2014. október 24., péntek

Menyasszonyi smink - Zsófi

Emlékeztek még Zsófira, aki annak idején a modellem volt, mikor a szemformás sorozat futott a blogon? :) Én igen! :P

Bár erről akkor nem írtam, de nagyon jó hangulatban telt az a délután, én legalábbis nagyon élveztem a munkát, Zsófit nagyon egyszerű volt sminkelni, remek "alapanyag" - ha szabad így fogalmaznom -, mindketten elégedettek voltunk az eredménnyel, ráadásul gyönyörű képek készültek a sminkelésről és a sminkről is, hála Neki, a fényképezőgépének és a Kedvesének. (Katt IDE, ha erről a posztról lemaradtál!) 


Most, kb. két évvel később, újra találkoztunk, nemrég ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy Zsófi engem kért fel, hogy készítsem el a sminkjét élete egyik legfontosabb és legszebb napjára, az esküvőjére.

Mondanom sem kell, hogy rettenetesen örültem a feladatnak, a menyasszonyi smink az egyik kedvenc témám, annak ellenére is, hogy igen nagy felelősséggel jár, hiszen az esküvői fotókat évtizedekig nézegetik a rokonok, a gyerekek, az unokák, a barátok, a szomszédok, az ismerősök és a pár maga...szóval nem mindegy, hogy hogy sikerül (pl.) a smink.

Még a próbasmink előtt egyeztettem Zsófival, hogy mik az elképzelései a sminket illetően, milyen színekben gondolkodik, milyen szeretne lenni a nagy napon. Egy dolog volt biztos: füstös szemeket és műszempillákat szeretne! Azonnal megszólalt a belső hangom: YES! Végre! Bevállalós menyasszony, ezt már szeretem! :D 

Zsófinak nem jönnek be a világos, "no-makeup makeup" jellegű menyasszonyi sminkek, ahol a pasztellrózsaszín és a fehér dominál a szemhéjon, ahogy nekem sem, ilyet egyébként soha nem is készítenek, inkább lebeszélném róla a menyasszonyt, de erre szerencsére nem volt szükség, tökéletesen egy hullámhosszon voltunk ebben a kérdésben. :)
Azt tehát megbeszéltük, hogy füstös smink lesz és műszempillákat is viszek, de a szemhéjpúder színét illetően nem született döntés a próbasmink napjáig. (A próbasminkhez egyébként ragaszkodom, ez mindkettőnk érdeke. )

A barna szemhéjpúderek önjelölt követeként, én egy füstös, fénylő barna sminket javasoltam, de mivel a kiegészítők sötétkékek voltak és Zsófi nem zárkózott el a sötétkék szemhéjpúdertől sem, megegyeztünk, hogy az egyik szemét barnával, a másikat sötétkékkel festjük ki a próbasmink napján, hogy lássuk melyik-milyen.

Zsófinak nagyon jól állt mindkét verzió, a kék és a barna is, de az alkalomra való tekintettel, végül a barnát szavaztuk meg közösen. :) Ezen kívül azt is eldöntöttük, hogy cicás, füstös tusvonallal, világos, natúr színű pirosítóval, tincses műszempillákkal, finom kontúrral és nude színű szájfénnyel fogjuk kombinálni a viszonylag sötét szemsminket. 


Az esküvő napján kezemben a sminkes táskámmal és a korábban kiválasztott termékek listájával örömmel fogtam neki a munkának.

Fontos! A posztban szereplő további fotókat egytől-egyig Szabó Zoltán, fotós készítette, aki többek közt a sminkelés egyes fázisait is megörökítette! Elérhetősége: http://szemtanu.com/

Zsófi előzetesen megtisztított arcát először áttöröltem a Bioderma micellás vizével, hogy minden szennyeződés eltűnjön róla, majd hidratáló bázist vittem fel az arcára, lévén, hogy Zsófinak száraz bőre van. Kérésére a szemöldökét ezúttal sem formáztam.

