2011. március 19., szombat

Max Factor forgatáson jártam/jártunk!

Ma volt a Max Factor által szervezett videóforgatós, termékbemutatós, ismerkedős program, amire jó páran meghívást kaptunk a beauty bloggerek közül. Nem akarok hosszan mesélni, úgyis számtalan posztot olvashattok majd a témáról a többiektől, úgyhogy ami eszembe jut ide, egyszerűen leírom.
Nem tudom, hogy a többeik mennyire voltak izgatottak, én mindenesetre nagyon vártam ezt az eseményt. Nem csak amiatt, hogy találkozunk, hanem azért is, mert még előtte sosem voltam ilyen rendezvényen.

Az Alle épületébe, a Maddox bárba voltunk hivatalosak. Kávéval, és cuki kis szendvicsekkel fogadtak bennünket. Adri, a Max Factor marketinges lánya, nagyon kedves volt, ő köszöntött minket, elmondta a fontosabb tudnivalókat, és végig "terelgetett" minket a nap folyamán.

Lehetőségünk nyílt bekukkantani a videóforgatásba, sőt szerepelhettünk a videókban háttérszereplőként, illetve akár csak megfigyelőként is. Aki szerette volna, az leforgathatta a stábbal a verkfilmjét, úgyhogy profi videók is készültek ma néhány bátrabb lányról.  :)

Ezen túl, egy előre összeállított ajándékcsomagot is kaptunk, sőt kedvünkre válogathattunk a kiállított Max Factor termékek közül is. Adrinak is mondtam, és most is mondom: Felelőtlenség volt kb. 15 sminkimádó lányt rászabadítani egy 3 méter hosszú asztalra, ami tele van sminkcuccal! :) Azt mondani ennyi beauty bloggernek, hogy ami tetszik, azt nyugodtan magatokkal vihetitek teljesen ingyen, mi ez ha nem felelőtlenség?! :)


Mert mi vittük! Néhány perc alatt kiürítettük az asztalt, úgyhogy valószínűleg rengeteg Mac Factor tesztet/véleményt és zsákmányt olvashattok, láthattok az elkövetkező néhány hónapban! :)
Ezúton is köszönöm a két Adrinak és a Max Factornak, hogy megszervezte ezt a találkozót számunkra és persze azt is, hogy kedvünkre zsákmányolhattunk. :)
Én őket zsákmányoltam. :)
Bloggerina társaim egytől-egyig nagyon kedvesek, aranyosak és csinosak voltak! Nem nyílt alkalmunk hosszasan beszélgetni, de tényleg mindenki közvetlen, mosolygós és vidám volt. Jó volt, hogy végre élőben is találkozhattunk. :)
A képet Evindétől szereztem. :) Én a jobb 3. vagyok. :
Természetesen nem maradhatott el a csoportkép sem, csináltunk vagy 15-öt. :) Mindenképpen egy élmény volt, kár lett volna kihagyni.

Első körben ennyi jutott eszembe, mert még friss az élmény, ha leülepszik és más is eszembe jut, kiegészítem a posztot. :)

További szép napot az olvasóimnak, és örülök, hogy találkoztunk bloggerinák! :)

9 megjegyzés:

  1. Húú...de szuper lehetett! Várjuk a teszteket! :)

    VálaszTörlés
  2. Bárcsak ott lehettem volna..:(

    VálaszTörlés
  3. nagyon jól éreztem magam én is!=) és bekövettelek!=)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is nagyon jó volt:)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is nagyon jó volt és te egy nagyon aranyos kedves csajszi vagy :-)

    VálaszTörlés
  6. Kedves tőletek, nagyon reméltem, hogy nem okozok csalódást. :)

    VálaszTörlés
  7. Én is nagyon jól éreztem magam!:)) És örülök,hogy megismerhettelek! :D És a többieket is. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...