2013. október 21., hétfő

Bloggerina találkozó 2013.

Talán már tudjátok, hogy szombaton kb. 30-40 lány és jómagam, részt vettünk a Primőr Kft. által szervezett bloggerina találkozón.  :)

Mivel a létszám idén is elég jelentős volt és mivel valószínűleg mindenki megírja majd a saját kis beszámolóját a napról (a nap eseményeiről, a kajákról, tele infókkal és képekkel az újdonságokról, a közelgő trendkiadásokról..stb, stb.), én úgy döntöttem, hogy mivel ezekről amúgy is értesültök majd más blogokon, én inkább a személyes tapasztalataimról, benyomásaimról, érzéseimről írok.

Ezt az eseményt, azt hiszem mindenki, minden egyes bloggerina nagyon várta illetve várja minden évben. Tudom mire gondoltok, de nem, nem az ajándékok miatt! :P Bár tagadhatatlan, hogy az a halom cucc, amivel haza indulunk a nap végén, igencsak hozzájárul ahhoz, hogy az endrofin szintünk ilyenkor az egekben van, de szerintem a bloggerinák többségének nem ez a fontos, sőt, nem is azért várjuk olyan nagy izgalommal ezt az eseményt, mert ki vagyunk éhezve a TOP SECRET információkra, amiket ilyenkor megosztanak velünk, hanem az, hogy ha máskor nem is, ilyenkor találkozhatunk a többiekkel.

Nagyon nagyon furcsa, érdekes, na és persze hihetetlenül jó érzés azokkal személyesen találkozni, akiket eddig csak a képernyőn keresztül láttál, akiknek a blogját nap, mint nap olvasod, akik ugyanazt szeretik, amit Te, és bár egy-egy bloggerina gyerekkoráról, hátteréről igazából semmit sem tudsz (csak azt, amit a blogján esetleg megosztott veled), mégis el tudtok beszélgetni.

Odillal ("aki egyébként Szandra, lényegében Szandra, tehát Szandra":D) például úgy éreztem, hogy azonnal megtaláltuk a közös hangot, pedig korábban csak és kizárólag egymás blogján "beszélgettünk" néha. Imádom a kezelése.hu lányait (Vikit és Calo(z)-t) is, de Fruh-val, Fruzsival, Bettivel, Evindével és apolkával is mindig találunk közös témát.

Most, hogy így belegondolok, tulajdonképpen a banda nagy részét tényleg nagyon szimpatikusnak találtam, senkiben sem csalódtam negatívan. Bár meglepetések mindig érnek azért ilyenkor, hiszen hiába a személyesebb hangvételű posztok, a fényképek, vagy akár a videók, egy blogger személyisége/kisugárzása mégsem jön át igazán a monitoron keresztül, csak és kizárólag személyesen. 

A teljesség igénye nélkül, csak hogy egy-két lányt említsek: a Bikira lányok például rettentő helyesek, olyanok mint két testvér, akikről simán elhiszem, szavak nélkül is értik egymást. És ott van Vanity is, a Sminktükör blog írója, aki személyesen sokkal bohókásabb, sokkal viccesebb, mint ahogy azt a blogja alapján gondolnád (nem mintha ott komor lenne, de érted:), és ott van még Zsófi is, akivel szívesen beszélgettem volna többet, mert így messziről igazán szórakoztatónak találtam, bár ez a blogja alapján azért sejthető volt. :) 

Elég sokszínű ez a közösség egyébként: voltak hozzám hasonló, nagyon közvetlen, nagyszájú csajok és olyanok is, akik sokkal csendesebbek, félénkebbek voltak, mint ahogy vártam. Végignézve a bloggerina tömegen, egyértelmű, hogy ahány lány, annyi különböző stílus, ízlés, annyi különböző személyiség, de éppen ettől jó az egész.

