2018. október 2., kedd

Smink kismama fotózásra

Emlékeztek még Nanira, akit tavaly (kb. ilyenkor) sminkeltem az esküvője alkalmából?

Ugye milyen gyönyörű menyasszony volt?! :) 


Képzeljétek, idén nyár végén újra beült a sminkes székembe, de ezúttal már mint kismama. :)

Nani nagyon bevállalós, az eljegyzésén füstös, méregzöld szemeket viselt, az esküvője napján sem kellett fukarkodnom a sötét színekkel, és most, a kismama fotózás alkalmával is maradtunk a füstös szemeknél, de ezúttal a fekete szemhéjpúder helyett sötétbarnát használtam és valamivel visszafogottabb színű, de nem kevésbé csillogó szemhéjpúder került a mozgószemhéjára is.

Ez - mármint a füstös, viszonylag sötét szemfestés - ideális választás a szemüvegesek esetében, mert a manapság divatos keretek miatt viszonylag kevés látszik a sminkből, a keret ugyanis a szemhéj egy nagy részét kitakarja illetve igencsak tompítja az összképet is.

Éppen ezért szemüvegesként nyugodtan legyetek bevállalósabbak, a keret miatt még a durvább sminkek is finomabbnak hatnak rajtatok, pláne jó világítás esetén.

Illetve amire még figyelni kell, ha szemüvegesek vagytok:
1. Fontos, hogy a szemöldökötök rendben legyen! Szépen szedettnek és viszonylag karakteresnek (megfelelő színű és erősségű) kell lennie. Előbbinek azért, mert a szemüveg mellett feltűnő lehet, ha nincs rendesen karbantartva a szemöldököd, utóbbi pedig azért, mert a szemüveg azt is könnyen háttérbe szoríthatja (csak úgy, mint a szemfestést), ha nincs kiemelve.
2. Ne fukarkodj a szempillafestékkel!
3. Figyelj a pirosító helyére! A pirosító "foltjának" igazodnia kell a szemüveg szárához (is).





Az almácskákra és az ajkakra ezúttal is natúr színek kerültek, egyrészt a viszonylag sötét, füstös szemek miatt, másrészt amiatt, mert egyikünk sem érezte helyénvalónak a túl erős pirosítót vagy a túl feltűnő rúzst egy kismama fotózásra készülő smink esetében.

A képeket Szántó Éva készítette. https://www.facebook.com/szantoevaphotography/


Remélem tetszett a smink és a poszt Csajok, jók legyetek, sziasztok!

UI: A sminkelés óta Nani egy csodaszép kislánynak adott életet, aki legalább olyan gyönyörű, mint az anyukája! (Ha nem szebb! ;) - Innen is gratulálok a csöppséghez, Nani! :)  

2018. október 1., hétfő

Menyasszonyi smink - Edit

Bár a menyasszonyok között idén is hódít a füstös szem, trend ide vagy oda, ha nem érzed komfortosnak a klasszikus fekete-füstös sminket ne viseld! Főleg ne az esküvődön! 

Így volt ezzel Edit is, akinek a próbasminkje ugyan még sötét, füstös és cicás volt, natúr színű pirosítóval és erőteljes, viszonylag sötét, barnás árnyalatú rúzzsal, de végül a nagy napra egy sokkal szolidabb, világosabb, 'no makeup makeup' jellegű sminket kért és kapott, natúr színű ajkakkal.   

(Nagyobb képekért katt a fotókra!)


Edit szemére natúr színeket használtam (matt világosbarnát, matt sötétbarnát és sok-sok matt fehéret), de hogy mégse legyen annyira "lapos" a smink, egy metálfényű, világos bézs szemhéjpúder került a mozgószemhéjára, ezzel biztosítva a csillogást, amit minden menyasszony igényel a nagy napon. :) 


Editnek egyébként erősen rejtett a szemhéja, monolid jellegű szeme van, ami ugyan nem zárja ki a körsatírt vagy a tusvonalat, sem a sötét színeket, de a természetesség jegyében illetve Edit kérésének megfelelően nem húztam tusvonalat, hogy ne veszítsük el azt a kis világos területet a mozgószemhéján, ami akkor is látszik, ha nyitva van a szeme és ahol gyönyörűen megcsillanhat a fény.


