2012. január 8., vasárnap

Barna szemű virágszálaknak – avagy milyen smink áll jól a barna szeműeknek

Ma szerencsére volt időm megírni néhány posztot, ennek eredményeképp született meg a most következő bejegyzés is. Most a barna szemű virágszálak figyeljenek jól, mert összeszedtem azokat a színeket, amik a barna szem mellett igézőek.


Egy ideig nagyon irigykedtem a barna szemű lányokra, az én kék szememet valahogy mindig üresnek, hidegnek találtam, szemben a barna szemmel, amiről mindig a végtelen mélység jutott eszembe, sokkal kifejezőbbnek és érdekesebbnek, szebbnek találtam.
Mára ez az érzés elmúlt, most már nagyon szeretem a szemem színét, egy dolog miatt azonban még mindig kissé irigy vagyok, még pedig azért, mert a barna szemhez egyszerűen bármilyen színű szemhéjpúdert fel lehet tenni! De tényleg, bármilyet!

A barna szem mellett istenien mutatnak a pasztellszínek, az élénk színek, a natúr színek, a világos színek, a sötét színek, a hideg árnyalatok, a meleg árnyalatok, aranysárgától a rózsaszínen át, a türkizen, a fűzöld, a narancson át minden.
Olyan színek is, amiket egy kék vagy egy zöld szem „nem viselne el”, de egy barna igen! 
Egyszerűen nincs olyan szín, amit kerülni kellene, ugyanis nincs az a szín, ami a barna szem sötétjét, tónusát, dominanciáját elnyomná! Ha barna szemed van, akármilyen színt viselhetsz (mindezt persze a bőrszín, a hajszín, az alkalom, a stílus, kedvencek stb. figyelembevételével!).

Azért persze itt is van néhány szín, ami jobban kiemeli a barna szemet, mint a többi. Ezek főleg azok, amiket a világos szemnél kerülni kell:
- világos színek
- pasztellszínek
- az igazán élénk, „színes” színek

A természetes, föld színek persze ez esetben is működnek, de sokkal visszafogottabb, natúrabb a hatásuk, mint a kék vagy a zöld szemnél.

Eddigi megfigyeléseim alapján telitalálat:
- az arany (egyik szemszín mellett sem annyira gyönyörű az arany, mint a barna szemnél)
- a türkiz (ezt a színt a barna szeműeknek találták ki, az tuti)
- a narancs
- a rózsaszín
- és a KÉK! (a barna szem mellett egyszerűen mesés a sötétkék, a középkék, a vibráló kékek, és mindenféle kék - ez a szín egy igazi aduász barna szemnél!)

De nem rossz a zöld, a lila, sőt még a fekete sem túl sötét, hogy ne férne meg a barna szemmel!/

Jöjjenek a szokásos taaz.com-os illusztrációk és az élő példák:

És végül a fent elhangzottak a gyakorlatban:

 Renee

 xteeener

Julieg713

 Renee


 Julieg713




 Renee


 A képek forrása a Google. 

Látjátok? Egyszerűen nincs olyan szín, ami ne állna jó egy barna szemű lánynak?!

Most ennyi csajok, remélem hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést, legyetek rosszak, sziasztok!

8 megjegyzés:

  1. Ezt olvasva már szerencsésnek érzem magam, hogy barna szemű vagyok! Klassz ez a szemszínes sorozatod!!! :-)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg minden jó a barnához, csak az a kár, ahogy írtad is, hogy a bőrtónus is számít, mert pl én bizonyos sárgákkal, zöldekkel a szememen borzalmasan nézek ki. :(

    Megkérdezhetem, hogy kicsoda Renee? Van blogja vagy youtube csatornája?

    VálaszTörlés
  3. Közben meg is találtam Renee-t! :))

    VálaszTörlés
  4. most már valahogy én is kezdem kedvelni a barna szememet :) Szerintem a legszebb a kék szem, mivel ahhoz rengeteg szín jól áll :)

    Légyszi, nézz be:
    http://koromessmink.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  5. nekem barna a szemem, de pl van egy NYC világoskék szemhéjpúder ami borzalmas! Mondjuk lehet, h az az a szín, ami senkinek se állna jól :D

    VálaszTörlés
  6. Pedig éééén kék szemet akaaaroook :D

    VálaszTörlés
  7. De szeretem ezt a sorozatodat! <3

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...