2013. november 10., vasárnap

Zsákmány

2013. november 10-e, vasárnap van, az utolsó, hivatalos, 2013-as JOY nap. Vagyis, ma még nyugodtan beszaladhattok ide-oda egy-két dologért, persze csak akkor, ha maradt valami az üzletekben. :P

Én szerencsére pénteken már letudtam a "nagy bevásárlást", mindent sikerült megvennem, amit kinéztem. Nem volt nehéz, ugyanis egyetlen dolog szerepelt a JOY napi kívánságlistámon.:P

A Glamour napok féktelen költekezése után úgy éreztem, most nem árt, ha egy kicsit visszafogom magam, így a hőn áhított rúzsceruzán kívül csak az került a kosaramba, amit tényleg MUSZÁJ volt megvenni! ;)

Lássuk, mik ezek:

1. ebelin vattakorong: Tudom, kissé banális, hogy azt is megmutatom, hogy milyen vattakorongot használok, de higgyétek el, van különbség vattakorong és vattakorong között! Az ebelin vattakorongja szerintem nagyon jó: olcsó, a minősége is rendben van és szerencsére jó nagy csomagokban is árulják. 


2. ebelin fültisztító pálcika: Igen ám, de nem akármilyen, hanem cuki csomagolású! :) Korábban már írtam a blogon arról (ITT), hogy mennyire tetszik az ebelin szemlélete, miszerint a fültisztító pálcika doboza is lehet igényes és szép....íme egy újabb példa minderre. :) 


 3. Fruttini körte és barack testradír: Őt azért vettem meg, mert a jelenlegi testradírommal nem igazán vagyok megelégedve, de nem tudom, hogy ennek az-e az oka, hogy nekem túl nagyon az elvárásaim, vagy tényleg gyenge az a radír. Éppen ezért, elhatároztam, hogy beszerzek egy másikat is, hogy összehasonlíthassam őket. (Jól megy ám.....:P) Ezt a radírt főleg az ára és a fantasztikus illata miatt választottam, majd meglátjuk, mit tud. :)


 4. Dove Nourishing Oil Care sampon, balzsam és balzsamspray: A Garnier Ultra Doux termékek után most valami újra vágytam. Nem igazán tudtam mit is keresek, nem voltak határozott elképzeléseim, csak azt tudtam, hogy szeretnék valamilyen kifésülőspray-t. Ez a Dove-os verzió elsőre megtetszett a polcon, de csak azután döntöttem el, hogy hazahozom a sampont és a balzsamot is, mikor a boltban megszagoltam a spray-t. (Nem fújtam ki belőle semmit, csak a kupakba szippantottam bele.) Isteni illata van....krémes, kicsit vaníliás, kicsit tejszínes....odavagyok érte. Remélem ebben az esetben a minőség egyenesen arányos az illattal, mert akkor nagyon jóban leszünk. :)


5. Astor Soft Sensation Lipcolor Butter - Amazonian Chic: Az egyetlen termék, amit kuponnal, akciósan vettem. Bár Ti még nem tudjátok, de a Glamour napokon is lecsaptam már egy ilyen rúzscerkára és igencsak megszerettem, úgyhogy most beszereztem még egy árnyalatot. :) 2600 Ft körül vesztegették a Müllerben, amit akció nélkül azért sokallok kissé, de így megérte. :)


 6. essence metal glam szemhéjpúder: Végül, de nem utolsósorban, haza jött velem egy extra csillogós, igazi diszkókirálynős szemhéjpúder is a dm-ből. :) Egyszerűen nem bírtam ott hagyni, annyira gyönyörűen ragyogott a tégelyben.....remélem szemhéjon is ennyire szép lesz....majd kiderül.


Ti mit vettetek a hétvégén? :)

14 megjegyzés:

  1. Jó dolgokat vettél, nekem most az a testradír keltette fel az érdeklődésemet. Én is keresem az igazit, de még nem találtam meg. Ezt hol vetted?

    Amúgy én visszafogtam magam, és nem vásároltam konkrétan SEMMIT! Pedig jó lenne télre cipő és kabát is. Csak nem találtam olyan kupont, ahol én vásárolnék, emiatt nem strapáltam magam a nagy lázban, és majd akkor megyek inkább, amikor nem lesz tömegnyomor. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A dm-ben vettem a radírt. Jól tetted, hogy nem a nagy tömegben mentél, pénteken millióan voltak mindenhol....

      Törlés
  2. Oh, az a szemhéjfesték! A bennem élő szarka felkapta rá a fejét! :P Nagyon szép, és a többi termék is jónak tűnik, amiket vettél. És tényleg nem mindegy milyen vattakorongot használ az ember. Egyszer a férjem nélkülem vásárolt vattakorongot és sikerült olyat hazahoznia, ami szétmállott a kezem alatt, nem volt olyan jó kis tömör. Szóval tényleg nem mindegy, hiába tűnik apróságnak :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem van ilyen Dove balzsamon és nagyon szeretem! Az illata pedig isteni! :)

    VálaszTörlés
  4. várjuk a sminket az új szerzeményekkel ! Bevált a rúzsceruza és az essence csupa csili vili szemhéjpúder ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem próbáltam ki egyiket sem, de a héten elkezdem a tesztelést. :)

      Törlés
  5. Gyönyörű színe van az Essence szemhéjpúdernek! Én már egy ideje használom a Dove hajsprayt, szerintem nagyon jó :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem a testradírból a The Body Shop nyert, abból is az erősebbek, mint pl. mangós, diós, csokis, nem azoka, amiknek zselés az alapja. Nem olcsó, de szerintem megéri az árát.

    VálaszTörlés
  7. Nekem is mevan ez a radír, de most egy másik illatú testvérét használom. Kíváncsi vagyok, hogy tetszik majd Neked használat közben :-)

    VálaszTörlés
  8. nekem is van Astor rúzsceruzám és egyszerűen imádom!!! :) én 1400 ft körül vettem meg dm active beauty kuponnal, de már várom a következő alkalmat, hogy megvehessek egy másik árnyalatot, mert annyira imádom, hogy ha tehetném az összes színt bezsebelném! :D a teljes árát én is sokallom érte, de így féláron hozzájutva abszolút megérte, legalábbis nekem! :)) majd csinálsz vele sminket? kiváncsi vagyok élesben milyen ez az árnyalat, mert ott az üzletben a lámpafények nagyon csalókák tudnak lenni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem, de fogalmam sincs, hogy mikor kerül fel a következő smink a blogra....ez a szín egyébként egy nem túl sötét, de eléggé pigmentált barna. De tényleg BARNA.

      Törlés
  9. A Catrice rúzsceruzái is nagyon jók, azok olcsóbbak. Azok közül próbáltad már valamelyiket? Én velük vagyok úgy, hogy egyszerűen az összes szín KELL.
    A Garnier Ultra Doux-k közül meg a rózsás-levendulás a kedvencem! Egyszerűen fantasztikus illata van, kár, hogy viszonylag hamar elillan... :(

    Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kata!

      Igen a Catrice rúzsceruzáiból is van itthon 3, de nem elég....nekem is kell MIND! :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...