Ami a pirosítót illetve az ajkakat illeti: az almácskáira egy natúr, matt finishű, narancsos-barnás árnyalat került, az ajkait pedig egy enyhén barackos/aranyos fényű nude rúzzsal emeltem ki.


Amit nem győzök hangsúlyozni, ha menyasszonyi sminkről van szó (a régi olvasók már tudják):
1. MINDIG csináltassatok próbasminket a nagy napra! (Akkor is, ha pénzkidobásnak tűnik.)
2. Ha nem tetszik az adott smink, kérjétek meg a sminkest, hogy csináljon másikat, egészen addig, amíg nem érzitek, hogy tökéletes, hogy nem idegen és se nem sok, se nem kevés. 

A nagy napon ugyanis kevés dolog fontosabb annál, minthogy hogy érzed magad menyasszonyként, és egy nem önazonos vagy egy rosszul elkészített smink igencsak lelombozó tud lenni.

Most ennyi, legyetek jók, sziasztok! :)


UI: Edit és Béla, innen is gratulálok! Legyetek nagyon boldogok! :)

2018. augusztus 9., csütörtök

Az influencer jelenségről őszintén

Ritkán szoktam komoly témákról írni itt a blogon, mert ezt a felületet szeretném megtartani egy kellemes helynek, ahol az olvasók kikapcsolódhatnak és megszabadulhatnak néhány percre a mindennapi problémáiktól...de! Az utóbbi időben egyre több platformon találkozom az influencer marketinggel, amire egyre kevésbé tudok pozitív dologként tekinteni.

Miért? Mert félek. 

Félek, hogy olyan irányba mozdítja el a blogok/vlogok világát, ami nem válik majd a hasznunkra. 

Ha eddig őszinte véleményeket, teszteket akartam olvasni/hallani/látni, akkor blogokat vagy vlogokat néztem/olvastam/hallgattam. 
A bloggernek/vloggernek nem fűződött ahhoz érdeke, hogy eladja a terméket, sokszor nem is a nyereségszerzés és a szponzorok gyűjtése volt a lényeg, pusztán önmagunk szórakoztatása vagy a társaink segítése. 

Az influencerek előtérbe kerülésével azonban attól tartok, hogy végül a bloggerek/vloggerek világa végül egy az egyben reklámfelületté válik, illetve a korábban bloggerként/vloggerként működő emberek pusztán a marketing egyik eszközévé válnak.

Jó-jó, tudom, eddig is voltak szponzorált tartalmak, sőt akár fizetett hirdetések is ezeken a csatornákon - nálam is voltak/vannak ilyesmik -, de nem a blogolásból élünk/éltünk, és ezért nincs is rajtunk az a nyomás, hogy minél több vásárlást generáljunk, hogy minél jobban hajtsuk a cégek malmára a vizet, hiszen nem a blogolásból lesz pénzünk, amiből aztán kifizethetjük a rezsit...

Félreértés ne essék, semmi bajom az influencerekkel, mint személyekkel! Több influencert is követek és szeretek, és - bár gondolom nehéz elhinni - még csak nem is vagyok irigy rájuk. 
Persze látszólag álom munkájuk van, hiszen azzal keresnek pénzt, amit szeretnek és ami korábban a hobbijuk volt, de aki valaha megírt egy komolyabb posztot a blogjába vagy rakott fel egy videót a YT-ra, az pontosan tudja, hogy mindez nem kevés pénzbe, időbe, energiába kerül, szóval van mögötte munka bőven. 

De legyünk őszinték...melyik blogger/vlogger ne szeretne influencerré válni és a blogolásból/vlogolásból élni?! Logikus döntés részükről/részünkről, nem? Dehogynem!  

