2011. augusztus 29., hétfő

Max Factor tesztek

Igencsak le vagyok maradva a Max Factor termékek tesztelésével, ezért ma gyorsan megírtam ezt a posztot. :) Lássuk, most mi nyerte el a tetszésemet, és mi nem.

MF Smooth Effect alapozó (Cream Ivory-45)

Ezzel az alapozóval nagyon kusza érzéseim vannak. Egy időben minden nap ezt használtam, és valahogy sosem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy nem. Addig- addig próbálgattam, míg végül szinte teljesen elfogyott, már csak egy kis mennyiség van az alján, de még mindig nem tudom, igazából bevált-e vagy sem. 
A csomagolása praktikus, tubusos, a kupak jól záródik, 30 ml. Az állaga kellemes, nem folyik el a kezemről, ha mozgatom. Az illata tipikus „alapozóillat”.

A fedése közepesen erős (az Xperince-hez képest erősebb), szépen, egyenletesen fed, de közben nem kelt „vakolat” hatást, igen könnyed viselet.

A felvitel után nem válik púderessé, de nem is ragad túlzottan, a finish-e félmatt, de mindenképpen kell rá a púder! A tartóssága is rendben van, sokkal jobban teljesít ebből a szempontból is, mint az Xperience.

Ami viszont nem tetszett: Az orrom rekordsebességgel fényesedett ki, talán eddig még soha semmitől nem csillogott ennyire. A nap folyamán sokszor kellett púdereznem, ráadásul a pórusokba is beült a krém és közelről bizony minden apró mélyedés világos színt vett fel, szemben a sima részek „normál” színével.

Vegyes, vagy zsíros bőrűeknek tehát nem ajánlom, mert hiába olajmentes, nem mattítja megfelelően a problémás részeket, a száraz bőrűek viszont maximálisan elégedettek lehetnek vele. :) 
 
Masterpiece krémes szemhéjfesték - Icicle Rose

Ez az a típusú termék, amivel szemben én mindig nagyon szkeptikus vagyok. Krémes szemhéjfesték, applikátoros kiszerelés, ráadásul kiemelkedő tartósságot ígér…számomra nem túl nyerő kombináció, de gondoltam kipróbálom, végülis miért ne? 
Nem fogok köntörfalazni: nem vált be. A szín szép, tetszetős fényes hatása van és a kézfejen kipróbálva valóban nagyon-nagyon tartós, szinte lerobbanthatatlan! De! Egyszerűen képtelen vagyok eloszlatni szépen, egyenletesen a szemhéjamon. 
Nem megy sem az applikátorral, sem a kezemmel. Vagy eltűnik a szín, vagy túl sok lesz, és furcsán becsíkozódik. Próbáltam szárítgatni, több rétegben felvinni, trükközni, de az az igazság, hogy nem éri meg a fáradtságot. Egyetlen jó felhasználási módot találtam: highlighterként remek. A szemöldök alá, de akár az arccsontra is. Ez viszont csak ennél a színnél működik, egy sötétebb változattal már ugyanezt nem lehet megjátszani. 

Sajnos a krémes szemhéjpúderekkel kapcsolatos előítéleteimet nem sikerült lerombolnia ennek a terméknek sem, egyszerűen nem győznek meg.   

MF liquid effect szemceruza -  Silver spark

Na, ő az, akivel igencsak elégedett vagyok! :)
Szép, igényes és praktikus a csomagolása, szuper az állaga: keményebb, mint az Avon zselés szemceruzája, de puhább és krémesebb, mint a hagyományos szemceruzák. 
Remekül siklik a szemhéjon, könnyedén eldolgozható köszönhetően az állagának és a cuki kis satírozó végnek. :) Tetszik a színe, és hogy bár kézfejen kipróbálva apró csillámokat fedezhetünk fel, ezek már a szemen nem látszanak, amit én egyáltalán nem bánok.
Füstös szemekhez tökéletes, főleg mivel annak ellenére, hogy könnyen satírozható, elég tartós, a kézfejről nagyon nehezen jön le, és a szemhéjon is kellően tartós. Tetszik. :)

MF Lipfinity Lip Tint - ajakfilc - 07

Meg fogtok lepődni, sőt, biztosan sokan fel is hördülnek majd azon, ami most következik, de ez az igazság: Nem vagyok az ajakfilcek rajongója. Nem ezzel a színnel, vagy ez a márkával vagyok elégedetlen, sőt ez rossz szó, hiszen nem vagyok elégedetlen, csak egyszerűen nem fogott meg. 
Értékelem ugyan, hogy nagyon tartós, de valahogy csupasznak érzem a szám, még akkor is, ha erőteljes a szín. Nem is tudom, valahogy hiányzik a szájfény csillogása, vagy a rúzs krémessége, mikor összezárom az ajkaim. Igazából abszolút nem lehet érezni, hogy van valami az ajkakon (ami elvileg jó dolog), de lehet hogy én pont a rúzsozott ajkak érzését hiányolom…nem tudom.

 
Ettől függetlenül nem tagadhatom, hogy nem szárítja az ajkakat, tényleg nagyon tartós, egyenletesen kopik és precízen lehet vele dolgozni. Jó pont, hogy ha a szín olyan, akkor szinte észrevehetetlen az ajakszínezés, és egy nagyon természetes, visszafogott hatást lehet vele elérni, aminek azért megvannak az előnyei. :) 

Maga a termék egyáltalán nem rossz, valószínűleg bennem van a hiba, de én ezek után is inkább a rúzsomhoz, az ajakcerkámhoz, vagy az egyik szájfényemhez nyúlok. Ha te viszont az ajakfilcek nagy rajongója vagy, elégedett leszel ezzel az ajakfilccel, az biztos. :)


Mára ennyi csajok, legyetek jók! :)

6 megjegyzés:

  1. Én pont ezt az ajakfilcet néztem ki magamnak.
    Szép színe van szájon?

    VálaszTörlés
  2. nekem nagyon bevált a krémes szemfesték, alap nélkül is kibír egy napot, azzal meg pláne, és színes alapnak is tökéletes. az alapozóval úgy vagyok, mint Te, nem tudom eldönteni, szeretem-e vagy nem.

    VálaszTörlés
  3. Ugyan így vagyok a krémes szemfestékekkel ahogyan Te. Amiket eddig próbáltam, mindet nehéz volt szépen eldolgozni, csíkos lett egy idő után a szememen, kopott szóval kész rémálom. Kár értük pedig olyan szép színekben kapható, már ha csak a Max Factor termékek közül is szemezgetünk.

    VálaszTörlés
  4. A MF alapozók nekem abszolút nem tetszenek...Az ajakfilc viszont jónak tűnik, egyszer már ki akarom próbálni ezt az ajakfilces típust.:)
    (Andi)

    VálaszTörlés
  5. Kingu: Élénk piros színű. Nekem túl erős, de amikor már lekopott a piros réteg, csak egy szép középrózsaszín árnyalat marad a szádon, az tetszik. :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem sosem voltak jók az arcomon a MF alapozói. Vagy maszkos volt, vagy nem takart, vagy csak színezett stb. Pedig tényleg többfélét próbáltam már, de valahogy az alapanyagukkal van szerintem a gond. És sajnos ezeket használják mindegyik alapozó terméküknél :-( Persze ettől még másnak jó lehet.
    Ha meghallom, hogy filces már ki sem próbálom, mert tutti szárítja a szám :-) Ezek a krémes festékek sem jönnek be. A szemceka azonban jól hangzik, az tök jó! Csak drága szerintem :-(

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...