2012. november 29., csütörtök

Termékek, amiktől többet vártam 2. rész

Október elején nagy sampon-balzsam lázban égtem. A korábbi samponomat meguntam, már nem voltam úgy elájulva tőle, ezért keresnem kellett egy újabb kedvencet.

Mivel a csapból is a szilikonmentes őrület folyik, ezért gondoltam adok neki egy esélyt, beszereztem a Gliss Kur szilikonmentes samponját és balzsamját, annak ellenére, hogy elvileg a  a festett szőke haj nem szereti a szilikonmentes samponokat. A héten elfogyott a sampon és a balzsam is, így azt hiszem 42 hajmosás után már érdemes posztot írni. :)

 A balzsam flakonját kidobtam véletlenül, így nem tudtam lefényképezni, de kb. ugyanígy néz ki, csak az alján van a kupak. :)

Ahogy a címből is kiderül: nem vált be.
Mivel ez az első szilikonmentes hajápolóm, nem tudom, hogy csak ez az egy márka nem tetszik a hajamnak, vagy általánosságban a szilikonmentesség, de akárhogy is, a Gliss Kur szilikonmentes samponját és balzsamját nem fogom újravásárolni.


 A részletek:

A csomagolás teljesen rendben van, az illata isteni.
A sampon hajmosás közben elég jól habzott, ezzel nem volt különösebb baj, de azért az öblítésnél már éreztem, hogy szükség lesz a balzsamra, mert valahogy dehidratált, gubancos, durva tapintású a hajam.

A balzsam állaga is hagyományosnak tűnt elsőre, de miután felvittem és vártam hogy teljenek a percek, még szárazabbnak éreztem, mintha balzsam helyett szappannal kenegetném.

A kiöblítés után ehhez képest meglepően sima lett a hajam, de persze nem annyira, mint amilyen mondjuk a tejproteines pakolásom után szokott lenni. 

Mindez egyébként nem zavart volna annyira, de a legnagyobb baj az, hogy elmaradt a várt csoda.
A hajam láthatóan és érezhetően szárazabb lett.Valamivel dúsabbnak hatott, de csak mert nem simult úgy le a fejemre. Szálkásabb volt, sprődebb és fakóbb. Ki lehetett fésülni, nem gubancolódott, nem szenvedtem vele, de jelentős pozitív változást nem tapasztaltam.

A hajam kb. ugyanúgy hullott mint mindig, nem lett dúsabb, új hajszálakat, babahajakat vagy gyorsabb növekedést sem vettem észre, bár tulajdonképpen csak egy hónapig használtam, ami azért elég rövid idő.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hajszárítót nem hagytam el és évek óta 12%-os oxival festem a hajam (bár a sampon használata óta nem volt festve) és disznósörte kefét sem vettem, de azért valami változást csak kellett volna már tapasztalnom, nem? :O 

(Ma az Elseve Anti-Breakage samponját és balzsamát használtam, így most minden a régi: a hajam selymes, fényes, tapintásra is sokkal jobb, egészségesebbnek néz ki, még akkor is, ha ez csak "álca".:) 

Elképzelhetőnek tartom, hogy később kipróbálok más szilikonmentes samponokat is (L'Oreal, Alterra), de most élvezem, hogy fényes és selymes a hajam, nem volt kedvem tovább kísérletezni. :)


Vajon van nő a Földön, aki nem festett szőke, mégsem váltak be neki a szilikonmentes samponok? :S

20 megjegyzés:

  1. Nekem sem vált be ez a sampon..Az első néhány hajmosásnál még tetszett, de egyre jobban kiszárította a hajamat...Nem jó ez a sampon..

    VálaszTörlés
  2. .amikor atalltam szilikonmentes samponra, az elso idoszakban nekem is durva tapintasu volt a hajam, ahogy azt Te is irtad. aztan a 4-5. mosas utan ez elmullott.amiota natur termekekek hasznalok sokkal puhabb es nem olyan szaraz a hajam.

