2017. július 3., hétfő

Nails of the month - sárga, csillám, nailfetti

Már június elején is sárga körmökre vágytam, de a műkörmös székében ülve végül másképp döntöttem és egy rózsaszín csillámot választottam.
Nem bántam meg, szerettem a júniusi körmeimet, a júliust viszont mindenképpen feltűnő, neon sárga körmökkel akartam végigcsinálni, ami vonzza az emberek tekintetét és nem igen lehet szó nélkül hagyni.

Hogy ne vegyük el a sárga csillám erejét, arra kértem Zsuzsit, hogy csak egy-egy ujjat díszítsünk, így végül a gyűrűsujjaimra került egy kevés színjátszós nailfetti és már ké. (Nailfetti, vágod?!:D)






Itt talán látszik a színek játéka:



Komolyan mondom, imádom ezt a szín! Lehetetlen hozzá sminkelni, minden ruhámtól elüt, mégis valahogy minddel működik, sőt! Határozottan feltűnő és számomra mindenképpen szokatlan, de közben mégis azt érzem, hogy indokolt és egyben hálás viselet is.

Ti milyen gyakran vállaljátok be a sárga körmöket? :)

2 megjegyzés:

  1. Imádom a körmeidet, Katie! :) Olyan életvidámságot sugároznak, amit nehéz elfelejteni :)

    Ééés nem tudom, emlékszel-e rám, pár évvel ezelőtt a tanácsaiddal te mentetted meg az életem:) Nagyon hálás vagyok érte!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy segíthettem! :) Mit mondtam? :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...