Csomagolás: A dobozon minden információt megtalálunk, ami fontos, sőt a doboz kialakítása olyan, hogy könnyen hozzá tudj férni a tégelyhez, nem kell feszegetni, trükközni. Ez persze apróság, de én nagyon értékelem. :) A tégely maga üvegből készült, a kupakja műanyag, csak úgy, mint az ABH esetében. A felirat nem kopik, a kupak jól záródik, a tégely maga nem sérül könnyen. Egyszerű megjelenés, de praktikum jellemzi. Nem lehet rá panasz.
Illat, állag: Az állaga nem olyan, mint ikonikus társának. Az ABH sokkal krémesebb, sokkal lágyabb. A freedom szemöldökzseléje masszívabb, tömörebb, nem merül úgy el benne az ecset feje, hanem "megállítja" azt.
Az állagbeli különbség ellenére ez a krémet sem nehéz felvinni és oszlatni, sőt rétegezni, építgetni is lehet, bár mivel erősen pigmentált krémről beszélünk, erre nincs igazán szükség.
Illata nincs vagy legalábbis nem tűnt fel. :D
Szín: Én a Blonde helyett ezúttal a Soft Brown nevű árnyalatot választottam, ami egy kicsit ijesztőnek tűnt a tégelyben, de az alábbi képeken láthatjátok, hogy vékony rétegben, sőt több rétegben sem túlzottan sötét. Meleg tónusú, enyhén sárgás/vöröses beütésű. Szőkéknek, világos barnáknak, sőt akár vörös hajúak számára is ideális lehet. 11 színben kapható egyébként.
Egyenletesen fed, nem tart sokáig a művelet és a végeredmény tapintásra és látványra is természetes.
Ha pl. végigsimítok napközben a szemöldökömön, abszolút nem érzem, hogy lenne rajta valami, a szálak nem keményednek meg.
Tartósság: Nagyon tartós! Egy icipicit a nap végére megfakul - tényleg csak egy picit! - de még este 10-kor sem lehet rá panaszkodni! Bírja a vizet, az izzadást, nem kenődik, nem tűnik el a vége felé sem, úgyhogy egész napra rendben tudhatod a szemöldököd ezzel a szemöldökzselével is. :)
Ár, beszerezhetőség: Ami az árát illeti, 1980 Ft a notinon, ezért a pénzért pedig 2.5 gramm festéket kapunk. Ezzel szemben az ABH dipbrow pomade kb. 6000-7000 Ft-ba kerül, és bár 1,5 grammal többet kapunk belőle (az ABH 4 grammos), így is sokkal drágább az ABH, mint a freedom.
Ja, és a dipbrow pomade csak külföldről, Amerikából vagy Angliából rendelhető!
Összességében: A Freedom szemöldökzseléjét nem érzem rosszabb választásnak, mint az ABH dipbrow pomade-jét. Kicsit másképp kell vele bánni, de azt leszámítva, hogy kicsit más az állaguk, nincs szignifikáns különbség a kettő között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése