2014. október 14., kedd

Elfogytak!

Megint tele lett a táska, amiben a kiürült flakonokat tartom, úgyhogy itt az ideje néhány szóban "megemlékezni" az adott termékekről, főleg mert legtöbbjükről nem született részletes bejegyzés. Ígérem gyors leszek, és próbálom csak a lényeget átadni! Na kezdjük! :)


Balea "Carambola Lambada" csillaggyümölcs illattal: Kezdetben nagyon tetszett ennek a tusinak az illata (friss, nem túl édes, könnyed, de mégis finom gyümölcsös), azért is csaptam le rá, de érdekes módon valamiért nagyon gyorsan meguntam ezt az illatot. A tusi minőségével ezúttal sem volt gond, a csomagolás is nagyon guszta, az ár pedig világbajnok, de egy-két hét után annyira csömöröm lett az illatától, hogy már a flakon felénél eldöntöttem: ha elfogy, nem veszem újra ezt a verziót. (Amúgy limitált kiadású, szóval nem is tudnám, de ez most mindegy. :P)
Újravenném? Nem. 


Tusfürdő "Melon Tango" görögdinnye illattal: Ez a tusi remek választás azoknak, akik szeretik a nyárias, nagyon-nagyon-nagyon édes, cukorka illatú dolgokat! Ez a tusfürdő ugyanis pont ilyen, nekem szinte már gejl. Jobban szerettem, mint a csillagvirágos társát, de ebből is elég volt egy flakon, nem venném újra. (Már csak azért sem, mert jön az ősz, és most valami testesebbre vágyom.) 
Újravenném? Nem. 


Palmolive Mediterranean Moments eper és sárgabarack: Régen szerettem a Palmolive tusfürdőket, ezért is adtam esélyt ennek a gyümölcsös darabnak még a nyáron, de nem szerettem egy kicsit sem. Az illata finom, bár nem túl különleges, az állaga jó, nem szárított, de semmi extra. Egynek jó volt, de nem veszem újra.
Újravenném? Nem!


 L'Oréal Paris Studio Line termohajsimító krém: Na, ezt a hajkencét nagyon megszerettem!! Az illata nem valami jó (vegyszeres, kicsit szúrós, erősen mű), de csodát művel a száraz, össze-vissza álló, szálkásodó hajammal reggelente! Ha ezzel a krémmel kentem be a hajam hajszárítás/vasalás előtt, sokkal-sokkal szebb, egyenesebb, puhább, könnyen kezelhető és egészségesebb kinézetű lett a hajam! Engem megvett kilóra ez a cucc, mostantól mindig lesz itthon belőle egy flakon! :)
Újravenném? IGEN!
Teszt: ITT.


Gliss kur Oil Nutrive nem kiöblítendő balzsam: Ezt a balzsamot azért vettem meg, mert tudni akartam, hogy a sokak által szeretett Gliss kur balzsamok jobbak-e, mint az én nagy kedvencem, a Dove. Nos, nem, nem jobbak, legalábbis ez a darab biztosan nem. Az illata nem rossz (bár nem jobb, mint a Dove-é), de az az igazság, hogy semmit nem csinált a hajammal. Talán egy fokkal könnyebb volt kifésülni hajmosás után, de nem lett tőle sem fényesebb, sem selymesebb, sem kevésbé szálkás, úgyhogy nem fogom újravenni ezt a spray-t.
Újravenném? Nem!


Bioderma Sensibio H2O micellás víz: Megvettem, megszerettem, elfogyott, hát újravettem!
Újravenném? Naná! Must-have.
Teszt: ITT


Fruttini testradír körte és barack illattal: Ha legközelebb alkalmatok lesz megszagolni Fruttini termékeket, ezt a darabot mindenképpen szimatoljátok meg, mert ennek a testradírnak eszméletlenül finom illata van! Édes, zamatos, ínycsiklandó körte egy pici barackos beütéssel...isteni! Már az illat miatt megérte kipróbálni, de sajnos az én ízlésemnek talán egy kicsit túl nagyok és túl durvák a radírozó szemcséi. Tökéletesen végzi a dolgát, de kissé fájdalmas a radírozás, nehéz maradéktalanul leöblíteni is, és talán egy picit szárított is. Minden egybevéve azonban szerettem ezt a radírt, nagyon puha és illatos lett a bőröm tőle, úgyhogy a jövőben még valószínűleg lesz ilyen, vagy más illatú Fruttini testradírom, de egyelőre most más márkákat, más illatokat akarok felfedezni.
Újravenném? Talán később.   


