2012. augusztus 7., kedd

Termékek, amik nélkül lehet élni II.

A mai poszt főszereplője igazából nem valami rossz minőségű, haszontalan, kidobni való kacat lesz. Az hogy ebbe a posztba került, inkább annak köszönhető, hogy megkérdőjelezhető a jelentősége, a szerepe, számomra a hatása is, illetve a kérdés tehát az, hogy vajon szüksége van-e egy alkalmanként sminkelő vagy akár az év 365 napján sminkelő lánynak ilyesmire. Ő a MAC Fix+ (de írhattam volna más márkájú sminkfixáló, arcfrissítő permetet is).


Annak idején én megvettem a MAC-et. Pontosabban mielőtt megvettem, rendeltem belőle egy mintát, hogy letesztelhessem és az az igazság, hogy nem sokat vettem észre a hatásából.

Ő ugyebár egy hidratáló, frissítő permet, ami nem kifejezetten sminkfixáló, de e téren is hatékony.
Nos, számomra ezt nem sikerült bebizonyítani.

A hidratálás nálam nem téma, úgyis bekenem az arcom reggel vagy este, ha úgy érzem, hogy szükséges. Ugyanígy vagyok a frissítéssel is. Jó-jó, jó érzés fújkálni, de amúgy nem egy nagy szám ennyi pénzért és ami a leginkább csalódás volt számomra, az a sminkfixálás, ugyanis e téren sem meggyőző.

Rúzsnál teszteltem  a dolgot, nulla eredmény. A szememen az Artdeco bázisnak köszönhetően nem mászik el semmi, így se-úgy se, úgyhogy ezen a fronton sem nyújt kiemelkedőt. Esetleg az alapozó, púder, korrektor, pirosító együttes tartósságán tudna javítani, de ezt sem éreztem igazából, hiába figyelgettem napokon keresztül.

Egyetlen kiváló felhasználási mód ismeretes számomra még: remekül lehet vele a különböző pigmenteket, szemhéjporokat, szemhéjpúdereket keverni, ezzel élénkíteni a színeket, illetve vizes hatású sminkeket készíteni. Erre szuper.
De már megint megszólal bennem a kisördög: "Csinálj házilag Mixing Mediumot fillérekből, vagy használj szemcseppet, az is kiváló erre és még a szem pirosságát is el tudod tüntetni." 

Biztos ami biztos, azért tegyük fel, hogy működik (hiszen attól, hogy nekem nem lopta be magát a szívembe, még lehet, hogy valaki imádja). Még ha így is van, akkor is azt gondolom, simán lehet nélküle élni, mindenféle hiányérzet nélkül. Talán nem rossz termék, de nem tragédia, ha le kell mondanod róla.

Rajtam kívül más is csalódott a sminkfixálókban? Vagy csak én várok a kelleténél többet?

7 megjegyzés:

  1. "Csinálj házilag Mixing Mediumot fillérekből, vagy használj szemcseppet, az is kiváló erre és még a szem pirosságát is el tudod tüntetni."
    Szemcsepp tényleg jó ilyesmire? És házilag hogy készítesz ilyesmit? Ez mindigis izgatta a fantáziámat :)

    VálaszTörlés
  2. A Visine például szerintem még jobb is, mint a Fix+, mert más az állaga, én jobban szeretem. :)

    Mixing Medium: 1 rész glicerin (gyógyszerárban kapható) és 3 rész víz összekeverve. Ennyi. :)

    VálaszTörlés
  3. Nem teljesen ugyanez, de én az Evian arcpermet, meg termálvizes spray és hasonlók körüli felhajtást tartom nevetségesnek. Az Eviannal kapcsolatban őrületes, hogy a marketing miatt mennyire felkapott lett, pedig csak egy ásványvízről van szó, a termálvíz pedig ahogy a nevében is benne van, eredetileg meleg, szóval arcfrissítő/hidratáló permet formájában eladva már tulajdonképp nem is termálvízről van szó, hanem ismét csak a jó öreg ásványvízről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Evian vagy Vichy arcpermet az újracsomagolt víz puccos neve:-D
      Párizsban pl 1 euró valamennyi 6 db fél literes Evian és olyan 3 euró körül van a 6 db fél literes Vichy víz...csak mondom

      Egyébként nekem a Fix+ kb az a termék, amihez sosem éreztem különösebben kedvet. Tényleg lehet nélküle élni.

      Törlés
  4. Nekem még eszembe se jutott hogy szükségem lenne ilyen termékre:) Most már nem is fog.

    VálaszTörlés
  5. Érdekes post, van benne valami. Én bevallom fújkálok, két okból: a púderemet vagy a púredalapozómat nagyon hasznos lefújni valai folyékonnyal, utána sokkal inkább beleolvad a bőrbe a púder, eltünik az a jellegzetes matt, púderes textúra. Ezen kívül a hidegben úgy érzem, hogy hasznos egy kifejezetten hidratáló permet, de persze csak a saját bőröm 'nevében' tudok nyilatkozni. :)

    Nálam a Clinique Moisture Surge permete az állandó termék (a Fix+ban majdnem tökugyanaz van - ami nem meglepő, hisz ugyanaz a brand gyrtja mindkettőt) és ősszel-télen szoktam használni az extravízhiányos és érzékeny bőrömre, én úgy érzem nekem segít, kevésbé húzódik a bőröm napközben.
    Nyáron pedig vizet fújok - ha már pénzt adok ki rá, a Bioderma sensibio permetét veszem (nem csak sima termálvíz, hanem fel van dúsítva börnyugtató anyagokkal) vagy sima ásványizet töltök egy szórófejes üvegbe, és tökéletes.

    VálaszTörlés
  6. Kiprobaltam alternativ modon Visine szemcseppet es valoban nagyon jo! Koszi a tippet :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...