2014. július 19., szombat

Smink a Sleek Vintage Romance palettájával

Ezer éve nem volt már smink a blogon, így mikor kiderült, hogy szombaton és vasárnap is a nap legnagyobb részében egyedül leszek itthon, ráadásul szép időnk lesz, nekem meg semmi konkrét feladatom nincs a hétvégére, nem volt kérdés, hogy mivel ütöm el az időt. :)
 
Mindenképpen a nemrég bemutatott Sleek Vintage Romance palettámmal akartam alkotni valamit, mert annyi gyönyörű szín és lehetőség van benne, hogy csak na!  :)

Sokáig gondolkoztam, hogy egy natúrabb, arany színekben játszó nappali sminket, vagy egy füstös, színes, esti sminket készítsek-e (előbb), de mivel a többség ilyen nagy melegben nem vacakol reggelente sminkeléssel, csak estére csípi ki magát, az utóbbi mellett döntöttem.

A mozgószemhéjra a "Marry in Monte Carlo", a külső V-be illetve a mélyítővonalba a "Forever in Florence" került, az alsó szempillasort pedig a "Meet in Madrid"-dal emeltem ki. 


A szemsmink elkészülte után egy üde, meleg tónusú, rózsás pirosítót és először egy kissé lilás árnyalatú rúzst vittem fel....


...de ebédidőben át kellett öltöznöm, ezért lecseréltem a ruhát és a rúzst is, egy kicsit visszafogottabb, világosabb, rózsás rúzscerkára.




A háttérben a kék plüssmajmom, Murmuc, az egyetlen plüssállat, akit még így 25 évesen sincs szívem bezsákolni és eltenni az ágyneműtartóba a többi plüssállatka közé...:) 


A használt termékek listája: 
Arc: 
Lioele Triple the Solution BB krém
3W Clinic porpúder - 23
Max Factor Flawless Perfection pirosító - Classic Rose

Szem: 
Catrice szemöldökszett - a világosabb árnyalat
Artdeco szemhéjalapozó
Sleek - Vintage Romance paletta - Marry in Monte Carlo, Forever in Florence, Meet in Madrid 
Paese Kashmir szemhéjpúderek - 666, 605
NYX mono szemhéjpúder - White
L'Oreal False Lash Wings szempillaspirál

Ajkak: 
1. Maybelline rúzs (azt hiszem már nem kapható, piros a csomagolása) - Topaze Rose/Pink Topaze + NYX Mega Shine lipgloss - Beige 
2. Catrice Pure Shine Colour Lip Balm - Don't think Just Pink
 

Mára ennyi Csajok, jók legyetek, sziasztok! :)

14 megjegyzés:

  1. Ó de gyönyörűséges! Biztos kipróbálom! :)) A murmucát neki ! :D Én is beújítok majd egy hasonló rúzst.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett a smink. Jól áll neked ez szín :)

    VálaszTörlés
  3. Imádom ezt a palettát, olyan szép színek vannak benne :) Ez a smink is annyira szép lett, főleg a második verzió tetszik, ott szinte sugárzol, remekül kihangsúlyozza a természetes külsö-belső szépségedet :)

    VálaszTörlés
  4. Csodás, mint mindig, és ezek a színek igazán jól állnak Neked. Nem mellesleg pedig az a fukszia felső is *.*

    VálaszTörlés
  5. Wow beautiful eyes! Really like how you combined the colors and how you shaped your eyes ^^

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű lett a smink, jól áll neked, különösen tetszik a lila szín. És úristen de hosszú pilláid vannak :D

    VálaszTörlés
  7. nagyon szép, imádom amúgy ezt a palettát:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép, különösen a második tetszik :)

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű, és nagyon jól áll Neked ez a szín!
    A szemed sarkánál hogy tudod olyan szépen megcsinálni? Ragasztóval éred el, hogy olyan szép éles csík legyen (mármint sebtapasz/cellux?)?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ragasztom le, csak úgy simán az ecsettel alakítom ilyenre.

      Törlés
  10. Gyönyörű lett *-* Nagyon jól állnak neked ezek a lilás ciklámenes árnyalatok :)

    VálaszTörlés
  11. Örülök, hogy tetszett a smink Csajok és köszönöm Nektek a sok kedves kommentet! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...