Nézzük meg ezt egy kicsit a cégek szempontjából is! Az influencer marketing olcsó (vagy legalábbis olcsóbb, mint egy tv reklám), egyszerű (néhány hivatalos e-maillel leegyeztethető), kényelmes (hiszen az influencereknek már van egy rajongótábora, az emberek figyelnek rájuk, hallgatnak rájuk, hatással vannak a környezetükre, befolyásolni tudják azt)...naná, hogy jó befektetést jelent egy cégnek, ha influencerekkel dolgozik! Ez - mármint a blogok/vlogok világa - egy eddig kiaknázatlan reklámfelület, amit most az influencerek segítségével remekül fel lehet majd használni marketingcélokra. Tehát ugyancsak logikus lépés volt részükről is betörni erre a piacra.  

Jó a bloggernek/vloggernek, jó a cégnek...win-win, nem? 

Nos, attól félek, hogy ami nekik jó, az nekünk - harmadik félként - nem lesz az.

Én legalábbis nagyon félek attól, hogy idővel ez a világ is kifordul magából, elüzletiesedik, hazuggá válik, köszönhetően az egyes cégek vagy márkák erőszakosságának és/vagy az influencerek megfelelési vagy akár megélhetési kényszerének. Mert igen, ez egy verseny. Minél ügyesebb influencer vagy, annál több pénzed lesz és ki ne akarna bekerülni a TOP 10 magyar influencer közé?

Már eleve ez a szó egyébként, hogy influencer, meg véleményvezér...lehet, hogy velem van a baj, de tényleg szükségünk van fizetett emberekre, akik megmondják, hogy nekünk mi a jó?? 


Eddig mi volt? A (klasszikus értelemben vett) reklámnak nem hittünk, tudtuk hogy miről szól. Felmentünk a netre, elolvastunk egy blogposztot egy termékről, amiről tudtuk hogy nem szponzorált, tudtuk, hogy nem ebből él az adott posztíró, így nem is érdeke jobb színben feltüntetni a terméket, mint amilyen. Üzleti előnye nem származott belőle, nem termelt nyereséget akkor se, ha jót írt, és nem történt semmi akkor sem, ha rosszat. 

Persze bloggerként/vloggerként örültünk, mint majom a farkának, ha egy-egy cég küldött nekünk valamit, mert nem kellett a saját pénzünket befektetni egy-egy posztba, mégis tudtunk új, friss tartalmat gyártani, de ennyi is volt.

Ebben a játékban még szó sem volt pénzről. Terméket kaptunk posztért cserébe. Nem ezen múlt a megélhetésünk, maradhattunk teljesen őszinték.
Persze csak akkor, ha vállaltuk, hogy egy-egy kendőzetlen, nem túl pozitív véleménynyilvánítás után esetleg az adott cég elfordul tőlünk. 
Mert igen, elfordul, hogy ha túl őszinte vagy, a negatív kritikától tartva a cég a továbbiakban inkább nem küld neked terméket tesztelésre (én legalábbis sok céggel jártam így, tisztelet a kivételnek!)...de kb. ennyi is volt a rizikó. 
Most ez változni látszik. 

Attól tartok, hogy a bloggereket/vloggereket észrevétlenül bekebelezi majd az influencer marketing, és azok a lányok, akiket eddig szívesen követtem, egyszer csak ugyanolyan sablonossá válnak, mint a tv hirdetések modelljei és az lesz a vége, hogy ahogyan a tv reklámok esetében is, a korábban kemény munkával felépített közösség bizalmatlanná válik és nem követi tovább az adott vloggert/bloggert.

Tudom, a piac változik, a világ változik, fejlődünk, ez oké. Én már csak azt nem tudom, hogy ha minden - egyelőre még - őszintének tűnő felületből fizetett reklám lesz, akkor hová forduljunk majd őszinte véleményekért?


Félek, hogy elveszíti azt a kis varázsát is a blogolás és a vlogolás, ami még megvan benne...

