2013. október 24., csütörtök

Teszt: Catrice szemöldök ápoló készlet

Nagyon szeretem a NYX szemöldök szettjét ( ITT írtam róla), de mivel elég nagy palettáról van szó, gyakran éreztem nyűgnek a használatát az utóbbi időben, főleg, mivel igazából csak 1 színt használok rendszeresen belőle, a stencileket illetve az eszközöket sosem.

A Catrice szemöldökszettjéről már sok jót hallottam, gondoltam kipróbálom én is. :) Íme a tapasztalataim:
 

Csomagolás:
Zörgő, fényes fekete, könnyű, műanyag doboz, fényes ezüst feliratokkal. Letisztult, semmi giccs. Nekem tetszik, bár ez a fényes felület eléggé gyűjti a koszt és az ujjlenyomatokat.


És hogy miért zörgő? Azért, mert a kompakt alján van egy jól záródó, kihúzható kis fiók, amiben találunk egy mini szemöldökcsipeszt és egy szemöldökfésűt/ecsetet, amik össze-vissza csörögnek a kis rekeszben, ha kezünkbe vesszük a szettet.


Mondanom sem kell, hogy ezeket az apróságokat nem sűrűn használom, egyszer próbáltam ki őket, de az épp elég is volt! :P Vészhelyzetben esetleg használhatóak, de rendszeresen nemigen.

 A szemöldökpúderek a kompakt tetején kaptak helyet, a szintén jól záródó, felhajtható fedél alatt, aminek a belsejében egy akkora tükör van, amekkora csak befért a dobozba!


A helykihasználtság maximális, ez mindenképpen értékelendő, bár, ha én egyszer reggel kihúzom a szemöldököm, napközben már nem akarom és nem is fogom javítgatni, bírja ki azt a napot alapon, így napközben nem használom ezt a tükröt, sem a mini eszközöket, reggel pedig jobban szeretem a rendes nagy tükrömet és ecsetemet használni. (De ha meg nem lenne benne tükör, akkor az lenne a bajom, szóval ugorjunk! :P:D)

Színek/finish:
2 féle, matt szemöldökpúdert találunk a szettben: egy fakóbb világosbarnát és egy intenzívebb sötétbarnát. A színek egyébként egyenként 2-2 grammosak, egymással keverhetőek, így nem kell kétségbeesni, ha külön-külön túl sötét vagy túl világos lenne az adott árnyalat.


Napsütéses időben: 


Árnyékban:

Illat, állag:
Az állaguk nem sokban tér el a NYX szemöldökpúderétől: szárazak, egyáltalán nem krémesek, de selymes tapintásúak, viszont eléggé porolnak. Illatuk nincs.

Felvitel, fedés, tartósság:
Azt vettem észre, hogy ha a szemöldökpúdert, a mattító púder előtt, az alapozás után viszem fel, akkor a szemöldökpúder jobban bele tud tapadni az alapozóba, így a tartóssága és a fedése is jobb, sőt, könnyebben/gyorsabban/szebben lehet vele dolgozni. Így használva, egész nap tartós és intenzív marad a színe, ráadásul nem kell nagyon építgetni a színt.
Ha azonban a mattító púder után használom, vagyis amikor nem "ragadós" egy kicsit a felület, akkor sokkal nehezebb egyenletesen, szépen felvinni, sőt ilyenkor a fedése is jóval gyengébb!  

 Élesben így néz ki:

Beszerezhetőség/ár:
A Catrice pultokkal rendelkező Müllerekben és Rossmann-okban tudjátok megvenni, kb. 1200 Ft, ha jól emlékszem.

Összességében:
Nem bántam meg, hogy megvettem, drogériás viszonylatban - budget kategóriában ez egy remek kis szemöldökpúder, de a NYX szemöldökpúdereit valamiért jobban szeretem. (Talán mert azok kicsit pigmentáltabbak és könnyebben, gyorsabban lehet velük dolgozni.)

Ti mit használtok szemöldökszínezéshez? Ceruzát? Púdert? Szemhéjpúdert? 

