2013. május 15., szerda

Orr piercing - Igen vagy nem?

Egyik nap úgy ébredtem fel, hogy nekem kell orr piercing. Nem tudom, lehet, hogy ez a kimaradt lázadó korszak utózöngéje vagy a kislányos adottságaimat próbálom ezzel tudat alatt kicsit háttérbe szorítani, esetleg a tetovált pasim és a rock zene illetve a fesztiválok és a zenekarok okozta (nem túl jelentős) szemléletváltás az oka.

Mindegy, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy napok óta gondolkozom rajta, hogy csináltassak-e vagy ne.
Abban biztos vagyok, hogy nem állna rosszul, de vajon mit sugall ez az emberek felé? Mit jelképez? Illik a személyiségemhez?

Nem akarok nagyon feltűnőt, kizárt a karika és semmi nagy, színes, mintás dolgot sem akarok, csak egy kis színtelen csillogó pontot a jobb orrcimpámba...pl ilyet:




 Ez mondjuk nekem sok lenne, de így Christina-n tetszik. :)




 Ez a kis kő például tetszene...:)

Azt hiszem ez a kis pötty jól mutatna a fotókon is, ettől még bármilyen típusú sminket viselhetnék, a munkahelyemen sem tennék szóvá, csak esetleg a család rosszallaná, de így 25 éves fejjel ez már nem akadályoz meg abban, hogy megcsináltassam.

Egyelőre viszont még nem győztem meg 100%-osan magam, hogy nekem ez tényleg kell. Mert oké, ha megunom, kiveszem, beforr a lyuk és kész, nem örökre szól, de ott marad a heg vagy egy látható lyuk, amire úgyis alapozót kennék mindig, de hát akkor is....

A fájdalom nem tart soká, ettől nem félek, de itt van még egy csomó nyitott kérdés:
Lövessem vagy szúrassam?
Meddig kell kezelni?
Mikor vehetem ki először mondjuk egy napra anélkül, hogy benőne a lyuk?
Mi van ha náthás leszek, nem fog zavarni? 
stb.stb.stb....Szóval aludnom kell még rá egyet.

Ti mit gondoltok, jól állna? El tudnátok képzelni vele? Akinek volt/van, az miért vette ki? Mit kell tudnom az orr piercingekről?

26 megjegyzés:

  1. Hát én személy szerint utálom, nekem ez a legcsúnyább piercing ami a földön létezik, nem tudom, ennél már csak a karika lehet rosszabb :D de ez persze totál személyes vélemény, nem hiszem, hogy valaki ettől lenne szebb vagy különlegesebb. Sőt a náthás időszak végképp kiábrándító számomra :D de hát te tudod, ha neked tetszik, és 100 %-ig úgy vagy vele, hogy neked erre szükséged van akkor oké, meg egyébként is ki lehet venni, de a heg örökre megmarad, nekem is volt csak nem orrban :) (mondjuk, ha már csináltatsz akkor csak icipicit és köveset, olyan méretet ami pl az első kettőn van) :D

    VálaszTörlés
  2. Én pár éve csináltattam, és az első pár napban imádtam és bizonytalanodtam el benne felváltva, de egy hét után már biztos voltam benne, hogy imádom, és ez azóta is tart. Beszereztem egy rakás orrpiercinget mindenféle színűt, méretűt, és a kedvem szerint cserélgetem.

    A kérdéseidre pedig a válaszok:
    Egyértelműen szúrasd!!! Ez nagyon fontos. Porcba csak szúratni, meg amúgy is, sokkal jobban jársz, ha szúrják, mert nem roncsolódnak szét a szövetek, mint a lövetéssel. És szerintem egyáltalán nem fáj, legfeljebb egy kicsit kellemetlen. A legjobb, ha egy tetoválószalonban csináltatod egy piercernél - lehetőleg olyannál, akiről ismerőseid már mondták, hogy jól csinálja.

    Kezelni pedig bő 2 hétig kell, ahogy emlékszem, persze én egy hónapig ecsetelgettem hidrogénperoxiddal (azt ajánlotta a piercer, és mindig hallgatni kell rá), később már csak alkohollal a patikából.

    Először kivenni akkor lehet, amikor begyógyult a seb, ez úgy 2-3 hét, de én óvatosságból 2-3 hónapig nem mozdítottam a helyéről. :D

    Amikor először lettem náthás vele, baromira zavart, a zsepi folyton beleakadt, de nem folyt a lyukon a takony, és egy idő után megtanultam a zsepivel is óvatosabban bánni - ma már ez sem okoz gondot. Legfeljebb, ha taknyos vagy, gyakrabban ecseteld alkohollal.