Skinfood tojásfehérje arctisztító: Nem szerettem ezt a lemosót, így aztán alig vártam, hogy elfogyjon! A dolgát persze tette, a hatékonyságára nem lehet panasz (szépen kitisztította a pórusokat, eltüntette a felesleges olajat az arcomról és leszedett minden szennyeződést), de borzalmas, erős, régimódi szappanillata volt, az állagával sem voltam teljesen kibékülve és a lemosást követően borzasztóan száraznak éreztem a bőröm tőle.
Újravenném? NEM!   
Teszt: ITT.


Aldo Vandini "Spirit of India" testápoló: Imádtam ennek a testápolónak az illatát - fűszeres, keleties, de mégsem olyan fejfájósan tömény -, és azt, hogy viszonylag gyorsan beszívódott, de az állaga nem az igazi - túl folyékonynak találtam-, és a hidratáló hatása is gyengécske. Nem kizárt, hogy próbálkozom még az Aldo Vandini testápolókkal, de egyelőre nem vágyom újabb flakonra.    
Újravenném? Azt hiszem nem.
Teszt: ITT.


TBS argán olajos testvaj - minta: Ennek a testvajnak szuper az állaga, isteni az illata, és elég könnyen be is szívódik, de a TBS testvajakhoz képest átlag alatti a hidratáló hatása...szerintem.
Ha csak egy kicsit jobban hidratálna, megvenném teljes méretben, de így ebből a körből most kimaradok.
Megvenném nagy méretben? Nem.
Teszt: ITT.   


Catrice szemöldökszett: Ez egy kakukktojás, ennek a szemöldökpúdernek ugyanis igazából csak a felét használtam el, de sajnos a sötétebb szín túl sötétnek bizonyult az én szőke hajamhoz. Tulajdonképpen szerettem ezt a púdert, drogériás viszonylatban, ár-érték arányban jó vétel, de a NYX szemöldökpúderét valahogy jobban szeretem. (A NYX-nek van direkt szőkéknek szánt palettája, így ott mindkét színét tudom használni, ráadásul a porok minőségét is jobbnak találtam egy kicsivel.)   
Újravenném? Nem. (De ha lenne külön barnáknak/szőkéknek/vöröseknek szánt verzió, lehet hogy újra lecsapnék rá!)
Teszt: ITT.


elf Mineral Booster - corrective yellow: Erről a porpúderről nem volt teszt a blogon...Addig-addig tesztelgettem ugyanis ezt az eredetileg totál sárga púdert, amíg egyszer csak elfogyott, én meg közben lefelejtettem befotózni. Sorry. A lényeg, hogy nem szerettem ezt a púdert. 
 A promókép. Pont ilyen sárga volt élőben is!

Azért vettem, mert a sárgás bőrömön minden BB krém és alapozó - még a sárgás tónusúak is - túl rózsaszínesnek tűnt, és ezzel a színkorrekciós, sárga púderrel akartam kicsit csökkenteni a nyakam és az arcom tónusbeli különbségeit. Nem nagyon sikerült. A banánpúderrel igen, ezzel nem.
Nem tudom, hogy miért, talán nem fed elég jól, vagy nem elég sárga, de hiába rétegeztem, nem sok különbséget fedeztem fel a transzparens púderrel fixált és a sárga púderrel lepúderezett oldal között, ráadásul a mattító hatása sem volt túl jó, hamar kifényesedtem vele. Nem korrigál igazán, és még csak nem is mattít hosszan.
Újravenném? Nem. 


