2011. március 1., kedd

Műköröm...

Tegnap elhatároztam, hogy leszedetem a műkörmömet. Már be is jelentkeztem, nincs visszaút. :) :(
Nagyon szerettem/szeretem, anyagi okok miatt azonban mégis megválok tőle.

Januárban lediplomáztam, így sajnos már sem támogatást, sem ösztöndíjat nem kapok, állásom pedig még nincs és nem tudni, hogy mikor lesz. Így hát végiggondoltam a dolgot és úgy döntöttem, hogyha valamiről, erről viszonylag könnyen le tudok mondani, amíg nem találok egy rendes állást. (A párom finanszírozná, de nem engedem neki, így is ő fedezi minden más kiadásomat.)
Tudom, hogy ez nem a  világ vége, műköröm nélkül is lehet élni, mégis hiányozni fog. :)
Annyi jó azért van a dologban, hogy most legalább újra lakkozgathatok kedvemre és végre érdekelté válok a többi bloggerina NOTD-s bejegyzéseinek olvasásában. :)

A lényeg, hogy "búcsúzásképpen" összeszedtem néhány képet nektek az évek alatt viselt műkörmeimről, amit szeretnék veletek megosztani. A fotók a nails.hu-ról származnak, nem az én körmeimet láthatjátok rajtuk, de akár az enyémek is lehetnének, mert e képek alapján készültek el az enyémek is. (Kinyomtattam, bevittem a képeket a szalonba és a körmösöm megcsinálta.)

Többek közt ilyen körmökkel szaladgáltam heteken keresztül mindenhová:    

Az enyém nem volt ilyen hosszú :)

Nekem az utolsó a kedvencem, de a környezetem a másodikat, a harmadikat és a negyediket dicsérgette. Nektek melyik tetszik? Melyik a kedvencetek?

6 megjegyzés:

  1. Az első és az utolsó. Nekem most lesz újra. Meguntam hogy a körömlakk már másnap lepattog, és ha nem mosom le akkor le is törik.

    És esetleg nem lenne megoldás az hogy gél-lakkozás? Ugyanolyan tartós mint a műköröm, de olcsóbban csinálják. Nem akarom elvenni a kedved a lakkozástól, de hamar megfogod szerintem majd unni hogy nem tartós.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, hogy a gél lakk milyen, majd ma kifaggatom a körmösöm. :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem az első tetszik a legjobban. Egy évig volt műkörmöm, persze sokkal ápoltabbnak tűnt a kezem akkor, mint most műköröm nélkül, minden alkalommal gyönyörűeket csinált a körmösöm, de iszonyú gyorsan lenőttek és házimunkánál bizony meg is sérültek. Egyszerűen nincs kapacitásom kéthetente műkörmöshöz járni. Megéri... nem éri meg... nem tudom. Hiányzik is meg nem is. :)

    VálaszTörlés
  4. Én csak 6 hetente jártam, mondjuk nekem bírt mindent, a hipótól a vízkőoldóig.

    Ezt a hozzászólást egyébként már műköröm nélkül írom és nem annyira vészes! Persze nem olyan szép, mint volt, de nem is csúnya. :)

    VálaszTörlés
  5. A harmadik NAGYON NAGYON tetszik :$

    VálaszTörlés
  6. nagyon szépek voltak a körmeid :) egyébként én is függő voltam 5 éven át folyamtatosan volt műkörmöm és 1 éve nincs :) először nagyon furcsa volt, mindig letört a körmöm mert hát ugye elgyengült alatta az igazi de aztán mára teljesen rendbe jött és ma már bármit tudok csinálni belőle :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...