2018. augusztus 9., csütörtök

Az influencer jelenségről őszintén

Ritkán szoktam komoly témákról írni itt a blogon, mert ezt a felületet szeretném megtartani egy kellemes helynek, ahol az olvasók kikapcsolódhatnak és megszabadulhatnak néhány percre a mindennapi problémáiktól...de! Az utóbbi időben egyre több platformon találkozom az influencer marketinggel, amire egyre kevésbé tudok pozitív dologként tekinteni.

Miért? Mert félek. 

Félek, hogy olyan irányba mozdítja el a blogok/vlogok világát, ami nem válik majd a hasznunkra. 

Ha eddig őszinte véleményeket, teszteket akartam olvasni/hallani/látni, akkor blogokat vagy vlogokat néztem/olvastam/hallgattam. 
A bloggernek/vloggernek nem fűződött ahhoz érdeke, hogy eladja a terméket, sokszor nem is a nyereségszerzés és a szponzorok gyűjtése volt a lényeg, pusztán önmagunk szórakoztatása vagy a társaink segítése. 

Az influencerek előtérbe kerülésével azonban attól tartok, hogy végül a bloggerek/vloggerek világa végül egy az egyben reklámfelületté válik, illetve a korábban bloggerként/vloggerként működő emberek pusztán a marketing egyik eszközévé válnak.

Jó-jó, tudom, eddig is voltak szponzorált tartalmak, sőt akár fizetett hirdetések is ezeken a csatornákon - nálam is voltak/vannak ilyesmik -, de nem a blogolásból élünk/éltünk, és ezért nincs is rajtunk az a nyomás, hogy minél több vásárlást generáljunk, hogy minél jobban hajtsuk a cégek malmára a vizet, hiszen nem a blogolásból lesz pénzünk, amiből aztán kifizethetjük a rezsit...

Félreértés ne essék, semmi bajom az influencerekkel, mint személyekkel! Több influencert is követek és szeretek, és - bár gondolom nehéz elhinni - még csak nem is vagyok irigy rájuk. 
Persze látszólag álom munkájuk van, hiszen azzal keresnek pénzt, amit szeretnek és ami korábban a hobbijuk volt, de aki valaha megírt egy komolyabb posztot a blogjába vagy rakott fel egy videót a YT-ra, az pontosan tudja, hogy mindez nem kevés pénzbe, időbe, energiába kerül, szóval van mögötte munka bőven. 

De legyünk őszinték...melyik blogger/vlogger ne szeretne influencerré válni és a blogolásból/vlogolásból élni?! Logikus döntés részükről/részünkről, nem? Dehogynem!  

Nézzük meg ezt egy kicsit a cégek szempontjából is! Az influencer marketing olcsó (vagy legalábbis olcsóbb, mint egy tv reklám), egyszerű (néhány hivatalos e-maillel leegyeztethető), kényelmes (hiszen az influencereknek már van egy rajongótábora, az emberek figyelnek rájuk, hallgatnak rájuk, hatással vannak a környezetükre, befolyásolni tudják azt)...naná, hogy jó befektetést jelent egy cégnek, ha influencerekkel dolgozik! Ez - mármint a blogok/vlogok világa - egy eddig kiaknázatlan reklámfelület, amit most az influencerek segítségével remekül fel lehet majd használni marketingcélokra. Tehát ugyancsak logikus lépés volt részükről is betörni erre a piacra.  

Jó a bloggernek/vloggernek, jó a cégnek...win-win, nem? 

Nos, attól félek, hogy ami nekik jó, az nekünk - harmadik félként - nem lesz az.

Én legalábbis nagyon félek attól, hogy idővel ez a világ is kifordul magából, elüzletiesedik, hazuggá válik, köszönhetően az egyes cégek vagy márkák erőszakosságának és/vagy az influencerek megfelelési vagy akár megélhetési kényszerének. Mert igen, ez egy verseny. Minél ügyesebb influencer vagy, annál több pénzed lesz és ki ne akarna bekerülni a TOP 10 magyar influencer közé?

Már eleve ez a szó egyébként, hogy influencer, meg véleményvezér...lehet, hogy velem van a baj, de tényleg szükségünk van fizetett emberekre, akik megmondják, hogy nekünk mi a jó?? 


Eddig mi volt? A (klasszikus értelemben vett) reklámnak nem hittünk, tudtuk hogy miről szól. Felmentünk a netre, elolvastunk egy blogposztot egy termékről, amiről tudtuk hogy nem szponzorált, tudtuk, hogy nem ebből él az adott posztíró, így nem is érdeke jobb színben feltüntetni a terméket, mint amilyen. Üzleti előnye nem származott belőle, nem termelt nyereséget akkor se, ha jót írt, és nem történt semmi akkor sem, ha rosszat. 

