2017. január 9., hétfő

Allee - NYX márkabolt tapasztalatok

Bár az első magyarországi NYX üzlet már novemberben megnyílt, nekem csak most hétvégén sikerült ellátogatnom az Allee-ba, pedig aki régóta olvas, az tudja, hogy nagy-nagy NYX rajongó vagyok. 


Persze nem tértem haza üres kézzel, de erről később, először had meséljek egy kicsit az üzletről, a megfigyeléseimről, a benyomásaimról. :)

Először is az üzlet elég jó helyen van. A főbejárattól nem túl messze, a földszinten, nem egy eldugott sarokban, hanem egy egészen frekventált részen.

Az első gondolatom az volt, mikor megláttam az üzletet teljes valójában, hogy: “Hűha, ez tényleg nem túl nagy!” Az üzlet alapterülete ugyanis kétségkívül nem valami nagy, de messziről látszik, hogy rengeteg termék van az állványokon, ami mindenképpen pozitív. (Inkább legyen kissé szűkös a hely, de legyen kapható minden, mint fordítva, nem igaz?!)

Úgy néztem, hogy (a nyxcosmetics.com kínálatát alapul véve) az USA-ban forgalmazott termékek 95%-a elérhető nálunk is. Azokat a termékeket persze, amik a NYX honlapján is újnak számítanak, még nem találtam az állványokon, de pl. az Intense Butter Gloss-ok új árnyalatai már ki voltak pakolva, pedig azok még sem az ebay-en, sem a beautyjoint-on nem kaphatóak. (A feelunique-on igen.)

Persze voltak olyan árnyalatok, amikből (legalábbis aznap) nem volt készlet sajnos (pl. a prismatic szemhéjpúderek közül a Girl Talk sem tégelyes, sem refill kiszerelésben nem volt kapható és az Intense Butter Gloss Tres Leches árnyalatban is készlethiányos volt), de legalább kipróbálhattam a tesztert, így legalább tudom, hogy érdemes-e rá várni vagy más forrásból beszerezni egyáltalán.

Szerencsére mindenből volt kirakva teszter, illetve sminklemosókból és törlőkendőkből sem volt hiány, sőt egy négyszemélyes, kétoldalú, sminkelős állvány/asztalka is volt az üzlet közepén, megvilágított tükrökkel, hogy kényelmesebb legyen a sminkelés, ha élesben is szeretnél kipróbálni valamit.

Óriási pozitívum, hogy minden termék le volt fóliázva, így véletlenül sem tudsz levenni bontott, megrongált, kipróbált terméket a polcról.

Ahhoz képest egyébként, hogy a nyitás óta csak pár hét telt el, egy-egy teszter elég rossz állapotban volt, sőt pl. a Lip Lingerie egyes árnyalatainak teszterei majdnem üresek voltak, de még funkcionáltak.

Ez csak ténymegállapítás, nem panasz vagy szemrehányás, a boltban dolgozó lányok ugyanis egyáltalán nem lazsáltak. Kb. két órát töltöttem az üzletben és ezalatt folyamatosan dolgoztak. Az állványokat takarították, a fiókokban kutattak hátha ott van még az áhított darabokból, a vásárlóknak segítettek személyesen vagy éppen telefonon.
Ha jól emlékszem egyszerre 3 lány is dolgozott aznap, közülük az egyikkel kerültem kapcsolatba 2x-3x, Ő nagyon kedves, mosolygós és figyelmes volt végig.

Nagyon hálás voltam egyébként, hogy az üzletbe belépve nem támadtak le azonnal, de ha kellett, akkor kedvesen segítettek. Eleve fel voltam pörögve, borzasztóan izgatott és boldog voltam, hogy végre ott vagyok és kicsit sokkolt is, hogy mennyi minden van itt, mennyi mindent ki KELL próbálnom, hirtelen azt sem tudtam hol kezdjem, így örültem, hogy lehetőségem volt egy kicsit megnyugodni, nem kellett azonnal hárítanom, hogy: "Köszi, de egyelőre csak nézelődök." Vagy "Köszi, de pontosan tudom mit akarok." 
Hagyták, hogy mindent felfedezzek, kipróbáljak, és csak akkor jöttek oda, ha látták az arcomon a tanácstalanságot ;) vagy én kértem segítséget. 
   
