2013. április 10., szerda

Milani Baked pirosító - Corallina

Régebben nagyon féltem ettől a pirosítótól. Tudtam, hogy jó minőségű, de nem mertem megrendelni, mert féltem, hogy túl harsány lesz az én világos bőrömön, ráadásul abban sem voltam biztos, hogy a korall szín jól áll. Lelövöm a poént: azóta imádom, mióta először kipróbáltam! :)


Mivel korábban már írtam egy tesztet a Milani Baked pirosítóiról (ITT), a részletes teszttől most megkíméllek Titeket és inkább csak azt mutatom meg, hogy milyen szép ez a szín. :)
  

A pan-ben ijesztően élénk, pirosas-narancsos színe van, de ami engem ennél is jobban aggasztott, azok a viszonylag nagy, ezüst csillámok, amikkel ez a pirosító tele van. 



Ujjon tesztelve is határozottan látszik, hogy ez a pirosító csillámos, de a szín jóval visszafogottabb, mint vártam, nem olyan rikító. (Valami ilyesmi színt és pigmentáltságot vártam annak idején az essence cherry blossom girl pirosítójától is...)


Nem is értem, hogy hogy, de szerencsére ezekből a nagy csillámokból az arcon már semmi nem látszik, majdnem teljesen matt a végeredmény, így hétköznapra, suliba, illetve munkahelyre is tökéletesen megfelel.


Ugye, hogy szép? :)

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, és a sminked is, de a legszebb a türkiz színű tus, melyik ez a tus? :)

    VálaszTörlés
  2. Engem a Milani lakkok vonzanak piszkosul, nem is ismerem más cuccukat, de elég csini kis pirosító ez. :)

    VálaszTörlés
  3. Valóban nagyon szép! :-)
    Honnan szerzed be a Milani termékeket?

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Lehet, hogy hülyeség, meg lehet, hogy csak a szemhéjfesték teszi, de nagyon kiemeli a kék szemedet. Nekem is hasonló a bőrszínem, és nekem is vannak szeplőim, bár elég halványak, úgy hogy az alapozó is elfedi. De lehet, hogy kipróbálok egyet Én is! :)

    ********
    www.imadeitiloveit.blogspot.com
    *nyereményjáték*

    VálaszTörlés
  5. Nagyon kis cukkermukker ez a pirosító, jó választás! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...