2012. február 9., csütörtök

A kísérlet - avagy mennyit ér a vevő elégedettség?

Tudnotok kell, hogy még sosem csináltam ilyet, ez lesz nekem az első, kicsit izgulok és félek is, hogy mi lesz az első reakció, amikor holnap besétálok a kedvenc drogériámba és kísérletet teszek arra, hogy kicseréljem a 3 nappal ezelőtt vásárolt spirálomat. 

A csere oka, hogy a Maybelline szempillaspirál, amit a héten vettem jóformán használhatatlan.
Rendes vásárlóhoz híven nem nyitogattam ki a spirálokat amikor kiválasztottam az enyémet (de biztos ami biztos, a hátsók közül vettem egyet), szóval fogalmam sem volt róla, hogy milyen. Mikor először kipróbáltam (másnap reggel) elkeseredetten tapasztaltam, hogy szinte teljesen be van száradva, alig látszott a spirálozás, és ami látszott, azzal sem voltam elégedett.

Egy napig a "Na, megint kidobtam 2000 Ft-ot az ablakon és még spirálom sincs, milyet vegyek legközelebb...jobb lett volna, ha maradok a már többször bevált, nevesebb márkáknál...de úgy kell a pénz, most nem adhatok ki ennyit spirálra, főleg most nem, hogy már egyet vettem...." monológ zajlott le bennem, mígnem elhatároztam, hogy én most bizony megpróbálom kicseréltetni. Nem kérem vissza a pénzt, nem balhézok, ha kell ráfizetek, csak oldódjon meg a helyzet.


Azért vagyok ennyire bátor, mert régebben valahol azt olvastam, hogy a dm rugalmas, ha a vevő elégedetlenkedik, elvileg szó nélkül kicserélik a terméket, amivel kapcsolatban minőségi hiba merül fel. A blokkom is megvan, úgyhogy ez sem lehet akadály. 

Azt is fontos tudnotok, hogy a drogériában, ahol mindezt véghez viszem, a nyitás óta törzsvásárló vagyok, kártyám is van, abba a dm-be járok már évek óta, heti rendszerességgel. Az összes eladó és biztonsági őr ismer, beszélgetni is szoktunk és segítenek is, ha szükséges. Mindenki nagyon kedves, mosolygós, nagyot köszönnek, ha meglátnak, jó fejek, remélem ez is segít némiképp. :)    

Holnap tehát nagy nap lesz, kiderül, hogy a dm mekkora hangsúlyt fektet a vevők elégedettségére, mire hajlandó azért, hogy megtartson egy-egy vevőt.

Összefoglalva: 
A kísérlet helyszíne: Drogerie Markt - Dunaújváros
A kísérlet időpontja: 2012.02.10. 17:00-18:00 között :)
A kísérlet célja: kicseréltetni egy 4 napja vásárolt beszáradt szempillaspirált
A kísérlet és egyben a reklamáció alapja: minőségi kifogás, meglévő blokk, hűséges és rendszeres vásárló

Szurkoljatok, remélem szerencsével járok! :)

22 megjegyzés:

  1. Na erre kíváncsi vagyok :)) A Park Center DM-ben vetted?

    VálaszTörlés
  2. Kíváncsi leszek. Sok sikert. :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem ki fogják cserélni. :)
    Én ugyanígy vittem vissza a Douglas-ba egy szemöldökcsipeszt, mert egyszerűen nem tépte ki a szálakat. 1700 Ft körül vettem, és felajánlották, hogy adnak helyette a másik tipusból (700 Ft). Hát ezt inkább kihagytam... :D Én az árát szerettem volna visszakérni, de adtak helyette utalványt...

    VálaszTörlés
  4. Én is nagyon kíváncsi vagyok!:)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem mindenképp próbáld meg, vesztenivalód több nincs.
    Én egyszer egy megavasodott, megrohadt rúzst fogtam ki, ki is cserélték, nem volt belőle semmi gond.

    VálaszTörlés
  6. kivàncsi leszek.remèlem kicserèlik...azèrt is,mert nem volt 2ft volt...

