2013. május 4., szombat

Smink: Pin-up girl

Ma egy igazi klasszikus sminket készítettem, egy pin-up girl sminket. Aki kicsit is jártas a sminkes világban, pontosan tudja, hogy milyen igazi pin-up girl, de aki esetleg még nem találkozott a pin-up lányokkal korábban, íme néhány kép és egy kis háttéranyag, ami a mai smink inspirációjául szolgált:

A pin-up lányok (címlaplányok) főként pikáns képek főszereplői, modellek, akik általában fehérneműben, de legalábbis kissé alul öltözve pózolnak fotókon, rajzokon, festményeken.

A pin-up szó jelentése feltűzni, kitűzni. A pin-up girl képeket férfiak ezrei (annak idején főként amerikai katonák, ma már inkább a kamionosok) vágták ki többek közt a magazinokból, napilapokból, képeslapokról és szögezték fel a falra, a szekrényükbe illetve manapság a sofőrök a vezetőfülkéikbe.

A pin-up lányok a második világháború idején valóságos szexszimbólumokká lettek, mindenki imádta őket.
A sminkjük egyáltalán nem változatos: piros csókos ajkak, tusvonal és sötét szempillák jellemzik őket, valamint határozott, közepesen vastag szemöldök és a nem túl feltűnő, natúr színű, olykor kissé narancsos pirosító.

 
Én általában csak akkor teszek fel műszempillát, ha tudom, hogy egyrészt megyünk valahová (így nem csak a 4 fal látja a pillákat), másrészt van időm arra is, hogy összehozzak egy sminkes posztot, ha már veszem a fáradtságot és pillát ragasztok.
Ez a smink szinte követeli a műszempillát, délelőtt volt időm a sminkre és fotózni is, este pedig ska koncert, így nem volt kérdés, hogy ma bizony műszempilla is lesz. :)


Íme, az én pin-up girl sminkem:


Húúú, de kócos vagyok itt már...

És íme, néhány piros kendős, 40-es éveket idéző kép:


Remélem tetszett a smink Csajok, további szép napot Nektek! Sziasztok! :)

34 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon tetszik nekem! :)
    Pont tegnap gondoltam rá, hogy össze kéne dobnom egy ilyet, de megelőztél! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra gondoltál, hogy rakj egy szexepil pöttyöt a szemed alá? :)

      Törlés
    2. Alapvetően utcára szántam a sminket illetve az esti koncertre, így igazából eszembe se jutott...na mindegy. Te azért rakhatsz majd magadra, ha pin-up sminket csinálsz. :)

      Törlés
  2. Az utolsó két kép... nem találok rá szavakat! :D Annyira de annyira ügyes vagy! <3 :)

    VálaszTörlés
  3. Tökéletes! Főleg a kendős képek :)

    VálaszTörlés
  4. Marha jó lett! A második kendős kép a legjobb!

    VálaszTörlés
  5. Dögös! Neked nagyon illik! :)

    VálaszTörlés
  6. nagyon tetszenek :) főleg az utolsó képek :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó ezzel a piros kendővel!

    VálaszTörlés
  8. Naggggyon jóóó!! :) Elsőre az jutott eszembe, hogy ez a szín a szádon mennyire jól áll Neked, én a helyedben hétköznap is hordanám, nagyon passzol szerintem! Ja és igen a szépségpötty!! Azt biztos elfelejtetted, de nagyon cuki lett volna! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg elfelejtettem, de mentségemre szolgáljon, hogy nem minden pin-up lánynak van szépségpöttye. :)

      Törlés
  9. .az utolso kep nagyon jo lett! mennel igy bulizni valahova?

    VálaszTörlés
  10. Az utolsó képek de jóóóóók! :) Nagyon szép lett a smink, nekem főleg a szemsminked és a pirosítód tetszik :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jól áll a műszempilla, ne add fel ezt a jó szokásodat;)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó ez a smink, igazán jól áll. A kendős képek is nagyon szuperek

    VálaszTörlés
  13. Hú ,nagyon tetszik ez a smink :)

    VálaszTörlés
  14. De jól áll neked ez az "egyszerű" smink, nagyon szép a tusvonal, bár én kicsit pirosabb színű rúzst tudnék rajtad elképzelni ehhez a stílushoz :)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szép lett! :O
    A gyönyörű kék szemeidért még mindig megőrülök, irigy vagyok, nah.. :)

    VálaszTörlés
  16. Nagyon jól áll ez a smink a kis szeplőcskéidhez! :) Nagyon eltaláltad, szép!

    VálaszTörlés
  17. Wow, nagyon szép vagy ezzel a sminkkel!

    VálaszTörlés
  18. a kendős képek nagyon autentikusak, jól is áll ez a piros (azért persze látszik, h nem te vagy, de olykor megérné bevetni)

    VálaszTörlés
  19. Nagyon jó! :) A kendős képek pedig nagyon tetszenek!:)

    VálaszTörlés
  20. Brutálisan jó lett!Ismét gyönyörű vagy, mint mindig. :-) Én gyakran sminkelek ilyen stílusban, igaz, inkább cicás tusvonallal, nem műszempillával, mert azt nem merek használni a kontaktlencsém miatt. Bár vágynék rá..de a ragasztó nem igazán jó ott nekem...lencse nélkül meg nem látnék..
    Ez a smink egyébként nagyon stílusfüggő. Kendő nélkül nem is az igazi. Én pedig..imádom a kendőt, és Neked is mennnnyire jól áll. Viseld! Bátornak kell hozzá lenni, mert feltűnő, de megéri! ;-)

    VálaszTörlés
  21. egy jól felrakott műszempilla sokat szépít egy nő tekintetén. Mióta kontaktlencsés vagyok, szerencsére én is élvezhetem. Megéri váltani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. engem mindenképp érdekel az oldal, köszi, hogy megosztottad. még jó, hogy időben értesültem róla :)

      Törlés
  22. nagyon jó lett:) a kendős képekkel még inkább előjött a pin-up stílus:P amúgy a szempilla baromi szép:O nem túl hivalkodó de még is aaaaa:O :)

    VálaszTörlés
  23. Ez nagyon nagyon tetszik!Ha nem haragszol ellopom az ötletet,nekem is muszály egy pin-up girl sminket csinálnom!!! Szuper lett!!! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...