Mivel a sötét szemhéjpúdereknél, különösen annál, amit kiválasztottunk, gyakori, hogy a szemfesték lepotyog a szem alá, a szemhéjalapozással, illetve szem sminkelésével folytattam a munkát, az alapozás helyett.

Felvittem a metálosan fénylő, viszonylag sötét, hideg, barna szemhéjpúdert a teljes mozgószemhéjra és az alsó szempillák tövébe, a széleket egy matt világosbarna szemhéjpúderrel mostam el, majd egy matt bőrszínű szemhéjpúderrel emeltem ki a szemöldök alatti területet és a belső szemzugot.

Ezután viszonylag vastag, cicás tusvonalat húztam, amit egy kis matt fekete szemhéjpúderrel elsatíroztam. A spirálozás és egy leheletnyi szemöldökszínezés után, tincses műszempillákat tettem fel a szem külső sarkától indulva, kb. a pillasor közepéig, hogy még cicásabb legyen Zsófi pillantása. 
A szemsmink utolsó lépéseként fehér szemceruzával kihúztuk az alsó vízvonalat, ami gyönyörűen kinyitja a tekintetet, szemben a fekete kontúrral.

A szemsmink elkészülte után jöhetett a BB krém, a folyékony korrektor a szemek alá és néhány apróbb bőrhibára, a mattító púder, egy kis matt, világosbarna púder kontúr gyanánt, egy barnás-narancsos-barackos pirosító, egy hangyányi kiemelő a pirosító fölé, fixáló púder, fixáló spray és a magasfényű, enyhén rózsaszínes szájfény. (Zsófi nem szereti a rúzsokat, inkább szájfénypárti.) 








Sajnos sem a sminkelésről, sem a végeredményről én magam nem lőttem fotókat, ami, mint utólag kiderült, hiba volt, a fotózás során ugyanis kimondott porté fotók nem készültek Zsófiról, így a sminkről teljes egészében nem készült kép.

Mindenesetre büszkén mondhatom, hogy nagyon meg voltam elégedve a sminkkel, Zsófi ragyogott, őszintén mondom, hogy nem láttam még Nála szebb menyasszonyt, habár ez nyilván nem csak és kizárólag a smink érdeme. ;)

  
 A használt termékek listája: 
Bioderma Sensibio H2O micellás víz
Baviphat Under My Skin bázis
Lioele Beyond the Solution BB krém
Missha Under Eye Brightener - 01
Ben Nye Luxury Powder - Banana
Sleek Face Form kontúr és pirosító paletta - Fair (kontúr!)
Catrice Prime & Fine highlighter
elf baked pirosító - Rich Rose
3W Clinic fixáló púder - 23
alverde sminkfixáló spray

NYX HD szemhéjalapozó
Maybelline Color Tattoo - Permanent Taupe
Sleek au naturel paletta - Mineral earth
Sleek Storm paletta - matt világosbarna
NYX mono - Highlighter
Maybelline Lasting Drama tégelyes szemhéjtus - Instense Black
Sleek Storm paletta - matt fekete
essence fehér szemceruza
Maybelline szempillaspirál - Zsófié! (Ha jól emlékszem...)
Tincses műszempilla a dm-ből - Medium Black
DUO műszempillaragasztó
NYX szemöldökpúder - Blonde 

essence Stay with me szájfény - My favorite milkshake


Egy szó, mint száz, nagy élmény volt ez a nap számomra is, és alig várom, hogy újra esküvő szezon legyen, imádtam ezt a melót! :D

3 megjegyzés:

  1. Csodaszép smink és a menyasszony is gyönyörű volt! Gratulálok, ismét elképesztő munkát alkottál! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett a végeredmény, szerintem is a barna volt a jó választás. :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű lett, gratulálok! :)) Nagyon szeretem a finoman kidolgozott sminkjeidet!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...