    VálaszTörlés
  7. Ha nem cserélik ki többet be nem teszem a Spar DM-be......Bojkottálni fogom!!!!! :DDDDDD

    VálaszTörlés
  8. niki: Aranyos vagy, de remélem nem lesz rá szükség. :)

    VálaszTörlés
  9. A PTK. szerint (4/1978. (III. 1.) BkM rendelet) a minőségi hibás terméket 8 napon belül kötelesek kicserélni, vagy visszatéríteni az árát. Idézem:"A minőséghibás élelmiszert, háztartási vegyi árut és kozmetikai készítményt a vásárló választása szerint azonnal ki kell cserélni vagy vissza kell venni, és a vételárat vissza kell téríteni."
    Nem a jószándékon múlik, hogy kapsz-e másik terméket, egyszerűen KÖTELESEK kártalanítani. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak egyáltalán nem biztos, hogy a dm dolgozói ismerik ezt a törvényt. Nagyon kíváncsi vagyok és szurkolok is! :)

      Törlés
    2. Köszi, ezt most kimásoltam és megtanulom, nagyon hasznos és remélem "működik" is :)

      Törlés
  10. nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni. de nagyon szurkolok :)
    (roni)

    VálaszTörlés
  11. remélem sikerrel jársz a küldetésedben :D

    VálaszTörlés
  12. kíváncsi vagyok nagyon:) mondjuk megnézném, hogy egy olyan üzletben, ahol teljesen idegen az ember, ott mit csinálnak.

    VálaszTörlés
  13. Huh na ez az amit itt pl. szo nelkul megtesznek, es meg mosolyog is az elado. Remelem sikerrel jarsz, durva h ilyen allapotu dolgot eladnak..

    VálaszTörlés
  14. Ne aggódj, tutira visszatérítik az árát, vagy kicserélheted...:)

    VálaszTörlés
  15. Én is kíváncsi vagyok mi lesz, lehet kitalálják, hogy egy régebbi ugyanolyan spirált szeretnél becserélni, mivel egyből taktikázni kezdenek, szerintem itthon nehéz a vásárlói jogokat érvényesíteni, nagyon nehezen cserélnek be bármit.
    Szurkolok, hogy simán, vásárlók könyve nélkül becseréljék.
    Anyám egy ügyvédet megszégyenítően tud érvelni, hasonló reklamációs esetekben, ezért ha nálunk hasonló helyzet van, anyut visszük magunkkal :D

    VálaszTörlés
  16. Ki kell cserélniük,ha nem teszik meg,idézd a törvényt,nem másolom be még egyszer. Vagy kérd el a panaszkönyvet,az sem tesz jót nekik...

    Én egyszer vettem meg véletlenül a tesztert,de jó szokásomhoz híven mindent a boltból kilépve kibontok,észrevettem és azonnal kicserélték.Több napos cuccoknál már necces,mert a spirálnál egyértelmű,hogy nem te szárítottad ki,de mondjuk egy rúzst/korrektort simán összetörhet az ember.

    VálaszTörlés
  17. Nem szeretném a "Névtelen" hozzászólót kioktatni, de nem az említett 4/1978. (III. 1.) BkM rendelet rendelet miatt kötelesek kicserélni, szóval ne égesd magad egy már évek óta hatályon kívül helyezett törvénnyel :-) Már azóta 2x módosult ez a törvény. A spirált ki fogják cserélni, nem kell különösképpen ekkora ügyet csinálni belőle. Egyébként ha annyira-annyira nem akarnák kicserélni, akkor van rá kiskapu. Az pedig, hogy a DM dolgozói tudják-e vagy sem teljesen irreleváns tényező jelen esetben, ugyanis a törvény NEM ismerete senkit nem ment a törvénysértés és a törvények betartása alól.

    Bocs, de jogi ügyekkel foglalkozom, ezért is háborít fel néha, ha hozzá nem értőek hülyeségeket írnak blogoldalakon és lejárt, hatályon kívül helyezett törvényekkel szivatják itt a népet csak, hogy okosnak tűnjenek a tízen húszon évesek között, akiknek fogalmuk sincs erről!

    Egyébként joggal mész vissza, jár a csere, igazából nem is értem, hogy miért kellett ennek ekkora feneket keríteni. Tök mindegy, ha nem mondod meg, hogy be van száradva, akkor is visszacserélik, vagy visszafizetik az árát, ha 8 munkanapon belül viszed vissza, ha arra hivatkozol, hogy mégsem kívánod megvásárolni, vagyis elállsz a vásárlási szándékodtól. Ennyi. Kár túlspirázni ezeket.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...