Félek attól is, hogy az influencer marketing hosszú távon káros lesz a fiatalok értékrendjére nézve is. Az, hogy a tizenévesek igen nagy százaléka youtuber akar lenni, ha felnő....ez szerintem nagyon-nagyon nincs rendjén.


Miért? Egyrészt azért, mert ezek a fiatalok nem a korábbi generációs bloggerekből/vloggerekből válnak majd influencerekké és lényegében nem a hobbijuk válik a munkájukká, hanem azért kezdenek mindenféle blogokat, videókat csinálni, mert pénzt akarnak látni és úgy gondolják, ez könnyebb, mint három műszakos munkarendben állni a szalag mellett vagy 8-10-12 órákat ülni egy irodában.

Félek, hogy idővel ezt a világot is csak és kizárólag a pénz motiválja majd, így előbb-utóbb ez a terület is elkorcsosul és nem szól majd másról, mint a pénzről...

2018. augusztus 8., szerda

Zsákmány Amerikából

Ha követtek a FB-on, akkor már tudhatjátok, hogy júliusban 5 napra ellátogattam Amerikába. Egészen pontosan El Pasoban, Texasban szálltunk meg, ami nem csak hogy egy határ menti település, hanem a mexikói-amerikai határátkelők közül a legforgalmasabb és leghírhedtebb. 

Nem New York, nem Los Angeles, de szerencsére náluk is van Target, Ulta, Sephora, CVS, Walgreens...szóval sminkes cuccok szempontjából nem rossz úticél. Talán nem is a legjobb, de erről később.:)

Mivel ez egy üzleti út volt, ráadásul feszített volt a munkatempó, nem sok időnk maradt várost nézni, kirándulni vagy vásárolni. Az 5 nap alatt összesen 3 órányi shoppingolást sikerült beszorítani az időnkbe (a többi utazással, munkával, alvással és evéssel telt), de azt a 3 órát megpróbáltam kimaxolni. Voltam az Ultában, a Targetben és egy outlet mallban is.

Outlet Mall: 





Az outletben főként a ruha-és cipőboltok voltak többségben, beauty related üzlet nem nagyon volt, talán csak a Michael Kors szaküzletben láttam sminkeket, illetve a Bath & BodyWorks kínálta a portékáit, ezen kívül semmi érdekes.

A Bath&BodyWorks, mint márka nem volt ismeretlen számomra, így betértem hozzájuk, de néhány perc nézelődés után úgy döntöttem, hogy nem veszek semmit, majd inkább az Ultában szórom el a pénzem. :) (Az üzlet egyébként hatalmas volt és minden nagyon gusztán terpeszkedett a polcokon és az asztalokon, szóval majdnem elcsábultam! :P)



A véletlen azonban úgy hozta, hogy az amerikai főnököm búcsúajándék gyanánt néhány Bath&BodyWorks termékkel lepett meg a hazaút előtt, így végül mégis szert tettem 3 testkrémre és egy lefekvés előtt használandó testápolóra - ami egyébként isteni! :O <3



Target: 

Ha őszinte akarok lenni, a Target számomra csalódás volt. Tati videói alapján azt hittem itt majd egy igazi sminkes paradicsom vár, de mivel El Paso egy kisváros, a sminkes részlegük igencsak szegényes volt - a Kaliforniában található Targetek kínálatához képest legalábbis mindenképpen.
Az izgalmasabb márkák, amikkel találkoztam az elf és a wet'n'wild volt, azok is csak a termékskálájuk egy részével voltak jelen, teszter is alig, így a Targetből nagyon gyorsan, szinte üres kézzel távoztam.

A kasszánál végül leakasztottam egy eos Coconut Milk ajakbalzsamot, de rá kellett jönnöm, hogy akár a hamisítványt használom, akár az eredetit, ezt az ajakbalzsamot nem tudom szeretni, szóval az egyetlen Targetből zsákmányol termék is csalódás a számomra.   