    Egyébként amikor eldöntöttem, hogy akarok egy orrpiercinget, nagyon utánajártam a dolognak, kikérdeztem én is az ismerőseimet, hogyan állna szerintük, és a barátnőim ellenezték, hogy szerintük nem állna jól. Én viszont kitartottam amellett, hogy baromi jól állna, és végül igazam is lett, és ők is rácsodálkoztak, hogy nahát, és valóban jól néz ki. :D Nézegettem videókat, hogyan készül, ráhangolódtam.

    A kellemetlen része csak az volt, amikor egy csiptetőt tett az orrcimpámra, és hagyta ott lógni, miközben előkészítette a többi eszközt. De használt fagyasztóspray-t, amitől nem éreztem a fájdalmat. Abszolút nem vészes.

    VálaszTörlés
  3. Egy időben én is nagyon szerettem volna, már majdnem meg is csináltattam, amikor én is elkövettem ezt a hibát mint Te :) elkezdtem érdeklődni, kérdezősködni róla.... (ha nagyon szeretnéd, akkor most ne olvasd tovább.... :) )
    na és akkor olyan rémisztő sztorikat hallottam, pl. a vadhúsról ami keletkezhet, meg.... inkább nem is írok mást.... szóval engem sajnos elrémisztettek, pedig amúgy egy picike kis kő nekem is tetszene, sőt, másokon nagyon is tetszik, és Neked is biztos jól állna....tehát ha szeretnél, gyorsan csináltasd, és ne hagyd, hogy lebeszéljenek :) de ha nagyon hezitálsz, akkor úgy fogsz járni mint én.... :) legközelebb ha valamit akarok, abban a pillanatban meg fogom csinálni/csináltatni, nem kérdezek senkit.... :) bár azt meg később lehet megbánnám.... na jó befejezem, még mielőtt végleg lebeszélnélek.... :) bár az is lehet, ha valaki nagyon, nagyon szeretné, akkor senki és semmi nem tudja elrettenteni....

    VálaszTörlés
  4. Nekem az orrpiercing kicsi, színtelen kővel az abszolút jellegtelen kategória, de ezzel nem megbántani akarlak, ha már orrpiercing, nekem a karika tetszik :)
    Ettől függetlenül szerintem azért ez nem egy akkora drasztikus lépés, ahhoz úgyis több idő kell (nem hetek), hogyha kiveszed, akkor utána lyuk maradjon a helyén.
    Ha mellette döntesz, akkor mindenképp szúrasd, tudtommal lőni csak bazinagy, bumszli ékszereket lőnek, nagyobb is lesz a lyuk, és hetekig nem lehet ugye ékszert sem cserélni. Mivel nekem nem volt soha, így a náthával sincs tapasztalatom, csak ismerősnek, és ha olyan ékszer van benne, ami nem tart, akkor orrfújásnál ki lehet könnyen kapni, szóval erre figyelni kell :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Se szúrásnál, se lövésnél nem lehet semmilyen testékszert kivenni/kicserélni általában 4 -6hétig. A náthánál meg személyesen én sem tudok nyilatkozni, de tesómnak már lassan 10 éve megvan az orrpiercingje és mindig kérdezgettem, mikor beteg volt, hogy nem zavarta-e, de azt mondja, észre sem venni..

      Törlés
    2. Nem emlékeztem pontosan mennyi idő, évekkel ezelőtt csináltattam a piercingjeimet. A betegség meg gondolom teljesen személyfüggő....

      Törlés
  5. Szerintem egy ilyen kis átlátszó köves mütyűr tök jól állna neked, a lövés vagy szúrást nem tudom, melyik "jobb", nekem a fülem volt lőve, de a szám felett szúrva, így belegondolva a szúrás nem fájt, csak egy kis szúnyogcsípés volt, a lövés meg tompa, hosszabban tartó, de ez orrnál úgyis más, és szerintem a szakember meg is mondja a véleményét, ha eldöntötted, hogy kell-e, ahogyan a kezelési időt és minden mást is elmondanak, szóval szerintem leginkább azt döntsd csak el, hogy tényleg szeretnéd-e vagy sem :]
    (egyébként én el sem tudom képzelni magamat piercing nélkül, pedig még "csak" 6 éve van meg.. :])

    VálaszTörlés
  6. Nekem 14 éves korom óta van piercingem és nem bántam meg :)
    Kérdéseidre válaszolva: mindenképp lövesd...kevésbé fájdalmas,úgy 2 hétig kell kenegetni és forgatni mindennap. A benövés az ember függő...a legtöbb embernek nem kell egy nap,hogy benőjön a lyuk.Ha náthás leszel és hegyes végű lesz a pc akkor mindenképp vedd ki,mert elég egy kis nyomás és az orrod már vérzik.
    És még valamire figyelj,ha lesz orr pc-d akkor a kapcsot ne engedd,hogy feltegyék mert ha begyullad elég nagy fájdalmak árán tudják onnan leszedni. :)

