2011. május 5., csütörtök

Max Factor tesztsorozat 3. rész

Ma újabb 3 Max Factor termékről mondok véleményt. A mai tesztalanyok:


1. Max Factor 2000 Calorie szempillaspirál

A MF spirálok közül ezt az egy spirált már korábban is használtam, a göndörítő változatából anno 2-t is vettem. Szerettem, mert csodás göndör, dús, drámai pillákat varázsolt, ezért úgy gondoltam, most lecsapok a „sima” változatra is.

Érdekes, hogy ezzel a spirállal nem ugyanazt a hatást értem el, mint a göndörítő párjával.
Míg a másik valóban drámai, vastag, mélyfekete, feltűnő pillákkal ajándékozott meg, addig ez a fajta spirál szálanként szétválasztja a pillákat, szépen dúsít, de alapvetően visszafogott, természetes pillákat eredményez. 
(Nem csináltam képet, mert nálam ugyanazt az eredményt produkálta, mint a False Lash Effect.)  
Ettől függetlenül, nem kell megijedni, mert amúgy nagyon jó spirál ő is, csak nem ezt vártam a régi után.

Egyébként nem potyog, nem kenődik, ráadásul szemészetileg tesztelt, érzékeny szeműek és kontaktlencsét viselők is használhatják, ami mindenképpen pozitívum. 
  
A csomagolása sötétkék, a feliratok arany színűek. Nem csúnya, bár szerintem kissé divatjamúlt. Hagyományos keféje és tipikus MF spirál illata van.
Az állaga kicsit szárazabb, mint a többi MF spirálnak (lehet, hogy kezd beszáradni?!), emiatt kicsit nehezebb vele dolgozni, nem fed annyira egyenletesen, bár a végeredményen ez nem látszik.
A mennyisége 9 ml, az ára attól függ, hová megyünk és milyen akciót sikerül kifogni. :)

Nem rossz spirál, ugyanolyan szép pillákat csinál, mint a többi MF, de nehezebb vele dolgozni.
4/5

2. Max Factor szemceruza
Ezt a ceruzát is ismerem még régről. :) Lássuk, mint mond a MF róla:
- lágy formula
- könnyedén felvihető
- satírozásra is alkalmas

A leírás teljes mértékben igaz. Puha állaga van, de azért elég kemény ahhoz, hogy szép vonalat lehessen húzni vele. Kifejezetten alkalmas satírozásra, nagyon könnyen eldolgozható, füstös szemekhez remek választás.  

Szép erőteljes fekete színe van és hegyezni is egyszerű. A felső szempillák tövében használva kellően tartós, vízvonalon már kevésbé. Úgy vettem észre, hogy nem bírta addig, mint az Avon gélceruzája vagy a szintén Avonos, Jillian Dempsey szemceruza, kicsit kenődik.

Tényleg nem rossz, de vannak nála olcsóbb, hasonlóan jó minőségű szemceruzák is a piacon.
4/5

3. Max Factor vibrant curve effect szájfény  

A csomagolás letisztult: fekete kupak, átlátszó műanyag szár,  fényes, vanília színű betűk.
Az illata isteni, olyan, mint a sárgadinnye fagyi. Az állaga nekem kicsit túl folyékony, olykor éreztem, hogy elmászott, és a szám sarkaiba is begyűlt, ami zavart kissé.

Mikrocsillámokat tartalmaz, de ezek felvitel után már nem látszanak.
Egyáltalán nem ragad, visszafogott, szolid fényt ad az ajkaknak. Nem túl pigmentált, de ez nem biztos, hogy baj, pl. rúzs fölé tökéletes. A tartóssága szerintem nem kimagasló, rólam minden „nem tartós” szájfény gyorsan eltűnik, ő is.

Két színt kaptam:
05 Bubbly: Nagyon világos, gyöngyházas árnyalat. Ajkakon színtelen.

14 Majeste: Ő egy barnás árnyalat, szép, natúr szín.

A szájfény egyik különlegessége az „ajkak inspirálta applikátor”. Azt kell hogy mondjam, tényleg jó! Én többször áthúztam a számon, mert nekem nem vett fel elég anyagot egyszerre, de valóban könnyebb volt a felvitel, mert az applikátor valahogy ráfeküdt a szám vonalára.
Összességében nem rossz, de a Max colour effect tube jobb. :) 
3/5   

Mára ennyi csajok, legyen szép napotok! :)

2 megjegyzés:

  1. Tetszik a szájfények applikátora, ügyes megoldás:)
    mellesleg alig várom a 3. szemöldökös posztodat!:);)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...