A másik, ami számomra nagyon pozitív és nagyon nagy megkönnyebbülés, amire minden évben jól esik rádöbbenni: ezek a nők úgy ahogy vannak, igaziak. Úgy értem, nem azok a modell alkatú, tökéletes bőrű, kikent-kifent, drága ruhákba öltözött, beképzelt cicababák, akik naphosszat a plázában vásárolgatnak, hanem igazi nők, akik ugyan nem tökéletesek (na jó, azért vannak akik azok - például lakkom lakkom Edina :)), de nekik is elkenődik a szemceruzájuk, nekik sem mindig áll úgy a hajuk, ahogy szeretnék, nem celebek, hanem ugyanolyan átlagos lányok, mint Te vagy én, így ezeken a találkozókon sosem kellett feszengenem amiatt, hogy nem vagyok hibátlan, hogy nem vagyok tökéletes, hiszen senki sem az.

És ha már itt tartunk, szót kell ejtenem a Primőr Kft. csapatáról is, akik rendre igyekeznek a kedvünkben járni és lesik minden kívánságunkat ezeken a napokon. Bár a találkozó illetve a szervezők nem titkolt célja a cég által forgalmazott márkák népszerűsítése, a bloggerinák bevonása a termékek reklámozásába, vagyis nyilván üzleti megfontolásból kerül megszervezésre, de ennek ellenére sosem éreztem úgy, hogy mi, bloggerinák eszközök lennénk a kezükben. 

A Primőr Kft. volt az első, aki a bloggerinák felé nyitott, aki a leginkább odafigyel ránk azóta is és ezáltal rátok, olvasókra, vásárlókra is és akikhez bármikor fordulhatunk segítségért, mindenki nagyon kedves és figyelmes velünk. És ez fontos!

Bár nagyon elfáradtam a nap végére (5:30-kor keltem, 20:30-ra értem haza, közben pedig rengeteg infót próbáltam elraktározni az agyamban), de azért hihetetlenül jól éreztem magam! Ezúton is köszönöm a Primőr Kft-nek hogy részt vehettem/ünk ezen az eseményen. Nagyon örültem az új résztvevőknek és a régi cimboráknak is persze, innen is pacsi Nektek! :)

Idén nem voltam a toppon, már ami a fotózást illeti, szombatra csúnyán megfáztam, így nem volt igazán erőm fotózni, de néhány képet azért hoztam Nektek:

 Lina és Nitu


(Sajnos idén nem készült csoportkép, de már nekem is csak akkor jutott eszembe, mikor már szétszéledt a tömeg. :S)

Ha kíváncsiak vagytok a többiek beszámolóira is, illetve még több képet szeretnétek látni a napról, íme néhány poszt a témában:
http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2013/10/primor-bloggertali-elmenyek-es.html
http://glamoureverything.blogspot.hu/2013/10/primor-talalkozo-az-ev-legjobban-vart.html
http://sminktukor.blogspot.hu/2013/10/primor-bloggertalalkozo-2013.html
http://theverystyle.blogspot.hu/2013/10/maratoni-bloggertalalkozo.html 
http://nailpolishmaniac.blogspot.hu/2013/10/beszamolo-primor-bloggertalalkozo.html
http://gothicbeauty.kurl.hu/2013/10/primor-bloggerinatalalkozo/
http://nikkiifashion.blogspot.hu/2013/10/primor-bloggerina-talakozo.html
http://fckyeahprettynails.blogspot.hu/2013/10/dear-diary-primor-bloggertalalkozo.html
http://marhya.blogspot.hu/2013/10/reszletes-beszamolo-primor-blogger.html
http://kezelese.hu/2013/10/20/primor-bloggertalalkozo-2013-essence-catrice-maxfactor-beyu-artdeco/
http://lakkomlakkom.hu/2013/10/primor-bloggertalalkozo/

UI: A találkozón elhangzott infókról azért év közben majd folyamatosan beszámolok, ha aktuálisak lesznek! :)

20 megjegyzés:

  1. Szerettem volna beszélgetni Veled kicsit, csak annyian voltak ott, hogy azt sem tudtam kihez menjek oda, és mivel annyira elhúzódott, így utána rohannom kellett tovább :(.
    De remélem lesz még majd alkalom rá :)!