13 megjegyzés:

  1. Én a MUA szemöldökceruzáját használom, a szőkéknek valót, és abszolút elégedett vagyok vele. Csak BB krémet használok az arcomra, az után felvíve kibírja a napot, nem maszatolódik, ráadásul egyszerű és gyors, én nagyon szeretem.
    Mondjuk amíg rezes volt a hajam, addig tökéletesen passzolt az a szín, most, a sötét vöröshöz nem annyira. A hajamat hagyom, hadd világosodjon vissza, és megint remek lesz az a ceruza, addig pedig vagy a MUA Undressed, vagy az elf palettámból válogatok valami sötétebb, matt színt. :)

    VálaszTörlés
  2. Én ezt a Catrice terméket használom, és nagyon szeretem. Mind a két színt használom, a világosabbat a szemöldököm elején, a sötétet a végén. Én nagyon szeretem, tök praktikus, és nem vöröses árnyalatúak a barnák! Ez nekem nagyon fontos, mert nehéz szerintem szép, hamvas barnát találni. Szóval én szeretem! Mondjuk néha rásegítek egy kis ceruzával. Akkor aztán tényleg tökéletes.

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy írtál róla, mert már egy ideje izgatta a fantáziámat. :) Jónak tűnik, de azt hiszem inkább maradok a Max Factor szemöldökceruzámnál, mert azt ahogy reggel felviszem, az este ugyanolyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már 2 éve használom és a megszállottja vagyok, egyik szemöldökceruzámmal sem tudtam olyan szép végeredményt elérni mint ezzel a termékkel. :) Egyszerűen tökéletes. Én is alapozóval picit aládolgozok és komolyan mondom, hogy egész nap tart, pedig még a tesis napokon is használtam de semmi problémám nem volt vele. Nagyon ajánlom már csak azért is mert nekem a ceruzáktól elkezdett ritkulni a szemöldököm :(

      Törlés
  4. Felkeltette az érdeklődésemet! :) Elég biztató, amit írtál róla!

    VálaszTörlés
  5. szemeztem már ezzel a szettel, de most a legvilágosabb-szürkésebb elf studio eyebrow kitjét használom. abban egy sötétebb krémesebb állagú és egy világosabb por állagú festék van. bár a krémet nem nagyon használom, mert az sötét, de a por nagyon jól teljesít, egész nap bírja. 3,75 font, nem olyan drága, megérte rá beruházni. ajánlani tudom!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon megtetszett ez a szett nekem. Jelenleg a Sleek Storm palettám matt szürkés barnás szemhéjpúderét használom a szemöldököm megerősítésére :D előtte az Essence barna szemöldökceruzáját használtam, de az már túl sötét, mert kicsit világosodott a hajam.

    VálaszTörlés
  7. Régóta szemeztem ezzel a termékkel szóval köszi a posztot! Én az essence gerillagardening szemöldökformázoját használom... Én öt imádom! ;)

    VálaszTörlés
  8. Én is régebben nézegettem ezt a szettet, de nem vettem meg valamiért. De a rejtett tárolót észre sem vettem, csak azt, hogy van benne valami. Olyan másnak képzeltem el akkoriban, de szerintem jobb, hogy nem vettem meg, nem tudnám hasznosítani a mindennapokban. :S

    VálaszTörlés
  9. Jajjj az a tusvonal! *.* Én most egy matt barna Catrice szemhéjpúdert használok a szemöldökömre, van ceruzám is, de azt inkább csak utazáshoz szoktam használni ha 1-2 napra megyek valahová, ne kelljen magammal vinnem, még két "ecsetet" is hozzá.

    VálaszTörlés
  10. Na akkor ez most felkerült a kívánságlistára :) Az Oriflame szemöldökszettjét használom per pillanat, de kész horror. 2 szemöldökpúder+ 1 fixáló wax van benne, ami felvitelkor szépen az ecsetre ragasztja a felvitt púdert... és még egyszer sem sikerült elérnem vele, hogy a kósza szálak a helyükön maradjanak :( Szóval valószínűleg ez lesz a következő áldozatom, plusz beszerzek egy szemöldökzselét mellé.

    VálaszTörlés
  11. MIndenek előtt: gyönyörű a tusvonalad! :) Én az Essence szemöldök szettjét használom, többnyire szeretem is, csak a színek nem passzolnak tökéletesen a szemöldökömhöz, még keverve sem. De alapjában véve elégedett vagyok vele, és annak ellenére, hogy mindennap használom már több, mint egy éve, szinte semmi sem fogyott belőle. De már egy ideje szemezek más szemöldökporokkal, lehet, hogy pont a Catrice lesz a szerencsés nyertes, mert szeretem a márkát, még sosem csalódtam a minőségben. Az Essence-t meg majd szemhéjra fogom használni, ugyanis a sötétbarnája nagyon szépen mutat mélyítővonalban szépen eldolgozva, úgyhogy kárba nem vész. :)

    VálaszTörlés
  12. Ceruzát. Olyat, amin kis kefe is van :) bár csábítanak ezek a dobozkás verziók is, de reggel úgyis a gyorsabb megoldást választanám...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...