Ulta: 
Na, igen...az Ulta. Az egy szuper hely!
Bár nem minden márka volt jelen és azoknak közel sem minden terméke volt kapható, annak meg még kevesebb része volt készleten, engem már az is boldoggá tett, hogy mindenből volt kirakva teszter, így ha valami éppen nem is volt készleten, legalább megszagolhattam, beletapicskolhattam, megfoghattam mindent, ami valaha érdekelt.

Gondolj egy márkára, legyen az low-budget vagy high-end...az Ultában volt! Kivéve Lorac, MUG, Colourpop illetve Morphe. (Előbbit már az USÁ-ban is csak online lehet megvenni elvileg, MUG, Colourpop és Morphe pedig ott, El Pasoban éppen nem volt kapható, de alapvetően az Ulta forgalmazza ezeket a márkákat is, szóval más városokban még ezek is fellelhetőek általában az Ultákban.)
Minden más azonban - Urban Decay, Too Faced, ABH, Benefit, Dose of Colours, It cosmetics, tarte, Becca, NYX, BH cosmetics, Milani, MUR, NARS, TBS, Physicians Formula, Stila pl. - igen, úgyhogy mindent jól megvizsgáltam. :)

Tisztaság, sok-sok gyönyörűen kisminkelt eladó, szebbnél szebb állványok, sminkelő sarkok, teszterek...sőt még egy fodrászat is működött az üzletben! :O




Ami a zsákmányt illeti, tulajdonképpen eredetileg egy ABH palettával akartam távozni az üzletből, de sajnos egy darab sem volt raktáron azokból, amik nekem tetszettek, így azt gondoltam, egy tarte paletta is jó lesz, de sajnos abból sem volt készlet. Végül, mert hát még sem akartam üres kézzel távozni, egy Too Faced palettát hoztam haza.

/Ő a Chocolate Gold, amiben csodálatosan szép metálfényű szemhéjpúderek és szuper matt, alapszínek vannak. Őt lelkesen tesztelem, lassan össze is rakom a posztot róla./






És bár nem azzal a palettával tértem haza, amivel szerettem volna, kicsit sem voltam csalódott.
Egyrészt azért, mert - spoiler! - ez is egy remek kis paletta, másrészt mert mindenképpen hatalmas élmény volt, hogy egyáltalán beléphettem egy igazi, amerikai drogériába, ahol majdnem minden ikonikus márkával találkozhattam. Most, hogy élőben láthattam a termékek színeit, érezhettem a textúrájukat az ujjaim között, mindent alaposan megnézhettem és kipróbálhattam, most már tudom mi az, amibe érdemes befektetni és mi az, amibe nem, vagyis mit kell megrendelni a BeautyBay-ről és mit nem. :) /Ilyenek pl. az ABH és a tarte paletták. Azok a szemhéjpúderek annyira puhák és selymesek voltak, hogy az hihetetlen!!/

Természetesen mindenről lesz teszt a blogon, úgyhogy...stay tuned! :)

2018. augusztus 6., hétfő

Esküvős sminkek - Ildi és még sokan mások

Amikor az egyik legjobb barátnőd hozzámegy az egyik legjobb barátodhoz, az nagy dolog. :)
Eleve óriási boldogság, amikor két, általad szeretett személy örök hűséget fogad egymásnak, de ha ráadásul ismered, sőt kedveled a szüleiket és a barátiakat, akik részben vagy egészben a Te barátaid is...na ilyenkor garantált a jó hangulat a nagy napon, sőt esetemben borítékolható a maratoni sminkelés is. :D

Nem mintha panaszkodnék, hiszen imádok esküvős sminkeket készíteni, egy ilyen fantasztikus csapatot szépíteni pedig, mint ez a banda...mi tagadás fárasztó volt, ugyanakkor nagy-nagy öröm is!