    VálaszTörlés
  2. háháháhá 10 perce röhögök :D Jól van na, komolyan lámpalázam volt, pedig én tudtam mit akarok mondani! :D Leírtad amit mondtam volna, még annyit hozzáteszek, hogy sokkal jobb fej vagy élőben, mint gondoltam! Pacsi :*

    VálaszTörlés
  3. jaaaaaajdecukivaaaaagy:D (benne leszel a videómban WAHAHAHAAAAA)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. előre félek attól a videótól :D:D:D:D:D
      (Andi)

      Törlés
  4. Eddig a te beszámolód tetszett a legjobban, valahogy sokkal személyesebb volt mint a többi (azok is szuperek voltak persze). De azért a teszteket is várom. :P

    VálaszTörlés
  5. Elolvastam a többi beszámolót is, de igazán a Tiéd olvasás közben kezdtem el sajnálni, hogy én nem lehettem ott, annyira jól átadtad a hangulatot! :)) Örülök, hogy más szemszögből mutattad be a találkozót, szuper bejegyzés lett! :)

    VálaszTörlés
  6. A Te beszámolód tetszett a legjobban, tetszik, hogy írtál a többi lányról, én rájuk sokkal inkább kíváncsi vagyok, mint a termékekre! :)

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy tetszett, Csajok! :)

    VálaszTörlés
  8. tényleg nagyon szuper volt a találkozó ismét, örülök, hogy beszélgettünk.=)

    VálaszTörlés
  9. Úgy örültem neked.. :) de legközelebb remélem többet tudunk beszélgetni, mert ennyi nagyon kevés volt belőled. :) :*

    VálaszTörlés
  10. A csoportképet én is hiányolom! Jó kis beszámoló, főleg az igazi nős rész tetszett, mert teljesen jól látod :-)

    VálaszTörlés
  11. "sokkal csendesebbek, félénkebbek voltak, mint ahogy vártam" - azt hiszem, én ebbe a kategóriába tartoztam.:)
    Mindig lelkesen készülök a hasonló rendezvényekre, aztán mikor ott vagyok, nagyon zavarba jövök. Jobbra nézek, balra nézek, és mindenhol olyasvalakit látok, akit nagyon tisztelek valamiért. És... lehet, hogy bután hangzik, de ilyenkor úgy érzem, nekem nem is nagyon van ott helyem.:) Meg aztán én az a típus vagyok, aki ha új társaságba kerül, csak némi idő után oldódik fel.

    De ennyit rólam, amíg a bejegyzést olvastam, szinte végig bólogattam, főként én is az igazi nős résznél.:)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jól sikerült a beszámolód Katie! :)

    VálaszTörlés
  13. Ú, nagyon tetszett a bejegyzés, jó volt kicsit másról is olvasni, mint az új kollekciók. :)
    Engem is nagyon megnyugtatott, hogy minden blog mögött "igazi" emberek vannak (akik majdnem leesnek székek tetejéről fotózás közben, majdnem felborítják a kiállított táblákat, nem bírnak enni egy falatot sem az izgatottságtól és állandóan kicsúszik az ingjük a farmerjükből - igen, ez mind én voltam :P).
    És nagyon örülök, hogy megismerhettelek Téged is, bár kicsit meglepődtem, hogy milyen félénk lány vagy, nem gondoltam volna. :P :P :P

    VálaszTörlés
  14. Jujhuhu nálam is kikerült a beszámoló post, semmi nincs benne az új kiadásokról, főleg azért mert lusta voltam fényképezni. :-) Élőben te vagy az egyik kedvenc bloggerem :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...