2013. október 16., szerda

Teszt: Maybelline master precise filces tus

Már biztosan sokan tudjátok, hogy a Makeup Blog a napokban versenyt indított, ahol összesen 10 lány verseng a főnyereményért, egy egész napos, személyre szabott sminktanácsadásért a Maybelline magyarországi sminkesével. 

A feladat mindössze annyi volt, hogy írni kellett egy vendégposztot a Makeup Blogba, aminek a témája kapcsolódik valamilyen szinten a Maybelline-hez. (Ez a feltétel Nekem éppen kapóra jött, mert mikor Ingrid megkeresett, már jó ideje teszteltem a Maybelline tusfilcét, úgyhogy nem sokat kellett gondolkodnom, hogy mi legyen a pályázat témája.:)

A 10 vendégposzt megjelenése után szavazni is tudtok majd a kedvenc posztotokra, amit természtesen szintén jutalmaznak majd a szervezők. Erről bővebben ITT olvashattok.

Még valami! Fontosnak tartom elmondani, hogy a poszt a versenytől függetlenül, így is-úgy is megjelent volna a blogomon, és a véleményemet ezúttal sem befolyásolta az, hogy a posztban elhangzottakat a Maybelline "emberei" is olvashatják és díjazhatják. A posztban kifejtett véleményem 100%-ban őszinte, teljes mértékben vállalom érte a felelősséget. 

Na, most, hogy túl vagyunk a formaságokon, íme a mai poszt:

Nagyon szeretem a filces tusokat, mert ezekkel hihetetlenül könnyű szép tusvonalat húzni (ráadásul a művelet gyors és nincs szükség ecsetre sem), de korábban sajnos nem igazán találtam olyan filces tust, ami minden szempontból megfelelt volna az elvárásaimnak.

Manapság a Maybelline filces tusát nyúzom, íme a véleményem róla:


Csomagolás: Közepesen vastag szár, egyszerű fekete-fehér design, a kupak viszonylag jól záródik (nem atombiztos, de nem is gyenge). A csomagoláson jelezték a hegy vastagságát, az összetevők listáját is megtalálod a lapozható címkén és a szavatossági időre is utal egy kis piktogram, szóval nem tudok belekötni. :)


A hegy maga viszonylag hosszú, szépen elvékonyodó, a vastagabb része teljesen merev, de a hely csúcsa (kb. az utolsó 1,5 mm) enyhén hajlik. Könnyű vele dolgozni, szépen siklik a szemhéjon.

Illat, állag: Az állaga ideális: nem túl folyékony, nem túl száraz, nem szárad azonnal, így a tusvonal könnyen korrigálható. Használat közben nem éreztem semmilyen illatot, de ha közelről megszagolom, enyhe alkoholos illatot érzek, ugyanolyat, mint a rajzoláshoz használatos filcek esetén.

Pigmentáltság, finish: Intenzív, határozottan fekete színe van. Először enyhén vizes csillogású, de pillanatok alatt mattra szárad.


Tartósság: Miután tökéletesen megszáradt (kb. 1 perc után), nem mozdul a helyéről: nem kenődik, nem tapad fel a szemhéjra és egyáltalán nem fakul. Egész nap bírja, de szerencsére nem fogja meg a bőrt, sminklemosóval könnyedén eltüntethető. :) 

Egyetlen apró pici dolog van, ami miatt kissé aggódom: ahogy a legtöbb filces tusnál, ennél a darabnál is tapasztalom, hogy az applikátor vége nem fog annyira intenzíven, nem vesz fel annyi festéket, mint a hegy többi része. Alapvetően ezzel egyébként nincs akkora gond, mert a szempillasor feletti részen a filc oldalát is használva húzom meg a vonalat, és igazából csak farkincát kell megrajzolnom a heggyel, aminek nem feltétlenül kell olyan erőteljesnek lennie, mint a tusvonal többi részének, de félek, hogy idővel egyre kevesebb lesz  a hegyben az erő, és nem lesz olyan egyszerű meghúzni a cicás vonalat.

Összességében: A Maybelline krémes tusához hasonlóan a Maybelline tusfilce is nagyon bevált, a legjobb tusfilc, amit valaha használtam. Jó az állaga, szép és erőteljes a színe és ez a tus végre igazán tartós is. Bár az ára 2000 Ft felett van, amit kicsit sokallok, de nagy valószínűséggel ennek ellenére is újra fogom vásárolni ezt a filcet, ha nem igazolódik be a gyanúm a hegy végével kapcsolatban...Addig azonban, míg ez kiderül, jár neki az 5/5!

Ti is megvettétek ezt a tusfilcet? Ti mit tapasztaltatok? Szeretitek?

UPDATE - 2014.02.16: Sajnos a poszt megjelenése után nem sokkal a filc hegye megadta magát. Már nem tudok vele cicás tusvonalat húzni, ugyanúgy kiszáradt, mint az összes többi tusfilc, amivel dolgom volt. Kár érte. Kutatok tovább a tökéletes tusfilc után...nem fogom újravásárolni. 

6 megjegyzés:

  1. A tusvonalad mint mindig most is maga a tökély! *.* Én most Manhattan-t vettem egyenlőre nagyon bejön az is. :)

    VálaszTörlés
  2. Te minden tussal annyira tökéletes vonalat rajzolsz! :)
    Már régebben kinéztem ezt a tust, de végül a tégelyes Maybellinet vettem :)

    VálaszTörlés
  3. 2 tip:
    1. a filces tusokat heggyel lefelé kell tárolni, h odafolyjon a festék (bár gondolom ez nem újdonság)
    2. H&M-es filces tus....1000 forint és vmi csoda! Kicsit fényesre szárad és száradás után hajlamos morzsolódni, ha igazgatni próbálod. De tartós, nem fogy el a festék a hegyéből menet közben és amit különösen jónak tartok: nem tompul el a hegye.
    Eddig egyedül csak az Arénás H&M-ben láttam.

    VálaszTörlés
  4. Hű, ez gyönyörű! Mind maga a tus mind maga a vonal! :)

    VálaszTörlés
  5. jájj az a tusvonal de jól áll! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...