2013. július 1., hétfő

Smink: A kifutók világa (SAKK)

Mikor megláttam, hogy a SAKK második fordulójának témája a "A kifutók világa", enyhe sokkot kaptam. Valamiért azt gondoltam, hogy erre a körre majd csak a verseny vége felé kerül sor, mert ezt olyan igazi nagyszabású téma, itt aztán ki lehet bontakozni, ezért aztán ideális lehet a döntőre, így ez volt az egyetlen téma, amivel abszolút nem foglalkoztam korábban.

Persze rögtön nekiálltam keresgélni a neten, inspirálódtam innen-onnan, de valahogy nem állt össze a fejemben a kép a sminkről. Teltek a napok és én még mindig nem tudtam mihez kezdjek, kezdtem pánikba esni.

Tudtam, hogy most valami nagyot kéne alkotni, hiszen ebbe a témakörbe minden belefér, itt aztán tényleg megmutathatom, hogy kreatív vagyok. Bármit felragaszthatok az arcomra, bármilyen kiegészítőt használhatok, lehet csicsás, lehet egyszerű, lehet a színekkel játszani, lehet fekete-fehér...nem szempont, hogy a modell, aki viseli szépnek hasson a sminktől, egyszerűen nincsenek szabályok. A lényeg, hogy mutatós és új legyen (amihez hasonlót nem találunk a Google képei közt :P) na és persze lehetőleg az olvasóknak jusson eszébe a kifutók világa róla.

Tulajdonképpen örülnöm kellett volna ennek a témának, hiszen szabad kezet kaptam, abszolút nem voltak korlátok, én mégis sokat agyaltam és stresszeltem, hogy a smink amit végül kitaláltam, vajon elég jó lesz-e. Elég kreatív? Elég kifutós? Elég szép a kivitelezés? Elég nagy "durranás"? Ha külső szemmel nézem a sminket, elhiszem, hogy 20 magas, csont vékony modell ebben a sminkben vonul fel egy híres divattervező nyári kollekciójának bemutatóján? 

A mai napig nem tudom eldönteni, hogy ezekre a kérdésekre mi a válasz. Hogy őszinte legyek, úgy érzem magamhoz képest most kicsit alulteljesítettem, úgy érzem, lehettem volna sokkal kreatívabb, lehetett volna nagyobbat alkotni, mégis, ha megnézem a fotókat, igazából tetszik amit látok.

A műszempilla amit viselek egyébként egy Red Cherry darab, a száma a 199-es. Nálam ez a pilla már abszolút extrémnek számít: hatalmas, nagyon dús és nagyon fekete. Méterekről is azonnal kiszúrható, határozottan uralja a sminket, ráadásul nem valami kényelmes: a legkisebb szellőre is "lobogott" és a látószögem is jócskán beszűkült.


Utcára, nappali sminkhez, de még party sminkhez sem használnám soha, sőt, az is megfordult a fejemben, hogy még ehhez a sminkhez is túlzás, de aztán arra jutottam, hogy ide, ahol az egyik alapszín a fekete, ráadásul ez a sötét szín adja a smink sava-borsát, a pilláknak is hangsúlyoknak kell lenniük, egyszerűen "muszáj" túlzásba esni...



A többiek munkáit ITT tudjátok megnézni.

UI: Tudom, megint nincs csukott szemes kép..sorry.

8 megjegyzés:

  1. Szerintem nem kell aggódnod, ez egy gyönyörű smink! :) Nagyon jó lett ez a forduló, mindenki ügyes volt, nekem az egyik kedvencem a Tiéd egyébként! :)
    A műszempilla sem sok, sőt! Feldobja az egészet! Képen úgyis minden "szolidabbnak" tűnik! :)

    VálaszTörlés
  2. Én bevallom meglepődtem, mert szerintem az előző fordulóhoz képest szinte minden lány nagyon jól teljesített, pedig a Barbie-s fordulóban elég csalódott voltam. Most viszont csak kapkodtam a fejem, minden lány sminkje más volt, és szinte mindegyikben tetszett valami. A másik pedig, hogy ha nekem kellett volna valamit kreálnom, hát lövésem nem lett volna, hogy mit alkossak ebben a fordulóban. Nekem tetszik a sminked, jól sikerült, tetszik a pilla is!

    VálaszTörlés
  3. ez gyönyörűű!!!

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon szuper lett, nekem felettébb tetszik ez a smink. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik, szerintem elég kreatív, ne aggódj miatta! :)

    VálaszTörlés
  6. Fantasztikus lett, én imádom! És ne aggódj, nem te voltál az egyetlen, akinek fejtörést okozott a téma ;)

    VálaszTörlés
  7. Én simán el tudom képzelni, hogy a vékonymagas lányok így vonulnak!:) Amúgy nagyon szép lett. Rád szavaztam végül egyébként. Lenyűgöz az, hogy harsányság, erőteljes színek nélkül is ilyen átütő, dinamikus dolgot tudsz alkotni. Na meg az is nagyon bejön, hogy ilyen szépen eldolgozod!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...