2012. augusztus 19., vasárnap

Termékek, amik nélkül lehet élni III.


A mai poszt főszereplője nem egy konkrét márka konkrét terméke lesz.
Inkább egy olyan általánosan rossz elképzelés, egy olyan borzasztóan rossz megoldás, ami (bármilyen is legyen a belbecs) azt eredményezi, hogy a nők többsége olyan simán kihagyja az adott terméket a sminkes kollekciójából, hogy öröm nézni. 
A mai „Nyugodtan sétálj el mellette a parfümériában termék” nem más, mint a tubusos szájfény(ek).   


Márkától függetlenül, ez a legrosszabb megoldása a szájfények kiszerelésének.
És a legbosszantóbb, hogy a termék maga ettől még lehet kimagaslóan jó, ez a csomagolás viszont annyira praktikátlan, hogy az ember lánya már csak ezért is ritkábban nyúl érte/veszi meg.  
Lehetetlen szabályozni a kinyomott mennyiséget, lehetetlen szépen felvinni az anyagot a szájra, ami egy pigmentáltabb darabnál igenis komoly probléma. Egy átlátszó, áttetsző színnél még el is menne, de hát akkoris….a végén már rettenetesen kellemetlen kinyerni a szájfényt a tubusból, túlfolyik a kupakon, ezután persze ragad, kenődik….áááá, szerintem nem éri meg bajlódni vele.
Nem tudom, hogy a „nagy márkák” miért erőltetik, szerintem még a kislányoknak sem jön be ez a fajta csomagolás. Legalább olyan visszamaradott ez a megoldás, mint annak idején a golyós, üveghengeres szájfények csomagolása. Azokkal is ugyanez volt a helyzet…


Az a véleményem, hogy ezek a szájfényeket nyugodt szívvel kihagyhatók a repertoárból, egy csomó kellemetlenségtől kíméled meg magad, ha szépen a boltban hagyod. Simán lehet nélkülük élni, még ha Lancome is van rájuk írva…

(Megjegyzem, ezeket a Lancome szájfényeket szeretik a tengerentúlon, szóval maga a szájfény nem rossz minőségű, a kérdés csak az, hogy ki álmodta meg ezt a design-t.)  

9 megjegyzés:

  1. áhhh!!! UTÁLOM!!! ezt a kiszerelést, utálom!!!

    VálaszTörlés
  2. Sosem értettem miért utálják többen is ezt a tubusos kiszerelést, mert szerintem meg a legpraktikusabb, mivel a termék belül "érintetlen" marad. Az applikátorost meg amíg magadon használod addig ok, de mi van ha már mást is ki akarsz festeni vele? Az eldobható applikátorok feje általában beragad, van olyan szájfényem, amiből ki sem bírtam halászni, mert lejött a feje, ecsettel belenyúlni meg mission impossible.

    A tubusost meg fogod, 1 mp alatt kinyomsz belőle amennyit kell és kész. Kezet mosni előtte meg bárhol lehet ha msát festesz akkor meg úgyis keverőpalettára nyomod ki.

    Én a tubusos verziót sosem kenem a számra a tubus végével, mindig kinyomok belőle használat előtt. A lényeg, hogy azért van aki szereti ezeket és én ha lehet választani inkább a tubusost veszem, mint az applikátorost.

    VálaszTörlés
  3. Én imádom, van vagy 10 darabom :D nekem soha semmilyen negatív élményem nem volt vele :)

    VálaszTörlés
  4. Igen, nekem is a higéniai kérdés merült fel először. Abból a szempontból sokkal jobb. Én se rajongok a tubusosért, de applikátorosból is van használhatatlan megoldás. Én az UD Lip Junkie-ját kifejezetten szeretem.

    VálaszTörlés
  5. Nos, igen, ha mást sminkelsz, ott már más a helyzet, de Mi többségben azért magunkat sminkeljük. Ha mást sminkelsz, ott más dolgokat veszel figyelembe, bár én akkor is inkább veszek le az applikátorral egy kis adagot a kezembe és viszem fel onnan ecsettel.

    VálaszTörlés
  6. Én is utálom ez a megoldást.. Lehetetlen szépen eloszlatni a szájon, többször megjártam már vele. Utálok szöszmötölni a dolgokkal és ezzel muszáj vagy egy nagy randa ragacsos paca lesz a végeredmény. (persze lehet, hogy csak én vagyok béna..)

    VálaszTörlés
  7. Én sem szeretem, de erre szerencsére egy példány után rájöttem... :D

    VálaszTörlés
  8. Kipróbáltam már párat, de általánosságban negatív tapasztalatom volt velük. Én általában nem szeretek órákig sminkelni, nincs is rá időm, így a kinyomok a kezemre, aztán onnan viszem fel történet az eléggé macerás, viszont a tubus végéből meg úgyis túlfolyik, és képtelenség szépen elkenni az ajkakon. Applikátorossal meg egy-két húzás alul meg fölül, esetleg kiigazítás, aztán már mehetej is (bár őszintén én inkább rúzspárti vagyok).

    VálaszTörlés
  9. Én csak ezeket a tubusos kiszereléseket kedvelem, az applikátorost meg nem. Csak tubusos szájfényeim vannak, ezért én az applikátorosok mellett gyalogolok el ;-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...