    VálaszTörlés
  3. Én Alterrából használok csak szilikonmentest - jelen idő, mert most is azt használom, de más márkából nem próbáltam még - és kb. 2 hónap után elbőgtem magam, hogy akkor levágatom a francba a hajam, annyira gázos volt, viszont azóta meg egész jó, csak most nem a samponhoz illő balzsammal mostam, így gondolom most ez a baj. :]
    Amúgy csak a tövét szoktad festeni a hajadnak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, csak a tövét. :)

      Törlés
    2. èn mèg mindig azt mondom,de elottem is sokan irtàk màr,a natur cuccokhoz ido kell.èn most làtom a vàltozàst,9 honap utàn.levàgattam a hajam kb.20 cm-t mèg àprilisban,akkor èn is kivoltam,de szèpen no azota.most a hàtam kozepèig èr.ma gondolkoztam,hogy megint vàgatnom kell,a szoke hajfestèk nem nagyon tesz neki jot

      Törlés
  4. Én nagyon utáltam ezt a sampont, borzalmasan viszketett tőle a fejbőröm pár hét használat után, a végét csaptisztításra használtam el, kidobni nem volt szívem, de a fejemre nem kenném még egyszer...
    Én kb két és fél éve nem festem a hajam egyébként, úgy vettem észre hogy amíg festett volt a hajam fele kb. addig a szűzhajon és a festett részeken teljesen máshogyan viselkedett a hajam.
    Ami "tetszett" a festett végeknek az lelapította a töveit, ami meg a szűzhajnak volt jó a tövektől lefelé (fényes, könnyed és dúsabb) az kiszárította és szalmakazallá tette a végeket... :S

    VálaszTörlés
  5. Én festett szőke vagyok, és már több, mint fél éve szilikon mentes sampont használok. Igaz, a hajvégeken nem hagytam el a szilikon mentes hajvégápolót (még) de a fejbőrömnek jót tett a változás :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szintén zenész!!
      A fejbőrömnek tök jót tett a szilikonmentesség, de/és mivel nem ér a hajvégem a fejbőrömhöz én bizony használok hajvégápolót. Nekem a tökéletes kompromisszum.

      Törlés
  6. Szerintem érdemes lenne tenned egy próbát a Swiss
    O Pair kókuszos samponjával. Szilikonmentes, de meglepően jól hidratál. Esélyes, hogy szőkített hajra sem lenne rossz.

    VálaszTörlés
  7. óóóó de van ám :D nekem fenékig érő, iszonyat mennyiségű, soha nem festett barna hajam van...mondjuk én syoss-t használtam, ami ráadásul 500ml...te jóóóó isten, egyrészt azt hittem sosem fog elfogyni, másrészt, hogy meg kell válnom a hajkoronámtól, olyan száraz, gubancos, kezelhetetlen f.s lett, hogy már majdnem elmentem a fodrászhoz, hogy akkor légyszives daráld be a hajam...de aztán visszatértem a normál samponhoz, a kis selyem olajamhoz, és azóta is mindenki hüledezik, ha ki van bontva a hajam, hogy húúúú hóóóó hűűűű milyen hajad van *___*
    úgyhogy szilikonmentest SOHA többé (ha jó ha nem jó)

    VálaszTörlés
  8. Én is már kipróbáltam pár szilikonmentes sampont, ami nekem nagyon bevált az az Alverde koffeines samponja. A többivel nem volt olyan a hajam, mint azzal. Úgy gondolom, ki kell tapasztalni, kinek melyik szilikonmentes sampon/balzsam válik be.

    VálaszTörlés
  9. Nekem hátközépig érő festetlen sötétszőke hajam van és Alterra sampont használok, szeretem őket(úgy értem a balzsamot is), nem lett tőle csúnyább a hajam mint amikor szilikonnal kenegetem. Meg igazából jó érzés hogy natúr termék és nincsen benne SLS amit én kerülök.:)

    Lilla

    VálaszTörlés
  10. Én a kissé drága dr. organic samponját és balzsamát használom, ez is szilikonmentes, és nekem nagyon bevált. A gliss kur és a syoss minden terméke nekem csak rontott a hajamon. ja, és még sosem festett, sötétszőke hajam van.

