2013. július 23., kedd

Komedónyomó

Ezt a kis mitesszer illetve pattanásnyomó szerkezetet az eBay-en vásároltam hónapokkal ezelőtt egy ázsiai eladótól. Eddig nem nagyon írtam róla a blogon, de már hosszú ideje használom, így elérkezettnek látom az időt, hogy beszámoljak róla. :)


A „kínzóeszköz” neve egyébként hivatalosan komedónyomó, ami elvileg a kozmetikusok körében nem ismeretlen dolog, de mivel én még egyetlen egy kozmetikus kezében sem láttam ilyet soha, forradalmi újdonságnak hittem korábban, pedig elvileg nem az. S Na mindegy. :P

Igazából ez egy 12,5 cm hosszú fém pálcika (legalábbis amit én rendeltem, az ekkora), aminek az egyik vége egy lyukas kiskanál, a másik pedig egy kissé ovális hurok. Mindkét vég a pattanás illetve a mitesszer hatékony kinyomására szolgál, de én mindig csak a hurkos végét használom, a kanalas véggel valahogy béna vagyok. 


A pálcika közepe táján látható vésett minta arra szolgál, hogy ne csússzon meg a kezünk, miközben nyomkodunk...


Na, de a lényeg: Működik? Igen!
Nekem ugyan ritkán vannak pattanásaim, de ha vannak, akkor biztosan olyan helyen jelennek meg, amihez kézzel baromi nehéz hozzáférni, így aztán nehéz rendesen kinyomni. Ezzel a kis szerkezettel azonban az arc bármelyik részén, egy-két másodperc alatt, tökéletesen ki lehet nyomni egy-egy rondaságot!

Sőt, nemcsak a pattanásokkal, de a sötét mitesszerekkel szemben is hatékony! Próbálkoztam már orrtapaszokkal, mitesszer eltávolító pakolásokkal, lemosókkal, de soha, semmitől nem volt még annyira tiszta az orrom, mint azután, hogy 5 percig dolgozom rajta ezzel az eszközzel.

Íme, egy videó arról, hogy hogyan is kell dolgozni vele: 

(A tényleges nyomkodás a videóban 4:25-nél kezdődik...)

Nem mondom, hogy fájdalommentes a művelet, ráadásul az én orrom például mindig lehámlik, miután nekiesek a komedónyomóval, de ha ujjal nyomkodnám a mitesszereket, az se lenne kellemesebb és a hámlás is ugyanúgy borítékolható lenne, úgyhogy ezt nem tekintem hibának. :)

Nagyon-nagyon hasznos dolog ez az eszköz, ráadásul fillérekért beszerezhető az ebayen (kevesebb, mint 1 dollárért). Ez az eladó például TOP-rated seller, tőle nyugodtan megrendelhetitek, ha kedvet kaptatok:

Nekem nagyon bevált, állandó kelléke lett a sminkes táskámnak. :) 5/5

16 megjegyzés:

  1. huh ez durva és mennyire király...azt hiszem én is kipróbálom, köszi :)
    (Andi)

    VálaszTörlés
  2. az én kozmetikusom használja!:)

    VálaszTörlés
  3. én is most találkoztam vele youtube-on véletlenül. ha olyan problémás lenne a bőröm, mint régebben, tuti megrendelném:)

    VálaszTörlés
  4. hát én sem láttam még ilyet a kozmetikusnál, de ez tök jó, varázspálca :)

    VálaszTörlés
  5. A legújabb Oriflame-katalógusban is benne van, igaz ott drágább valamivel. Kíváncsi vagyok, lehet majd megrendelem :)

    VálaszTörlés
  6. De jó, hogy írtál róla, nem ismertem eddig ezt az eszközt, de imádom piszkálni az arcomat, tuti megrendelem :)

    VálaszTörlés
  7. Épp ma érkezett meg, a cikket után döntöttem úgy, hogy megrendelem. Azt hiszem este ezzel fogok kísérletezni :)
    Szofi (http://edesitettelet.blogspot.hu/)

    VálaszTörlés
  8. de durva o.O nem hallottam még erről

    VálaszTörlés
  9. Megrendeltük, kipróbáltuk, de szerintem nem akkora durranás. Nos, 200 Ft-ot azért megért. Kiskamasz fiam szerint inkább kézzel nyomkodjam, az emberibb, mint ezzel a fém cuccal. :-) Mondanom sem kell, minden tisztítás felér egy kínzással, pedig előtte radírozom, fellazítom a pórusokat.
    Szerintem ez az eszköz igazán a jó érett mitesszereknél és pattanásoknál hatékony, de ha a megfelelő módon járunk el, akkor enélkül is tisztítható az arc.
    Off: nekem jön fel legutóbbinak ez a poszt, vagy tényleg egy hónapja nincs friss? Hiányolom!

    VálaszTörlés
  10. Nekem is nagyon hiányzik a friss Katától :( remélem csak a nyári szünet miatt...

    VálaszTörlés
  11. Szia! Nézegettem külföldi videókat róla, de nem tudtam, mi is ez. Most már tudom a nevét, úgyhogy ez is hasznos volt. Szerencsére nincs rá szükségem, de szeretek informálódni azért. Köszi szépen! :-)
    Ivett
    http://fairyjuice.blogger.hu/

    VálaszTörlés
  12. Heló!
    Nekem is nagyon tetszik, szerintem beszerzek egy ilyet én is majd. Amúgy nekem is lehámlik a bőröm "nyomkodás" után, függetlenül.
    Ami nekem még bevált, az a (műkörmösök használják inkább) narancsfa pálca (azthiszem ez a pontos neve), annak is a ferdén bemetszett vége. Kevésbé hajlamos gyulladásra a bőr és azzal is elég precízen hozzá lehet férni bizonyos helyekhez :)

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok!
    Tudja valaki hol lehetne még beszerezni? Nekem sincs Paypal-om, tehát E-bay-ről nem tudok rendelni.
    Előre is köszi: Zsu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nem tudom te hol laksz, de kozmetikai kellékes boltokban keresgélj :).
      https://www.facebook.com/pages/Kozmetikai-Kell%C3%A9kes/532929896741824
      én innen próbálok meg szerezni, itt a hasonló két oldalú kicsit drágább 890ft.
      Remélem segített valamit :). Anne

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...