2013. február 25., hétfő

Szempilla projekt

Egy új, heteken keresztül tartó projektbe kezdek bele a jövő héten. Mégpedig egy szempilla ápoló projektbe.

Mostanában nem vagyok megelégedve a pilláim állapotával. (Kuszák, össze-vissza állnak, és néhány szál csúnyán le is tört.) Szeretnék egy intenzív ápoló kúrát tartani, ami abból fog állni, hogy 4-8 héten keresztül minden nap, miután lemostam a sminkem, be fogom kenni a felső pillasor tövét illetve a pillákat ricinusolajjal.

A ricinusolaj köztudottan hidratálja és ápolja a pillákat (a szemöldököt és a hajat), illetve segíti/gyorsítja a növekedést, így azt várom tőle, hogy néhány hét alatt elérjem azt a maximális dússágot és hosszúságot, ami alapjáraton a szempilláimban megvan. Méteres, legyezőszerű pillákat tehát nem, de látványos javulást várok tőle. 

Hogy meddig fog tartani a ricinusolajos kúra, az attól függ, hogy mikor áll be egy tartós, már tovább nem javítható állapot. Ekkor ugyanis jön majd a projekt második szakasza, a szempillaszérumos rész.
 
Tervezem ugyanis egy viszonylag elfogadható árú, ámde így is elég drága szempillaszérum megvásárlását illetve tesztelését, ám mielőtt nekikezdenék ennek a szérumos kúrának, mindent meg akarok tenni azért, hogy ott tényleg csak a szérum hatását lássam, és kiderüljön, hogy egy amúgy teljesen egészséges, dús, viszonylag hosszú, ricinusolajjal rendszeresen ápolt pillákkal vajon mihez kezd.

Első körben tehát a ricinusolajjal (ami olcsó és könnyű beszerezni) próbálom rendbe tenni a pilláimat, és ha ezek után sem vagyok teljesen megelégedve, akkor beszerzem a pillaszérumot, és meglátjuk, hogy tud-e ennél látványosabb hatást előidézni.

A változásokról hetente-kéthetente beszámolok és előtte-utána képekkel is alátámasztom az eredményeket.

Íme a kezdő állapot:

Jobb szem, spirál nélkül: 

Bal szem spirál nélkül: 

Jobb szem spirállal:

Bal szem spirállal: 

Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a vége, de remélem gyönyörű, dús és hosszú pillasor. :)
 

12 megjegyzés:

  1. Én is mostanában tervezek elkezdeni egy ricinusolajos kúrát :)

    VálaszTörlés
  2. Jó hogy ennyi képet csinálsz, tuti látszani fog így a különbség :) Érdekel mi sül ki ebből, ha neked bejön akkor én is elkezdem :D Milyen időnként fogsz róla írni? Vagy majd a végén?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy jövő hét hétfőn, vagy két hét múlva hétfőn. Attól függ, lesz-e időm.

      Törlés
  3. Én nem olyan rég voltam gyógyszertárban és 400 ft/dl. Szóval egyelőre nem vettem, mert én hajra akarnám használni elsősorban. És majd később ruházok be rá, amikor tudom rendszeresíteni a használatát. Meg most spórolnom kell mindennel. Ami nem élet-halál kérdése sajnos azt most nem veszem meg. :(

    De kíváncsian várom a további bejegyzéseket. ;) :)

    VálaszTörlés
  4. Kíváncsian várom az eredményeket!:) És sok sikert hozzá!

    VálaszTörlés
  5. ezt szerintem én is elkezdem veled, a szempillaspirál tesztelésnél eléggé letört amit a spirál nélküli képen láttam :/ A sleek tus ilyen durva, hogy halványan még látszik a bőrödön lemosás után? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neeeem, ez nem a Sleek tus. Hamarosan írom a posztot a kis rosszaságról...

      Törlés
  6. most is szép hosszúak a pillád, csak dúsítania kell majd a ricinusnak :) majd nagyon vigyázz, hogy ne menjen bele a szemedbe!!!

    VálaszTörlés
  7. Miért kell vigyázni, hogy ne menjen a szembe? Egy szemészorvos véleménye az volt, hogy nem tud róla, hogy ártalmas lenne. Ellenkező orvosi véleménnyel még nem találkoztam, pedig nagyon kerestem, ezért kerdezem. Köszi!

    VálaszTörlés
  8. mert a ricinus olajat alapjáraton hashajtónak használják :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre csak azt tudom mondani, hogy áááááááááááááááááá!
      Annyit senki nem fog a szemébe önteni, hogy felszívódva hashajtóként funkcionáljon, ahhoz azért nem két csepp kell. :)

      Törlés
  9. hashajtónak IS jó a ricinus olaj. egy patikában természetesen elsősorban ezért tartják. de mindenkinek szíve joga arra használni, amire célszerűnek látja, nem? :-) nem okoz semmiféle szemproblémát; ezt elsősorban saját tapasztalat alapján mondom, másodsorban rengetegen használják, és írogatnak róla mindenfélét, és nem olvastam ilyen tapasztalatokat. nem is csíp. picit talán ha belemegy a szembe, homályosabbá válik a látás. ezért - és természetesen az olaj minősége miatt is - fürdés után ajánlott használni, vagy ha nem nagyon mozdul ki az ember épp aznap. kicsit nehéz eltávolítani még reggel is, elég tömény olaj.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...