Persze bloggerként/vloggerként örültünk, mint majom a farkának, ha egy-egy cég küldött nekünk valamit, mert nem kellett a saját pénzünket befektetni egy-egy posztba, mégis tudtunk új, friss tartalmat gyártani, de ennyi is volt.

Ebben a játékban még szó sem volt pénzről. Terméket kaptunk posztért cserébe. Nem ezen múlt a megélhetésünk, maradhattunk teljesen őszinték.
Persze csak akkor, ha vállaltuk, hogy egy-egy kendőzetlen, nem túl pozitív véleménynyilvánítás után esetleg az adott cég elfordul tőlünk. 
Mert igen, elfordul, hogy ha túl őszinte vagy, a negatív kritikától tartva a cég a továbbiakban inkább nem küld neked terméket tesztelésre (én legalábbis sok céggel jártam így, tisztelet a kivételnek!)...de kb. ennyi is volt a rizikó. 
Most ez változni látszik. 

Attól tartok, hogy a bloggereket/vloggereket észrevétlenül bekebelezi majd az influencer marketing, és azok a lányok, akiket eddig szívesen követtem, egyszer csak ugyanolyan sablonossá válnak, mint a tv hirdetések modelljei és az lesz a vége, hogy ahogyan a tv reklámok esetében is, a korábban kemény munkával felépített közösség bizalmatlanná válik és nem követi tovább az adott vloggert/bloggert.

Tudom, a piac változik, a világ változik, fejlődünk, ez oké. Én már csak azt nem tudom, hogy ha minden - egyelőre még - őszintének tűnő felületből fizetett reklám lesz, akkor hová forduljunk majd őszinte véleményekért?


Félek, hogy elveszíti azt a kis varázsát is a blogolás és a vlogolás, ami még megvan benne...

Félek attól is, hogy az influencer marketing hosszú távon káros lesz a fiatalok értékrendjére nézve is. Az, hogy a tizenévesek igen nagy százaléka youtuber akar lenni, ha felnő....ez szerintem nagyon-nagyon nincs rendjén.


Miért? Egyrészt azért, mert ezek a fiatalok nem a korábbi generációs bloggerekből/vloggerekből válnak majd influencerekké és lényegében nem a hobbijuk válik a munkájukká, hanem azért kezdenek mindenféle blogokat, videókat csinálni, mert pénzt akarnak látni és úgy gondolják, ez könnyebb, mint három műszakos munkarendben állni a szalag mellett vagy 8-10-12 órákat ülni egy irodában.

Félek, hogy idővel ezt a világot is csak és kizárólag a pénz motiválja majd, így előbb-utóbb ez a terület is elkorcsosul és nem szól majd másról, mint a pénzről...

2 megjegyzés:

  1. Igen, ez egy valós félelem én is úgy látom. Ugyanakkor én ezzel úgy vagyok, csak azért mert trendi lett influencerré válni, nekem nem ez a célom a blogommal, sőt, bevételi forrásként sem tekintek rá. Ez a hobbim, ami örömet okoz és tudom, hogy sokmindenkinek segítek vele. Idővel, a közönség is meglátja majd ki ír szórakozásból és ki megéhetésből és majd ha le cseng ez az őrület akkor az olvasótábor majd egy igencsak szűk bloggerkörből válogathat majd, kit is olvasson.
    Személy szerint ha valaki folyamatosan csak szponzorált tartalmakat hozott az utóbbi 5 bejegyzésében, én arról leiratkozok. Teljesen mindegy, mennyire volt hiteles KORÁBBAN. ,vagy mennyire igényes és mennyi energia van a bejegyzésében. Ennél a pontnál már látszik, hogy a blogger megélhetésként gondol a tevékenységére amellyel együtt hitelét is veszti. Persze, ha csak időnként bukkan fel ilyen, mondjuk 1az5höz arány azt még okésnak gondolom.

    VálaszTörlés
  2. Hát nekem egyre inkább ellenszenves ez az egész...Aztán ha hangot adok neki valami platformon, akkor általában nekem esnek, hogy csináljam jobban. De én nem akarom ezt csinálni, én csak blogot akarok olvasni vagy videót nézni egy olyan témában, ami érdekel, a nélkül, hogy azon agyalnék, hogy most kapott ezért pénzt vagy nem.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...