Szerencsém volt egyébként, mert mikor odaértem, csak 2-3 fő volt a helyiségben a NYX-es csajokon kívül, úgy nagyon kellemes volt a nézelődés/swatcholás, de mikor már 5-en, 6-an, 10-en voltunk bent, akkor már elég zsúfoltnak éreztem a teret, főleg ha esetleg a NYX-es lányok is sürögnek-forognak az állványok közt. Persze a legnagyobb tömeg mindig a rúzsok/szájfények előtt volt, ott azért csúcsidőben kicsit furakodni kellett egy-egy teszterért vagy a kiválasztott termékért, de szombat volt, délután és azért ez a bolt még igencsak újdonságnak számít, ráadásul a NYX egy igen népszerű márka világszerte, szóval ez nem meglepő.   

Ők jöttek velem haza: 


Így a legvégén beszéljünk kicsit arról is, amiről eddig – legalábbis az általam olvasott blogok közül – senki nem beszélt igazán: az árakról.
Be kell valljam, az odaúton utánanéztem egy kicsit hogy mennyibe kerül pontosan ez vagy az a külföldi lelőhelyeken. Mindezt azért, hogy az üzletben feltüntetett árakat fejben, azonnal össze tudjam vetni a kinti árakkal, így könnyebben eldönthessem akkor és ott, hogy érdemes-e az üzletben jól bevásárolni vagy célszerűbb-e inkább a külföldi, internetes rendelésnél maradni.    

A jó hír az, hogy az árak a kinti árakhoz képest nem voltak sokkal magasabbak, sőt! A legtöbb termék esetén csak pár száz forintos eltérést találtam a magyar és a külföldi árak között. Volt, ami olcsóbb volt az üzletben, mint pl. a nyxcosmetics.com-on, és volt, ami kicsit drágább, de nagy különbségekről nem tudok beszámolni, ezt pedig óriási megkönnyebbülés volt látni! :D 

Íme néhány példa, hogy lássátok, tényleg nem szálltak el az árakkal: 

NYX Lip Lingerie
Allee: 2699 Ft (+ útiköltség)
Ajánlott fogyasztói ár (nyxcosmetics.com): 7 USD, azaz kb. 2050 Ft
Feelunique: 8.32 EUR, azaz kb. 2570 Ft + postaköltség
Beautyjoint: -
ebay: - (egyelőre vagy horribilis áron van a megbízható eladóknál, vagy hamisítványt vehetsz pár szár Ft-ért...kösz nem!)
Tény, hogy az Allee-ban a legdrágább, ráadásul el is kell jutnod az üzletbe, aminek ára van, de ha külföldről megrendeled 7 dollárért vagy 8.32 euróért, akkor sem jársz sokkal jobban, mivel ezek az árak nem tartalmazzák a postaköltséget. Ráadásul a boltban legalább ki is próbálhatod a színeket magadon, míg a webshopoknál ez nincs így.

NYX micro brow pencil
Alle: 2999 Ft (+ útiköltség)
Ajánlott fogyasztói ár (nyxcosmetics.com): 10 USD, azaz kb. 2920 Ft
Feelunique: 8.96 EUR, azaz kb. 2765 Ft + posta
Beautyjoint: 10 USD, azaz kb. 2920 Ft + posta
ebay: 2500 Ft + posta ( ami kb. 720 Ft)
Ha a termék árát nézem, akkor megint az Allee-ban a legdrágább a termék, hiszen mindenhol máshol jobb a darabár, de a szállítási díjakkal együtt már egyáltalán nem biztos, hogy megéri külföldről rendelni. Sokat nem tudnánk spórolni vele, ha egyáltalán tudnánk, az biztos. 

