2011. május 6., péntek

Film- és sorozatszereplők sminkjei 1. rész

Paola/Paula Bracho

Akár szerettétek a Paula és Paulina című sorozatot, akár nem, egy biztos: mindenki tudja, hogy ki az a Paula Bracho. Az én sminkes pályafutásomban meghatározó szerepe volt a sorozatbeli Paulának. Az ő sminkje volt ugyanis az első, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet a sminkelés iránt.


11 évesen rajongtam ezért a sorozatért és Paula sminkjéért, rettenetesen tetszett rajta az a sötét rúzs. (Az ikreket ugyebár külsőleg azt különböztette meg egymástól, hogy Paula mindig sötét, általában vörös rúzst viselt, Paulina pedig mindig rózsaszínt. Paulinának is tetszett a sminkje, de nem annyira, mint gonosz testvéréé.) A mamának volt is egy hasonló, úgyhogy amikor csak tehettem kirúzsoztam magam, és azt játszottam, hogy én vagyok Paula Bracho. :) Aztán elfogyott a rúzs és Paula emléke is lassan megkopott, de a mai napig emlegeti a család a Paula Bracho korszakomat :), ezért úgy gondoltam szentelek neki egy posztot.   

Csináltam egy montázst Paula sminkjéről, ha valakinek nem rémlik, hogy milyen is volt.


Maga a smink nagyon egyszerű. Bézs szín a mozgószemhéjra, barna a mélyítővonalba, lágy kontúrok, műszempilla és bordó vagy vörös rúzs.
Én most nem tettem fel műszempillát pusztán a képek kedvéért, de igazából úgy lenne ütős. :)


 Élőben sötétebb a rúzsom színe.

Amit használtam:

L'Oreal Accord Parfait alapozó - R1
Manhattan Soft Mat Loose Powder - 2 Beige
Avon barnító gyöngyök

NYX szemöldökpúder - Taupe/Ash
Artdeco szemhéjalapozó
NYX egyrészes szemhéjpúder - Sahara
NYX egyrészes szemhéjpúder - Nude
NYX egyrészes szemhéjpúder - Dark Brown
Avon Jillian Dempsey szemceruza - Black
Max Factor Masterpiece szempillaspirál - Black

Avon ajakrúzs - Twilight Twig (nagyon régi, sajnos már nem lehet kapni :( )

Szerintem ez a smink simán hordható suliba, munkahelyre és alkalmakra is. Én gond nélkül viselem bárhol, bármikor, így sötétebb rúzzsal is. Szerintem ennyi bőven belefér, de ha te nem szívesen mennél ki vele utcára, választhatsz natúrabb rúzst, vagy szájfényt is természetesen.

Tudom, nem a legizgibb sminkek egyike, de azért remélem tetszett a poszt. További szép napot! :)

UI: A Cool tv-n most megnézheted újra a teljes sorozatot, minden hétköznap 13:55-től. :) 

18 megjegyzés:

  1. úúúúhh ez nagyon jól áll neked *.* :P

    VálaszTörlés
  2. Köszi csajok, örülök, hogy tetszik. :)

    VálaszTörlés
  3. uuun dia llegaren con un disfraz, distinto el color, laaa misma faaaaas:D:D láláláá. őt minden lány szerette:D olyan szép amúgy. :) mármint a smink.

    VálaszTörlés
  4. ÓÓ, jó ötletet adtál zombiecanfly! Frissítem a posztot. :)

    VálaszTörlés
  5. Jaj, de jóóó lett! :)
    Durva, mert nekem is egy sorozatszereplővel kezdődött a smink-imádat, az én favoritom Thalía volt. A Rosalinda c. filmben nagyon mély benyomást tett rám a haja, a sminkje... :) Pl. Ezért is növesztettem meg a hajam ilyen hosszúra.

    A napokban én is csinálnék egy Rosalinda-sminket, ha nem baj, hogy lenyúlom az ötleted picit. :)

    VálaszTörlés
  6. nagyon-nagyon jól áll! kifinomult és nőies!=)

    VálaszTörlés
  7. Katie, mostmár tombolhatunk! :D:D

    VálaszTörlés
  8. Én is imádtam a sorozatot.:D:D Szép lett a smink.;)

    VálaszTörlés
  9. Hogyne emlékeznék erre a sorozatra, bár Gabriela Spanictól a hideg ráz ki:) neked nagyon jól áll ez a smink, szép vagy így:)

    Vick: A Rosalinda-sminkek csodaszépek, én amúgy a Sonadoras lányokat próbáltam utánozni sokszor:)

    VálaszTörlés
  10. Óóó én is imádtam ezt a sorozatot! És persze ezt a sminket is :)

    VálaszTörlés
  11. Jaaaj, azok a régi szép idők, tele brazil sorozatokkal :D
    Nagyon jó ez a sminked is, és további egész arcos sminkeket kérünk :)

    VálaszTörlés
  12. Ez nagyon jó, kérek még ilyeneket!

    VálaszTörlés
  13. De jó is volt ez a sori, nekem bejött Paula Bracho sítlusa, kár h szegény Gaby Spanic haját úgy elrontották sorozatról sorozatra. Cielo-ként volt a legszebb (Szeretni Bolondulásig)- persze én azt sem néééztem :-)
    ...nagy UP! a sorozat zenéjének is.

    VálaszTörlés
  14. Nagyon tetszett a post!!! Szerettem ezt a sorozatot, nálunk mindenki Paula hajáért rajongott általánosban, azt próbáltuk utánozni :D

    VálaszTörlés
  15. http://www.fashionfave.com/sminkek-minden-szemformahoz-i
    Láttad, hogy ide került a fotód?:)
    (Andi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem az én beleegyezésemmel, az biztos. :P

      Törlés
  16. Egy szerény vélemény. Én is nagyon szeretem a sorozatot és Paola stílusa is nagyon tetszik. De szerintem a sminkje egy picit összetettebb. Mozgószemhéjra fehér, a mélyítővonalba szürke elkeverve egy kis burgundival és fekete tus mindenképpen a szempillák fölé. Alul a szem külső sarkában fekete, befelé haladva pedig halványabb szürke és összesatírozni. Aztán a könnycsatornánál egy kis gyöngyház árnyalat. Pirosító. És Mélyvörös rúzs...mondhatni bordóbb árnyalat.
    Remélem segítettem.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...