Bourjois Beauty'Full Volume szempillaspirál: Ő elég nagy csalódás volt a számomra. Nehéznek találtam a használatát, uncsinak a keféjét, ráadásul a kezdeti időkben egyáltalán nem tetszett a hatása sem! Először eléggé összetapasztotta és összekuszálta a pilláimat, ráadásul legtöbbször csomós lett a végeredmény! Ahogy száradt a festék, egyre jobban működött, a tubus vége felé már kezdtünk összebarátkozni, így végül nem éreztem teljes kudarcnak ezt a vételt, de nem hiszem, hogy valaha újra megveszem ezt a spirált.
Újravenném? Nem!
Teszt: ITT.


Avon "fogalmamsincsmilyenfajtájú" rúzs - Never so nude árnyalatban: A nevéhez hűen tényleg szép, enyhén csillogó, mindenféle szemsminkhez passzoló, bájos nude színű (volt) ez a rúzs. Nem volt túl tartós, de kellemes volt a viselete, nem volt rossz illata, és a csomagolás is strapabírónak bizonyult. Szerettem, szívesen használtam, de nem hiszem, hogy a közeljövőben újra fogom venni, mert kicsit régimódinak találom mostanában az ilyen finishű rúzsokat.
Újravenném? Talán.  


Avon "ezerévesdebrutálisancsillogó" rúzs - Twilight Twig nevű árnyalat: Ez is egy régi darab, amit már rég el kellett volna használnom, de csak most, a sminkes leltár után határoztam el, hogy mindenképpen megszabadulok tőle. Ez tipikusan egy olyan rúzs, amiben annyi a csillám, hogy bár a a szín már totálisan lekopott a szádról, az állad, a szád körüli terület és minden, amihez esetleg hozzáértél a száddal még órákig diszkógömbszerűen csillog! Eleinte nagyon élveztem, hogy a napsütésben szikrázik a szám (kb. mint Edward Cullen bőre a napfényben :P;), de hamar rájöttem, hogy vannak árnyoldalai is az ilyen jellegű rúzsoknak. Ma már nem venném meg, de összességében azért szerettem ezt a rúzst.
Újravenném? Szerintem ha akarnám, se tudnám, mert már nem gyártják.   


L'Oréal False Lash Wings szempillaspirál: Ahogy már korábban a FB-on jeleztem, a blogon közzétett vélemény megjelenése után néhány nappal ez a spirál annyira beszáradt, hogy jóval idő előtt ki kellett szanálnom! Még szerencse, hogy 50%-os kuponnal vettem, mert ha a teljes ár kifizetése után tapasztalom ezt, napokig vertem volna a fejem a falba! Így, hogy kb. 2000 Ft-ért jutottam hozzá, nem buktam ki annyira, de nyilván ez a pénz is túúúl sok volt ezért a spirálért.
Újravenném? Nem! 
Teszt: ITT.

Most pedig megyek és nagy élvezettel kihajítom ezeket a kiürült termékeket a szemétbe! :D

5 megjegyzés:

  1. Én pont most használom a dinnyés Balea tusit, amit még nyáron vettem, de még csak most került sorra (túl sok a felhalmozott tusfürdőm). Nekem irtóra tetszik az illata és vagyok akkora dinnye mániás, hogy ne unjak rá :P A csillaggyümölcsös is meg van, arra is kíváncsi leszek.

    VálaszTörlés
  2. Hűű mennyi minden :D A L'Oréal Paris Studio Line termohajsimító krémet hol lehet beszerezni? Drogériákban is kapható ?

    VálaszTörlés
  3. Tudom hogy régebbi bejegyzés, de ha ,,testesebb" tusfürdőt keresel az Avon Winter Magic nagyon tuti. Fűszeres, meghatározhatatlan illatú, de én imádom. :) A körmöd pedig gyönyörű ! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Timi!

      Volt már olyan tusim, azt hiszem, tényleg fincsi az illata! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...