NYX Hot Singles eyeshadow
Alle: 899 Ft (+ útiköltség)
Ajánlott fogyasztói ár (nyxcosmetics.com): 4.5 USD, azaz kb. 1320 Ft
Feelunique: 4.48 EUR, azaz kb. 1390 Ft + posta
Beautyjoint: 3.5 USD, azaz kb. 1020 Ft + posta
ebay: 875 Ft + posta (ami kb. 1005 Ft)
Itt elég egyértelmű a helyzet, azt hiszem. :)

Itt meg kell jegyeznem, hogy aki a fővárosban él és viszonylag sokat jár az Allee felé, annak valószínűleg sokkal jobban megéri az üzletben vásárolni (még ha kicsit többet is kell fizetnie egy-egy termékért, mint ami az ajánlott fogyasztói-amerikai ár), mint a vidékieknek (de utálom ezt a szót!), elvégre sokat spórolhat a postaköltségen és nem kell számolnia túl magas útiköltséggel. Nekem, aki kb. 50 km-rel arrébb élek, nem túl költséghatékony felmenni az üzletbe és ott vásárolni, elvégre az útiköltség lehet, hogy többre jön ki, mintha kifizetném a szállítási díjat Amerikából ide.

Az tehát biztos, hogy nem fogok minden alkalommal felmenni az üzletbe és ott vásárolni, ha szeretnék egy-egy NYX cuccot, mert nem biztos, hogy mindig megéri (főleg ha csak egy-egy terméket veszek és nem oszlik el annyi felé az útiköltség) de az biztos, hogy borzasztóan jó élmény volt ott lenni, mindent kipróbálni, magamra kenni, hiszen hiába a sok blogposzt és videó, ezek alapján azért jóval nehezebb megfelelő színt választani. Továbbá a “személyes találkozónak” köszönhetően azonnal képet kapunk egy termék állagáról, illatáról, ez pedig sokat segít abban, hogy legközelebb jól/jobban válasszunk, amikor webshopból rendelünk. (A Turnt up!, a Plush Gel és a Full Throttle nevű rúzsok pl. olyan büdösek voltak, hogy 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem fogok belőlük egy darabot sem venni a jövőben, pedig fent voltak a kívánságlistámon korábban, így ha nem megyek el az üzletbe, gazdagabb lettem volna egy csomó büdös rúzzsal, amiket nem használtam volna, így az egész pénzkidobás lett volna.)  

Egy szó, mint száz, mindenképpen érdemes ellátogatni az üzletbe, NYX rajongóként szerintem én évente többször is meg fogom tenni, mert tényleg egy élmény és nagyon hasznos is, de nem biztos, hogy mindig minden körülmények közt megéri a boltba menni.  



UI: Ha valamire kíváncsiak vagytok és a posztból kimaradt, nyugodtan kérdezzetek kommentben, de pontos árakat nem nagyon fogok tudni mondani... :P

4 megjegyzés:

  1. Én is úgy vagyok vele, hogy nekem Győr mellől felutazni nem éri meg csak ezekért. Max csak akkor fogok ott vásárolni, ha egyébként is BP-re kell utaznom valamilyen okból, vagy megkérem a barátnőmet, hogy vegyen meg nekem 1-2 dolgot és postázza el.
    A NYX termékeim külföldről vannak, illetve a nem olyan régi szép időkből, amikor a Müllerben lehetett kapni.
    Én nagyon örülnék egy magyar webshopnak is, remélem hamar kapcsolnak és lesz olyan is.
    A Lingerie-k közül nekem a Teddy és a Baby Doll vannak meg, egy fiú barátom volt olyan édes, hogy megvette nekem Angliában a Bootsban. :)

    A Micro Browról kaphatunk tesztet? Ezer éve szemezgetek vele.

    VálaszTörlés
  2. Hááát én nem vertem magam földhöz a megnyitó hírének hallatán sem. Presze ez nem leszólás, félre ne értsd. Nekem egyszerűen nincs türelmem mindent kipróbálni, még a Müller-es polcaiknál sem, nem hogy egy egész üzletben. Mondjuk semmilyen márkánál sem. :) A kencék tesztjére nagyon kíváncsi vagyok, de ha valami kelleni fog, tutira renelem majd.

    VálaszTörlés
  3. Ez aztán a részletes beszámoló! Eddig nem érdekelt az üzlet, de meghoztad hozzá a kedvem, úgyhogy ha lehetőségem adódik rá, én is ellátogatok majd :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...