Ma szeretnék Nektek mutatni pár fotót a menyasszonyról, Ildiről - akinek a próbasminkjét már láthattátok korábban a FB oldalamon - illetve néhány, a szívemhez közel álló személyről, akik aznap rám bízták a sminkjüket. Íme:


Sajnos a készülődésről profi fotó nem készült, de azért ezeken a fotókon is látszik a lényeg, azt hiszem.:)







Betti, aki elkapta a dobócsokrot. :)

A menyasszony anyukája, aki "csak valami szolidat, de csillogósat" szeretett volna. 

Egy füstös és egy "no makeup" makeup a koszorúslányoknak...:)

Ági - bár a sminkjéből itt nem sok minden látszik, na de nézzétek a haját! :O <3 :D <3


Most ennyi Csajok, jók legyetek, sziasztok! :)

2018. június 15., péntek

Körmös pillanatok - Glittery blue

Tudom-tudom, mostanában nem vagyok túl aktív (ennek számos oka van, egyszer majd talán elmesélem), de igyekszem ezen változtatni és újra életet lehelni a blogba.

Kezdésnek jöjjön is egy gyors poszt a júniusi-júliusi körmeimről, amik ezúttal türkizkék csillámban "hemperegtek", sőt a gyűrűsujjaim még virágba is borultak. :)





És végül egy kép a kisasszonyról (függönyön keresztül), amint nyugodtan szemléli, ahogy lefotózom a körmeimet az ablakban. :)


Most ennyi Csajok, jók legyetek, sziasztok! :)

2018. május 30., szerda

Calvin Klein - Eternity Intense

Ha egy üdítően friss, virágos-púderes, nyári parfümöt kerestek, ami a nagy melegben is megállja a helyét, akkor most nagyon figyeljetek, mert ma egy ilyen parfümről lesz szó! Ő nem más, mint Calvin Klein Eternity Intense (for Woman) nevű EDP-je.

 A plakáton Christy Turlington és férje, Ed Burns. 

Illatjegyek: 
Fej: vizes tónusok, bergamott, nőszirom
Szív: írisz, rózsa, osmanthus (illatvirág)
Alap: pézsma, vanília, szantálfa

Kiszerelés: 30, 50 és 100 ml
Megjelenés éve: 2016



Csomagolás: Sötétbarna, ombre hatású, magas, viszonylag karcsú üveg, amit króm hatású adagoló (kupak nincs) és szolid fehér feliratok egészítenek ki...elegáns, letisztult darab. Nem kifejezetten fantáziadús vagy izgalmas, de határozottan szép. A sok sárga és arany parfümöm közül abszolút kiemelkedik, jól mutat a polcon, a spray pedig kiválóan működik, úgyhogy nem lehet rá panasz. :) 




Illat: Bár elvileg ez egy púderes-virágos illat, fás jegyekkel és vaníliával, az én bőrömön ez a parfüm határozottan gyümölcsös. (Amit mellesleg egyáltalán nem bánok!)
Az illatjegyei alapján ennek egy összetett, határozottan virágos kompozíciónak kellene lennie, rajtam azonban ezek a jegyek különíthetőek el egyáltalán. Az én bőrömön egy kissé savanykás, mégis kellemesen édes, lédús körte illata van ennek a parfümnek.

Sem az első másodpercekben, sőt percekkel később sem fedeztem fel az illatjegyek közül egyet sem magamon. Órákkal később a vanília háttérbe szorította a körte dominanciáját, de ezzel együtt is üde és szolidan édes maradt az illat.

Ami az évszakot illeti én tavaszi, kora nyári illatnak vettem, de úgy gondolom, hogy 30-40 fokban is megállja a helyét.
Frissessége, gyümölcsössége miatt szerintem kiválóan alkalmas a hétköznapokban, nappali viseletként, de én személy szerint meleg nyári napokon akár esti/alkalmi parfümként is használni fogom, ha olyan hangulatom lesz.
Ami a célközönség korát illeti, én inkább a fiatalabb korosztályon tudnám elképzelni, 18-35 év között.

