2011. június 22., szerda

Megérkezett!

Megérkezett a MUP-ba a Sleek legújabb kollekciója, a Mediterranean.
A paletta 2400, a Pout Polish 1500, a pirosító 1300 Ft, és már mind rendelhető!





Más.
Nem voltam benne biztos, hogy megírom, de úgy érzem tartozom ennyivel nektek és nem utolsó sorban úgy gondolom, hogy talán erő tudok meríteni a ti boldogságotokból is úgymond.

Elképzelhető, hogy jó pár napig nem lesznek posztok. Életem legnehezebb időszakán megyek most keresztül, szakítottam a párommal, akivel 8 évet voltam együtt, és amiből 4-ben együtt is éltünk. Nem akarom ragozni, bonyolult is, és nem is érzem úgy, hogy nyilvánosságra kellene hoznom ennél többet erről, de aki már átélt egyszer is egy szakítást, tudja, hogy milyen pokoli nehéz ilyenkor az élet.

Semmi iránt nem tudok lelkesedni, és a szívemnek oly kedves dolgok is, mint a blogolás vagy a sminkelés sem éltet egyelőre. Persze azért el fogom olvasni az összes kedves bloggerina társam bejegyzését, és kommentelni is fogok, addig sem emésztem magam és addig is örülhetek a ti örömeiteknek, de a saját blogom szerkesztése úgy érzem abbamarad egy rövid időre, de a posztok száma legalábbis biztosan csökken. Bár lehet hogy jobb lenne, ha belevetném magam, hogy ezzel is lekössem magam. Még nem tudom.

Köszönöm hogy elolvastátok, sziasztok!

30 megjegyzés:

  1. Átérzem a dolgot. Én nekem is most lett vége egy majdnem 2 éves kapcsolatomnak pár hete. Kitartás :) és várunk vissza! :)

    VálaszTörlés
  2. Ugyan még sosem éltem át ilyet, mint Te most, de együtt tudok érezni veled. Most nagyon neheéz lehet neked biztosan, de tarts ki, és várunk vissza! ;)<3

    VálaszTörlés
  3. Ó, Drága, Drága Katie... tudom, hogy ilyenkor semmit nem segítenek az olyan szavak, hogy sajnálom, meg minden ilyen maszlag, nem is mondok ilyeneket. Biztosan van jobb is,akire számíthatsz, de én is egy vagyok közülük, ha csak beszélni akarsz, vagy bármit. Várunk vissza.

    VálaszTörlés
  4. Én is átérzem...kitartás! :-*

    VálaszTörlés
  5. Kösz csajok, nagyon jól esik.

    VálaszTörlés
  6. megértelek, velem is ez volt néhány hete... kitartás (:

    VálaszTörlés
  7. Angyalom! Én egy 3 éves kapcsolatnak vetettem véget kb. 10 hónapja... nem tudtam elhinni, hogy vége!
    DE ami nekem segített az a családom, és a barátok, a munka és a munka na meg a munka... :)
    Hihetetlen mennyit számít ilyenkor az hogy le köti magát az ember, és csak vidám emberekkel veszi magát körül...
    Szerintem egy szakítás (mindegy meddig tartott a kapcsolat) ha szerelmesek voltunk, vagyunk, ugyan olyan nehéz és fájdalmas...
    De Te vagy, az erősebb! :)

    VálaszTörlés
  8. Várunk vissza! Nem tudok mást írni, csak ezt meg azt, hogy átérzem és kitartást te kis Szépség:-)

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Kitartás csajszi ;) én is hasonló cipőben járok, megy a virtuális ölelés :) *ölelés*

    VálaszTörlés
  11. Kitartás! Biztos, hogy túl leszel rajta, csak ki kell várni! De erős csaj vagy :) Egy kis sírás nem árt, aztán próbáld meg valamivel elterelni a figyelmedet. 8 év hosszú idő, nem lesz könnyű, de az olvasóid melletted vannak :) Egy kis shoppingolás talán? Nekem az mindig segít :D
    Viki

    VálaszTörlés
  12. Kitartást, biztos mindenki ezt mondja, de hidd el, tapasztalatból mondom, hogy az első pár nehéz nap vagy hét után olyan dolgokat fedezhetsz fel magadban újra, amiket már el is felejtettél. Várunk vissza. :)

    VálaszTörlés
  13. Kitartást és erőt kívánok Neked Katie, és vedd úgy, hogy ez valami még jobbnak a kezdete lesz! :)

    VálaszTörlés
  14. A jó hírnek örülünk, a rossznak nagyon nem! :( Nekem eddig csak 9 hónap volt a leghosszabb kapcsolatom, ami véget ért, most vagyok egy 6 évesben, úgyhogy tanácsot adni nem tudok. De valami elfoglaltságot kell keresned szerintem, ami elvonja a figyelmedet a történtekről. Ne legyél egyedül, a barátnőid biztos szívesen összefutnak veled. Fel a fejjel, lesz ez még jobb is... :/

    VálaszTörlés
  15. kitartás Szépség! mostanában én is majdnem azon voltam, h vége, úgyhogy átérzem, hogy nagy üresség marad egy ilyen hosszú kapcsolat után, de ahogy Kriszti írta, mindenképpen kell valaki elfoglaltság, hogy az ember egy kicsit kikapcsolja az agyát és ne kattogjon a múlton. sok puszit küldök meg virtuális öleléseket, erős vagy ne feledd :**

    VálaszTörlés
  16. Szerintem ne hagyd abba az írást, már csak azért sem, mert ezzel talán ki tudsz kapcsolódni egy kis időre. Nem jó ilyenkor bezárkózni, emészteni magad. Jól mondja Kriszti, keresd a társaságot, beszéld ki magad, én biztos vagyok benne hogy segíteni fog :)

    Kitartást, és nagyon várunk vissza, ha esetleg nem írnál most egy ideig.