    VálaszTörlés
  7. Rajtam általában észre sem veszik az apró pöttyöt. Nem hiszem, hogy elítélő szempároktól kéne tartanod miatta.
    A módszer mindenképp szúrás (1000+1 ok, hosszú ecsetelni). Vadhústól nem kell félni, pikk pakk le lehet kezelni peroxiddal.
    Decemberben csináltattam anno az enyém, semmi perc alatt meg lehet szokni az orrfújást. Nekem legtöbbszöt arctörlésnél a törcsi szedte ki.
    A fájdalom elenyésző. Hamar gyógyul.
    Egyetlen fontos tényező szerintem, ami miatt lebeszélheted magad, hogy ha megunod, a nyoma örökre megmarad egy apró lyuk formájában.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem nem sok értelme van egy apró kis pöttynek az ember orrában, nekem nagyon nem tetszik! Sok helyen nem is vesznek fel olyan embereket, akiknek piercingjük van az arcukon :S Nem tudom pontosan hány éves vagy, de én egy 20 év feletti lányon már nem nagyon tudok elképzelni ilyet, pedig nem vagyok régimódi :D Persze a te arcod(orrod) és a te életed, ha tényleg nagyon szeretnél, és belegondoltál az esetleges hátulütőibe, de nem zavar, akkor miért ne?! :)

    VálaszTörlés
  9. Nekem is kis köves volt, amit imádtam, teljesen hozzám nőtt. Aztán tavaly nyáron egy fesztiválon valahogy kiesett, és elhagytam :D, aztán nagyon hamar benőtt :( Azóta ezerszer eszembe jutott, hogy újra szúrassam e, de elmaradt a dolog.

    Én is hallottam csúnya storykat régen, de nekem semmi problémám nem volt a 6-7 év alatt, és a helye is alig látszik. A náthás dolog az elején zavart kicsit, de később már észre sem vettem. Arra már nem emlékszem mennyi ideig kellett kezelni. Szerintem inkább szúrasd. Nekem amúgy mindig "kampós" piercing volt benne, nem bogyós végű.

    Amúgy szerintem jól állna neked:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha "kampós" piercing volt benne, akkor azt hogyan sikerült elhagynod egy fesztiválon?

      Törlés
  10. én 19 éves fejjel csináltattam, máig megvan. nekem úgy lőtték, bár mindenki mondja h szúratni kell.. hamar meggyógyult, egy darabig furcsa volt, de könnyen megszoktam. azóta állandóan gondolkodom h kiveszem, de sosem jutottam el a cselekvésig:D engem megfázásnál nem szokott zavarni egyébként. egyedül az, hogy orrfújás után meg kell igazítanom.:)

    VálaszTörlés
  11. Barátosném jópár évvel ezelőtt csináltatott magának, egészen addig nem forgott a gyomrom ha orrfújásnál kivette, amíg nem kellett kézbe fognom az ékszert...na itt végem volt.
    Én most tetkón gondolkodom igen erősen 1 hete, semmi extra, csak egy madár a lapockára vagy a bokára. És nem tudom én sem, honnan jött, egyszer csak katt :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  12. Semmikepp ne lovesd, csak szurni szabad a piercingeket.
    Ha rendesen kezeled, akkor gyorsan meggyogyul, orrfujasnal nem zavar :)
    Szerintem az orrpiercing a legkonnyebben gyogyulo es kezelheto piercing (ezt jopar piercing utan mondom)
    Nekem egyik oldalon lottek, kivettem es nincs helye. Most a masik oldalon van szurva, sokkal konnyebben gyogyult.
    Egyebkent jol allna szerintem :)

    VálaszTörlés
  13. 2 éve júliusban szúrattam a sajátom (kis fehér köves)a westend tattoo szalonban. nagyon profi volt a srác, alig éreztem :)) azóta is nagyon szeretem,már teljesen hozzámnőtt...semmiben sem zavar. az elején vigyázni kell h nehogy belekapj,illetve Betadine krémmel rendszeresen kivül belül kenni. kb ennyi. sok sikert hozzá :)

    VálaszTörlés
  14. Szia! Ha gondolod írj rám és többet is mesélek majd. Csak mobilrol nehéz írni. :)
    viktoriagellért@gmailen.com

    VálaszTörlés
  15. ne foglalkozz vele, ki mit mond, ha neked tetszik, akkor vágj bele, ez a lényeg:)

    VálaszTörlés
  16. Nem tudom, mikor lehet úgy kivenni, hogy ne nőjön be, de nekem 1 év után véletlenül kikaptam. Úgy voltam vele, majd este visszarakom, jó lesz az. Hát nem. :D Összeszűkült, nem fért bele, nem tudtam visszarakni, beforrt. Illetve egyik ismerősömnek is 3-4 évig bent volt, aztán kivette szülésre (kb. 3 órára), utána már ő sem tudta visszarakni.