Tartósság: A tartóssága abszolút rendben van, délután 2-kor is éreztem a csuklómon és napokkal később is a ruháimon. :)

Ár/beszerezhetőség: A notino-n most akciós, a 100 ml-es kiszerelés csak 13 350 Ft-ba kerül (ami 52%-os megtakarítást jelent).

Összességében: Nem hivalkodó, inkább visszafogott, mégis különleges, semmivel össze nem téveszthető illat. Könnyed, friss, nem túlságosan édes kreáció, amit főként azok fognak értékelni, akik nem kedvelik a manapság divatos, borzasztóan édes, cukorkás parfümöket.
5/5

2018. május 29., kedd

A mai napom - tag

Mai hangulat: Változó, de összességében jó. :) 
Mai siker: A gyér forgalom hazafelé. (4-kor már itthon is voltam.)
Mai szükséges: Időpontot kérni a fogorvoshoz...
Mai frizura: Frissen festett, frissen vágott, frissen mosott , kivasalt, vállig érő, előre hosszabbodó. 
Mai make up: Krémes rózsaszín és hűvös barna szemhéjfesték, mályvás pirosító, mályvás rúzs.  
Mai outfit: Virágmintás, sötétkék nyári ruha, fehér saru. 
Mai tennivaló: Mosás. 
Mai elmélkedés: Ebben az évadban végre elcsattan az első csók Bellamy és Clarke között vagy a készítők képesek lesznek elhúzni a kövi évadig?!?!
Mai függőség: Haagen-dazs fagyik. 
Mai unalmas: A Don Pepe étlapja...
Mai vágyálom: Jó lenne, ha már a héten az enyém lehetne EZ a parfüm! <3
Mai legjobb pillanat: Még nem történt meg...az akkor lesz, amikor a férjem hazaér a próbáról! <3
Mai különlegesség: A kárpit illata a kocsiban. Fogta magát egy egész üveg pálinka és kiborult az ülésre! :D :D
Mai olvasmány: Stieg Larsson - A tetovált lány
Mai zene: David Guetta & SIA - Flames


2018. május 19., szombat

Haul!

Az utóbbi fél évben nem igazán vettem sminktermékeket. Mostanában csak azt szerzem be, ami elfogyott és szükségem van utánpótlásra, vagy esetleg olyan dolgokat, amik újdonságnak számítanak és nagyon izgatják a fantáziámat.

A Glamour napokon vásároltam utoljára beauty cuccokat, azt is nagyon hamar letudtam és összesen 2 helyre ugrottam be, a Müllerbe és a dm-be.


A L'Oréal Excellence Pure Blond hajfestékéről már írtam korábban ITT, sőt meg is mutattam, hogy milyen eredményt értem el vele. Azóta is ezt a festéket és árnyalatot használom, nagyon szeretem, kéthavonta újravásárolom. :)


Tégelyes carmex, normál illatban. A legjobb! Még mindig. :)


A Maybelline Fit me termékcsaládja végre nálunk is kapható, úgyhogy le is csaptam a mattító púderre. :) Először azt gondoltam, hogy jó-jó, de ugyanolyan, mint bármilyen más púder. Mára kissé változott a véleményem, mostanában ugyanis nem csodálkozom rá a tükörben az olajosan fénylő orromra napközben, ami részben vagy egészben ennek a púdernek köszönhető! Szóval eddig tetszik, meglátjuk mit művel nyáron...:)


Egy újabb kötelező darab: Maybelline Lash Sensational spirál. Az én pilláim Őt szeretik a legjobban! Akármi mást próbálok ki ehelyett, nem vagyok elégedett a végeredménnyel! Remélem soha nem vonják ki a forgalomból!!!


Végül, de nem utolsósorban: Maybelline Fit me korrektor. Na, ez a korrektor egy kicsit csalódás.
Szerintem nem jobb, mint a Catrice Liquid Camouflage, viszont jobb, mint a Maybelline szivacsos fejű korrektora...még barátkozunk.


Mára ennyi Csajok, jók legyetek, sziasztok! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...