    A Sleek-ről pedig annyit hogy a paletta must have :)

    VálaszTörlés
  17. Kedves Katie!
    Először is jól bőgd ki magad ha szükségét érzed,ezáltal is egy csomó feszültségtől szabadulsz meg:)Másodszor pedig gondolj arra hogy sokkal több időd lesz saját magadra és azokra a dolgokra amiket szeretsz(egy picit nem árt fejben és lélekben is rendet tenni).Tarts csaj partyt,shoppingolj,vagy bármit amit a barátnőiddel szeretsz csinálni:)
    Én egy majd 5 éves kapcsolatból léptem ki,mert már ott tartottam hogy vagy begyógyszerezem magam,vagy felvágom az ereimet.Nem volt egyszerű döntés,de megérte.
    Most már egy másik kapcsolatban vagyok (6 éve),és van már egy két hónapos babánk is.
    És ahogy írták a többiek fel a fejjel,ERŐS CSAJ vagy Te!!!!!<3

    VálaszTörlés
  18. Annyira jól esik, hogy írtok csajok, nagy szükségem volt most a biztató szavakra. :)

    VálaszTörlés
  19. Én is voltam már padlón, sajnos nem is egyszer. Nem tudhatjuk hogyan éled meg, de az biztos, hogy könnyebb ha elfoglalod magad. Erre pont jó a blog.:) Szerintem is lazíts kicsit és foglalkozz magaddal, elcsépelt, de idővel könnyebb lesz. Úgyhogy csak előre Katie!:)

    VálaszTörlés
  20. Amúgy a paletta nagyon szép. A pirosítónak brutális színe van, kíváncsi lennék milyen élőben.

    VálaszTörlés
  21. Kitartást Neked!!! Engem a blogolás elkezdése kapart össze kicsit.

    VálaszTörlés
  22. Csak egy apró tanács még: egy barátnőmnek az segített, hogy elolvasta a New Moont, mert az pont ilyen hangulatú. Egy próbát megér!=)

    VálaszTörlés
  23. Jaj, sajnálom!!!! De fel a fejjel, biztos hamar összekapod magad!!! Neme szabad bánkódni, nézz előre keress új kihívásokat! Szerintem mindennek meg van a maga oka, és persze a jó és rossz oldala is. Kívánom neked, hogy a dolgok jó oldalát lásd! Remélem minden rendben lesz veled, én nagyon szurkolok érted! Természetesen én is várlak vissza. :)

    VálaszTörlés
  24. Szegénykém, pontosan tudom min mész keresztül, 8 év azért nem semmi idő. Én azt tudom Neked tanácsolni hogy higgy benne hogy okkal történt, méghozzá azért hogy jobb legyen! Minden valamiért történik, csak ezt ilyenkor még nem látjuk... Higgy benne hogy minden rendbe jön! A hit csodákra képes:) Én bízom benne hogy nemsokára jobban leszel, próbálj pozitív lenni és tényleg foglald le magad szerintem is:) Tudom nem egyszerű, de idővel egyre jobban megy majd.
    Kitartás!:)

    VálaszTörlés
  25. Ja, és persze én is várlak vissza:)
    És hogy hozzászóljak a palettához: Gyönyörű meg minden, de nem hiszem hogy beszerzem mert vannak már ilyen színeim. Viszont a pirosító nagyon kecsegtető:D

    VálaszTörlés
  26. A paletta csodás, tényleg must have.
    Katie: 8 év nagyon hosszú idő, biztos, hogy mindketten megszenveditek a dolgot, de valószínű, hogy nem véletlenül lett vége, nem ez volt a sorsotok. (hű de ezoterika, de szerintem igaz) Semmi nem történik ok nélkül. Még nagyon fiatal vagy és rengeteg minden örömteli dolog vár még rád. Gyászold meg, sirasd el és bár elcsépelt, de az idő múlásával sokkal-sokkal könnyebb lesz.

    VálaszTörlés
  27. Nehéz lesz és ezt az időszakot vhogy át kell vészelned,de menni fog! Most legszívesebben azt kívánnád,hogy bárcsak pár hónappal később lenne....De gyorsan eltelnek a napok,hónapok és sokkal jobban leszel!
    Menj el nyaralni bárhova, vagy csak hétvégékre, csinálj rengeteg programot, segíteni fog. De ne legyél egyedül! Legyenek élményeid!
    Sikerülni fog és minden sokkal szebb lesz hamarosan!

    VálaszTörlés
  28. Fel a fejjel! :)
    szeretünk.. <3

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...