2012. szeptember 28., péntek

A lekonyuló szemek sminkelése


Fogadjunk, hogy van aki hónapok óta olvas, látja a sminkjeimet és eszébe sem jut, hogy nekem is lekonyuló szemem van. Pedig de. :)
Az évek folyamán ezt megtanultam a sminkeléssel korrigálni, rájöttem, hogy milyen tekintettel, pillantással lehet kicsi ezt elrejteni, így a fotózáskor sem feltűnő. Nem durva egyébként a helyzet, de sajnos én látom.
Ennél a posztnál tehát könnyű dolgom van, kb. minden sminkem ebben a szellemben készül. :)

Ennek a szemformának a jellemzője, hogy bár a szemek mandula alakúak, de a külső szemzug inkább lefelé hajlik, mint felfelé, ezáltal szomorúnak tűnhet a tekintet. Ez a szemforma tulajdonképpen a mandula vágású szemek ellentéte. (Lesz róla poszt!)

Néhány híresség, akik ebbe a típusba tartoznak:


 Eliza Dushku:

Katie Holmes: 


Paris Hilton: 

 Jennifer Aniston:

 Camilla Belle:


Az elsődleges feladat ilyenkor, hogy a külső sarkot optikailag megemeljük, azaz felfelé ívelőnek mutassuk a szem vonalát, amennyire ez lehetséges. 

Ez nagyon egyszerű: a világos színekkel a belső szemzugban kell dolgoznunk és a sötét (itt tényleg fontos, hogy elég sötét legyen) szemhéjpúdert a külső egy harmadra/félre kell felvinni, felfelé irányuló, felfelé satírozó mozdulatokkal, viszonylag magasra. 

 
Ennél a szemformánál is, ahogy a rejtett szemhéjúaknál, nagy szerepe van a sötétebb szín felfelé dolgozásának, mert ha nem visszük fel elég magasra a színt, akkor nem érjük el a kívánt emelést, hanem még inkább kihangsúlyozzuk, hogy lekonyuló szemünk van. 
 
Ezeknél a sminkeknél nem sikerült korrigálni a szomorú szemeket: 

 Ha ezekre a képekre ránézel, szinte üvölt, hogy lefelé konyuló szemei vannak a két celebnek.


Ahol sikerült korrigálni a szomorú szemeket:

 Paris sminkje hétköznapra kicsit sok, de a hatás jól látható.
 Hatalmas különbségek vannak a két-két smink között a korrigálást (is) tekintve.


Ami egy igazi aduász ebben az esetben: a tusvonal!! A ferdén felfelé ívelő cicás tusvonallal remekül korrigálható ez a szemforma, rengeteget jelent egy okosan meghúzott vagy elsatírozott füstös kontúr!

Egyszóval a lekonyuló szemek sminkelésénél a cicaszemek elérése a cél! :) Elérhetjük ezt szemhéjpúderrel, szemceruzával, tusvonallal, lehet a smink füstös, natúrabb, vagy nagyon színes, a lényeg a külső szél erőteljes sötétítése és felfelé satírozása!


 Íme néhány kép, ami szerintem remek a szomorú szemű lányoknak:




 TiffanyD

 Camilla Belle - ez a smink már klassz. :)


 13-as. :)

És  a végégre pár saját példa: 



 

Fontos megjegyeznem, hogy egy-egy szem tartozhat többféle kategóriába is, ami a szemformákat illeti, hiszen lehet egyszerre valakinek, kicsi, közel ülő, rejtett szemhéja.(Jééé, sikerült pont 3 olyan jellemzőt felsorolnom, amit szemformákra lebontva, szinte ugyanúgy kell sminkelni! :)) 
Tehát nem feltétlenül kell a jól bevált technikánkat leváltani, ha épp a fentiek alapján nem az lenne a javallott.
Ez csak útmutatás, hogy tudjuk, mire kell kicsit jobban odafigyelni. 

UI: Nem felejtettem el, hogy beígértem a rejtett szemes step-by-step-et, de most hétvégén sajnos elég sok teendőm lesz és nem biztos, hogy belefér az időbe. Amint lehet, sort kerítünk rá Andival, ígérem. :)

12 megjegyzés:

  1. aranyos volt a vége, épp azon gondolkodtam, hogy nekem valamennyire rejtett is, meg lefelé ívelő, meg kicsi és közel ülő is(és sajnos öröklött lila karikás is :( ), úgyhogy remélem az utóbbiakra is sor kerül részletesen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen minden szemforma sorra kerül, csak még nem tudom mi lesz a következő. :)

      Törlés
    2. Nekem dettó ilyen ;) Pacsi! :)

      Törlés
  2. Nekem is picit lefelé ívelő szemem van és még apró is ráadásul, de amikor cicás sminket kapok, annyira imádom! Tényleg pont ezek a sminkek állnak a legjobban, amiket mutattál, annyira tetszenek magamon. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ezekkel a sminkekkel érzem magam jól! :)

      Törlés
  3. Csatlakozom a szomorú szeműek klubjához :)

    VálaszTörlés
  4. Jó kis post volt, és a végén a képeid is jók. :) Témától eltérve, szabad megkérdeznem, milyen hajfestéket használsz (gondolom nem természetes szőke vagy :D)?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, írtam is róla posztot:
      http://katiebeauty.blogspot.hu/2012/08/a-hajfestek-amit-mar-evek-ota-hasznalok.html

      Törlés
    2. Jaj, már megint a másik e-mail címmemmel jelentkeztem be először. :)
      Na, szóval a posztban mindent megtalálsz, de röviden: Professzionális hajfesték - Londa - 10/0-ás árnyalat, 12%-os oxival. :)

      Törlés
  5. Nicole Ritchie- ő is ez a kategória. Hasznos volt a bejegyzés, bár nekem nem ilyen a szemem. A hajszíned állati szép, én is mindig ilyet szerettem volna, de félek a 12-es hidrogéntől. Szerencsés vagy, h neked ilyen jó állapotban maradt a hajad.

    VálaszTörlés
  6. rejtett és szomorú szem nagy karikákkal... :( én már kitapasztaltam magamon, hogy mi áll jól meg mi nem, de az ilyen posztok azért nagy segítséget jelentenek, mert akadnak olyan praktikák, amikről még nem olvastam/hallottam. :)
    én nagyon várom a rejtett szemes step by step-et. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...