    VálaszTörlés
  17. Én nagyon szeretem az enyémet, igaz a gyógyulásnál kicsit megszenvedtem vele... 3 éve van, azóta semmi baja és kb 2 hónap alatt begyógyult. Én ki tudom venni 1-2 órára, bár olyankor eléggé látszik a fekete lyuk :D a gyógyulása általában nyom nélküli, ha megunod. nekem is egy pici fehér kő van benne és nagyon szépen, de szolidan csillog. :))

    VálaszTörlés
  18. Nekem régen volt szépségpöttyöm, vagy hogyan is hívják, a szám felett - talán 19 lehettem, mikor készült. Nekem is szúrták, nem fájt, mondjuk azért éreztem, mikor a tű "áthaladt" a bőrömön. Hát elég komoly volt :D Utána szerettem volna még csináltatni, pl köldökbe, de valahogy elmaradt. Én nagyon imádtam. Mondjuk az orromba nem tudnám elképzelni, nem azér mert nem tetszik, de elég gyakran fújom az orrom, szóval nekem emiatt No-Go. Szerintem neked nagyon jól állna, bár én már 25 felett annyira nem csináltatnék piercinget. Ezt nem azért mondom, hogy ítélkezzek, csak ez a véleményem. Nekem is ha még benn lett volna, a mostani munkámnál ki kellett volna vennem, igaz már nem volt benn évek óta de a lyuk vagyis inkább a nyoma még megvan. Nem zavar, de megvan még. Belülről egyébként benőtt szinte teljesen. Ha úgy gondolod mindenképpen szeretnél, akkor vágj bele, én nem ismerlek személyese, és elképzelhető, hogy a stílusodhoz illik. A másik, ami engem nagyon zavar, és amiatt nem is szúratnám újra (vagy amiatt nem csináltatok köldökbe), hogy ez is, mint a tetoválás, nagyon "divat" lett manapság.

    VálaszTörlés
  19. Szia! Nekem olyan 10-11 éve van orrpiercingem. A mai napig imádom. Mikor anno közöltem, mindenki ki volt akadva, de úgy voltak vele majd megunom, hát nem. A mai napig szeretem és teljesen az arcom része lett, van amikor kiveszem csak úgy pár napra, de mindig hiányzik és visszakerül.
    Szúratni kell mindenképpen, mert a lövés erre a területre egyszerűen nem alkalmas, hiába mondják. Fájdalomba nem olyan gáz, de ha félsz vegyél be vmi fájdalomcsillapítót. A bogyós végű piercing nem jó, csak a kampós (nekem is kiskövesek vannak), én karikát ritkán teszek bele. Ha teljesen meggyógyult pár napra simán ki lehet venni, de ez a bőrödtől is függ, nekem a fülem se forr be ha hetekig nincs benne fülbevaló, van akinek meg igen, ugyanez vonatkozik a gyógyulásra is, volt olyan barátnőm akinek nem bírta és ki kellett vennie, nekem sose volt begyulladva se. Orrfújásnál nem zavar, észre se veszed, de pl. arckezelésre kiveszem, aztán visszateszem nem nagy dolog. :)

    VálaszTörlés
  20. Szerintem neked abszolút jól állna! Én is 25 éves koromban tetettem be, plusz a köldökömbe, plusz egy tetkót is jókislányság ellenpontozására. Sajnos az orromból ki kellett vennem 1 hónap múlva, mert valahogy nem akart megnyugodni a lyuk. Egy kis púp marad körülötte, azon csücsült a szép kis piercing. :) Nagyon sajnáltam kivenni. Ne mondjam, secperc alatt eltűnt a púp és heg sem maradt. Nekem is egy pici fehér kő volt, a piercing belső fele pedig nem fém, hanem antiallergén műanyag volt. Ezt tudom ajánlani, kényelmes, nem zavaró.

    VálaszTörlés
  21. Mindenkinek köszönöm szépen a válaszokat, végül bevállaltam, tegnap átszúrattam az orrom. Igazatok volt, nem vészes se a szúrás, se a kezelés és nagyon tetszik. :) Az eredményt hamarosan láthatjátok, legkésőbb a következő sminkes posztnál. :)

    VálaszTörlés
  22. Nekem is volt orr piercingem,kár,hogy csak most találtam rá erre a bejegyzésre!
    Sajnos nekem egy idő után elkezdett rá vadhús nőni ki kellett szednem és azóta is meg van a helye:(

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...