2011. február 13., vasárnap

MATRIX hajápoló termékek

Mint sokan mások, én is rengeteg márkájú sampont kipróbáltam már az évek folyamán, de egyik sem volt az igazi. Csak akkor éreztem tökéletesen selymesnek és fényesnek a hajam, amikor a fodrászomnál jártam, de azt hittem ez azért van, mert ő a szakember és tulajdonképpen mindegy mit tesz rá, az ő profizmusa a kulcs. Részben igazam volt. Az ő hozzáértése még mindig elengedhetetlen ahhoz, hogy úgy érezzem kifogástalan a hajam, de nagy szerepük van ebben azoknak a termékeknek is, amiket használ. 

A lényeg, hogy végül tavaly tavasszal elhatároztam, hogy nekem az ő samponja és balzsamja kell (Csak és kizárólag MATRIX-szal dolgozik). Felhívtam, közöltem vele hogy mit szeretnék, erre azt mondta: Jól van Katám, megrendelem neked! Ez a MATRIX.Sleek.look sampon és balzsam volt. (a L’Oreal professzionális terméke) 

Ez a termékcsalád eszméletlen!!
Egyetlen hajmosás után annyira selymes lett a hajam, hogy kicsúszott a fésűből, amikor be akartam szárítani! Ha beletúrok a frissen mosott hajamba, olyan puha, mintha valódi selyem lenne! A hajam fényesebb, egészségesebb, már nem törik és nem hullik annyira. (Ez már kezd olyan lenni, mint egy reklámszöveg, de nem az! J) Egyszerűen imádom!
Azt azért meg kell említenem, hogy más professzionális termékkel még nem hasonlítottam össze, tehát sem a Wella, sem a Tigi, sem a Schwarzkopf professzionális termékcsaládjáról nincs személyes tapasztalatom. Viszont, a múltkor kaptam egy Tony&Guy sampon és balzsam termékmintát és meg kell mondjam, a nyomába sem ér a MATRIX-nak! Nincs ehhez fogható termék a drogériák polcain, ez biztos.

Kizárólag fodrászszalonokban kapható, úgyhogy keresned kell egy MATRIX-szal dolgozó fodrászt. (Bár, a minap találkoztam egy honlappal, ahol meg lehet rendelni és esélyes, hogy néhány fodrászkellékesnél is fellelhető.)
Többféle típus közül választhatsz: az enyém narancssárga színű, ami a hajkiegyenesítő sampon, ezen kívül van még dúsító (az kék, ha jól emlékszem), és festett hajra való is (lila). 
Az illata nehezen meghatározható, nem gyümölcsös, nem virágos, különleges illata van, én szeretem.

Jöjjön a kellemetlenebb( vagy inkább a legkellemesebb) rész, az ár.
A sampont, a balzsamot és a két pumpát (ami a kényelmes adagoláshoz kell) összesen 8000 Ft-ért vettem. Most nyilván sokan ledöbbentek, de még csak most jön a legjobb rész!
Ezért a pénzért, 3 liter anyagot kaptam! 


A sampon és a balzsam is 1500 ml, hatalmas, a fodrászom szerint legalább 1 évig elég lesz. Szerintem még tovább, mert június óta használom és még csak 1 harmada fogyott el! (kb. 3-4x mosok hajat egy héten és egy hajmosásnál 1 pumpanyomás elég egyszerre az én hajamra)
Ráadásul, ha kiszámoljuk, hogy a 250 ml-es, kb. 800 Ft-os Pantene-ből ugyanekkora mennyiség mennyibe kerül, akkor 4800 Ft-ot kapunk (fordítva: egy 250 ml-es MATRIX adag kb. 660 Ft-ba kerül). A Pantene tehát összességében drágább, mint a MATRIX és még csak nem is professzionális minőség!
 Létezik egyébként 250 ml-es változat is, de az 1800 Ft körül van, úgy már nem gazdaságos! 

Még egy fontos dolog! Ne spóroljatok a balzsam megvételével, mert önmagában egyik termék sem olyan hatékony, mint együtt. Balzsam nélkül kevésbé selymes tapintású lesz a haj, más samponnal használva pedig a frissesség veszik el.  

Ti ismeritek ezt a márkát? Próbáltátok már? 


6 megjegyzés:

  1. Fú, ez nagyon jól hangzik:) Nem zsírosodik tőle hamarabb a hajad?

    VálaszTörlés
  2. Uh, ebből nekem is be kell szereznem!
    Egyébként tetszik a blogod! :-)

    VálaszTörlés
  3. szia Katie. Eszter vagyok. a Ne habozz, kérdezz! -ben írtam neked hogy találtam a neten rendelhető MATRIXOT. szeretném még egyszer elküldeni a linket és most nem csak a samponról, hanem a balzsamról is és szeretnélek megkérni, hogy az Email címemre küldd a választ ha lehet. szóval szerinted megéri? http://hajvarazs.hu/t_Matrix%20Total%20Results%20Sleek%20sampon%20a%20haj%20lesim--i--t--a--s--a----e--rt/Matrix_Total%20Results

    http://hajvarazs.hu/t_Matrix%20Total%20Results%20Sleek%20balzsam%20a%20haj%20lesim--i--t--a--s--a----e--rt/Matrix_Total%20Results

    emailcímem: eszterbess@gmail.com

    előre is köszönöm :)

    VálaszTörlés
  4. Szia,

    tudnál segíteni, hol tudnám beszerezni ezeket a termékeket? Ekkora kiszerelésben, így pumpával?
    Nézegettem, de nem találtam ilyen kiszerelésben.
    Budapesten lakom.

    Kérlek segíts.
    E-mail: toth.szilvia.306@gmail.com

    Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,elküldenéd nekem a fodrászod elérhetőségét???? tonhalacska@freemail.hu Köszi:)))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...