2013. november 17., vasárnap

Smink (Blue brown)

A mai smink főszereplőjéről, vagyis a Blue Brown-ról, már volt szó korábban a blogon (ITT), de sminkes poszt még nem készült vele. (A napokban egyébként elhatároztam, hogy minden mostanában zsákmányolt szemhéjpúdert meg fogok mutatni Nektek élesben is (előbb vagy utóbb), ez a poszt ennek az elhatározásnak az első lépése.:)

A smink baromi egyszerű: a mozgószemhéj egészére felvittem a kéken irizáló barna szemhéjpúdert, a mélyítővonalat egy meleg, középbarna árnyalattal hangsúlyoztam, majd egy matt világos barnával és egy matt highlighterrel elmostam a széleket, illetve utóbbival kivilágosítottam a szemöldök alatti területet.

Pirosítónak egy meleg árnyalatú, természetes, őszi színt választottam, a számra pedig először egy barnás rúzsceruza került, de aztán azt túl sötétnek találtam és inkább váltottam egy pinkes rúzscerkára. Íme:



Az portréfotók előtt meg kell jegyeznem, hogy a képeket nem retusáltam, a blogger mégis mintha megtette volna helyettem...nem értem, mert ha a gépemről megnyitom a képeket, azokon látszanak a szeplőim is, a pórusaim és minden, de amint beillesztem ide őket, kimosódnak a képről....tudja valaki mit lehet ilyenkor tenni? :O

Természetes fényben készült képek - barnás rúzzsal... 



...és pinkes rúzzsal:


Vakus képek - hogy lássátok milyen szépen megcsillan a kék a szemhéjpúderben, ha sok fény éri:

Nem életem legjobb képe, de muszáj volt közzétennem....ez a megvető pillantás....:D....durva! :P


Mára ennyi Csajok, remélem tetszett a smink, sziasztok! :)

16 megjegyzés:

  1. Nagyon szép smink lett!! <3

    VálaszTörlés
  2. Szép lett :)
    Tipp: Nyisd meg azt a google+-os fiókot, ahova feltölti a blogger a képeidet, majd kezdőlap->beállítások, legörgetsz a "Fotók"-ig, és kikapcsolod a fotók automatikus javítását :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper! Köszönöm szépen! Mindjárt ki is cserélem a képeket! Köszi még egyszer! :)

      Törlés
  3. Gyönyörű ez a smink, nagyon illik hozzád :)

    VálaszTörlés
  4. Wow, csodaszép vagy! Maga a szín is tökéletes, a Te hatásodra vettem meg a w'n'w dupe-ját és én is imádom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tulajdonképpen én is a W'n'W dupe-ot használtam ehhez a sminkhez, nem a MAC-et. :P

      Törlés
  5. Gyönyörű smink, és tökéletes a természetes színeidhez *.*

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű a smink és te is, de olyan durci fejet vágsz. Mosolyogj! :))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép volt a sminked élőben is!!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép! Neked annyira jól áll ez a szemhéjfesték! Érdekes, hogy tegnap én is pont ezt viseltem és ma reggel láttam a posztod... :) De nekem nem áll ilyen jól. Ahogy elsatírozom a szélét, túlságosan vörösre válik a pigment. Megpróbálom úgy, ahogy te, natúr barnával és hightlighterrel elsatírozni, hátha jobb lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az eredeti MAC pigment elég vöröses. Ha nem használok matt barnát, csak a Blue Brown-t + highlightert, akkor nekem is kékes-pirosas lesz a smink. Mondjuk az se rossz, csak egy kicsit feltűnőbb...:)

      Törlés
    2. Ennél a sminknél egyébként nem az eredeti MAC-et használtam, hanem a Wet n Wild palettában található hasonmást, ami annyira talán nem vöröses.

      Törlés
  9. Nagyon szép lett! :) Nekem picit hasonlítasz Cameron Diazra! :)) Főleg a megvető pillantásos képnél..ne kérdezd miért! :)

    VálaszTörlés
  10. Csodás ez a smink. :) Nagyon jól állnak neked ezek a színek. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...