    VálaszTörlés
  11. Mivel én is festett szőke vagyok, kipróbáltam nagyon sok mindent!
    Én úgy gondolom, hogy a fejbőrnek valóban nincs szűksége a szilikonos rétegre befülled, károsítja a hajhagymákat! De a haj végeinek viszont szerintem szűksége van rá, főleg ha nagyobb igénybevételnek van kitéve. (pl: szőkítés)
    Nekem legjobban az Avon dúsító, lila samponja vált be, de jó még a Shauma zöld flakonos, dúsítós samponja, és a Syoss átlátszós flakonú regeneráló szilikonmentes samponja! Balszamnak meg használd nyugodtan azt amelyik bevált, nem kell egy márkából származnia, sőt nem kell, hogy funkciójában stimmeljen. Dúsító+Regeneráló, Zsíros hajra+Mélyhidratáló... Csak ne kend a tövére!

    VálaszTörlés
  12. Én Body SHop Rainforest sampont használok,szilikon-és parabénmentes,mégis iszonyat jó. Természetes,hogy a hajad másképp reagál a sok vegyi anyag után,de adj neki időt és próbálj ki minél több terméket.

    VálaszTörlés
  13. Én a Balea professional barna sampont használom, ez is szilikonmentes. Először nekem is kicsit durva volt, most viszont már balzsam sem kell, annyira jó :)

    VálaszTörlés
  14. Én ugyan ezt a sampont használom..előtte már használtam szilikonmentes terméket.azzal nekem is kiszáradt a hajam,de az csak amiatt volt mert gondolom a szilikon kopott ki a hajamból.Ez a sampon nekem fényessé tette a hajam,és egyből az első samponozás(én egy hajmosás alatt kétszer szoktam sampon) után éreztem,hogy ez jó lesz..olyan mint ha már balzsamoztam volna:)

    VálaszTörlés
  15. Én is ezt a sampont és balzsamot használom, habár érdekes története van. Most, ahogy olvastam a bejegyzésedet láttam, hogy ez szilikonmentes. Nem akartam elhinni, így gyorsan kirohantam a fürdőbe, hátha csak olyanom van, ami megtévesztően hasonlít rá, de nem, tényleg ugyanez. A vicc az, hogy pont azért vettem meg ezt, mert előtte egy másik fajta szilikonmentes sampont használtam, ami nagyon nem vált be és vissza akartam váltani a Gliss Kur-ba, mert ezt a márkát nagyon szeretem. Erre most, a soraidat olvasva kellett rájönnöm, hogy bizony ez is szilikonmentes :D Pedig csak a vékony szálú hajamra kerestem valami megfelelő terméket, nem is vettem észre a szilikonmentességet. Mondjuk nekem nem bántotta a hajamat, megfelel a sampon és a balzsam is. Igaz, hogy én is érzem ezt a sprődebb érzést a hajamon mosás után, de a balzsam nálam tökéletesen visszaadta a selymességét és a csillogást. Gondolom ezt is embere ( meg persze hajtípusa) válogatja.

    VálaszTörlés
  16. Nekem a polcon porosodik, utálom, de ezzel nem írtam le a szlikonmentes samponokat, gondolom az sem árt, ha szilikonmentes, és némileg természetesebb anyagokból áll, ami a Gliss Kur cuccokról annyira nem mondható el.
    Viszont szükségem volt mini kiszerelésű samponra utazáshoz, és a DM-ben nem találtam hirtelen másikat, csak Alterrát, ami szilikonmentes, és az első csalódás után meglepetésként ért, hogy ez nem ugyan olyan rossz, pedig ugye egy utazás alkalmával nyilván nincs annyi időm szórakozni a hajammal, hogy olyan legyen, mint amilyennek szeretem, szóval lehet megpróbálom belőle a nagy kiszerelést :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...