2013. március 22., péntek

Küzdelem a kilókkal 1. rész

Az alakformálás, a fogyókúra és a zsírégetés évtizedek óta felkapott téma. Számtalan csodaszer és diéta jelent már meg, az Atkins diétától elkezdve, a 90 napos fogyókúrán át, a Norbi Update-n keresztül, hogy a szauna övről, meg a gyógynövényes fogyasztó kapszulákról ne is beszéljünk.

Mind azt ígérik, hogy viszonylag rövid időn belül nagy súlyfeleslegtől szabadulhatunk meg, de mind vagy erősen korlátozza a fogyni vágyókat és egy életen keresztül kb. egyiket sem lehet csinálni, így a leadott kilók egy idő után visszajönnek. Esetleg azzal hitegetnek bennünket, hogy mozgás és az étkezési szokásaink megváltoztatása nélkül is fogyhatunk, ha beszedjük ezt vagy azt...hülyeség.

Az egyetlen dolog, ami működik az a diéta és a mozgás (együtt). Csak így megy. Nem létezik csodaszer, egyszerűen muszáj odafigyelni arra, hogy mit és mennyit eszel és a mozgás is elengedhetetlen.

Manapság persze mindenki azt mondja, hogy a kulcs az életmódváltás, amivel egyet is értek, de számomra ez mindig olyan megfoghatatlan dolog volt. Ennél Nekem valami konkrétabb, kiszámíthatóbb kellett. Valami, ami hosszú távon is alkalmazható és nem számít bűnözésnek, ha egyszer-egyszer megeszek egy szelet rántott húst.

Tény, hogy egyelőre túl nagy eredményeket nem tudok felmutatni (két hete vágtam bele az egészbe), de úgy érzem most sínen vagyok, mert találtam valamit, ami tényleg működik, nem jár sem éhezéssel, sem tiltásokkal, ráadásul abszolút személyre szabható. Ez pedig a kalóriaszámolás.

Tudom, hogy a kalóriaszámolás szó láttán sokan elhúzzák a szájukat és legyintenek, mert azt gondolják, hogy ez állandó címkeböngészéssel, matekozással és méregetéssel jár, pedig nem. Hála a kalóriabázisnak. :)

A képlet rettenetesen egyszerű: "Ha több kalóriát égetsz el, mint amit beviszel, fogyni fogsz!"

Nemrég ugyanis megtaláltam ezt a weboldalt, ami helyettünk számol. :) Semmi más dolgunk nincs, mint felvinni a rendszerbe, hogy miből-mennyit ettünk, mit és mennyit mozogtunk (a vasalás és a szex is választható mozgásforma:) és az oldal kiszámolja, hogy aznap hány kalóriát égettünk el, mennyit vittünk be és a kettő különbsége alapján hogyan zártuk a napot. Kiszámolja azt is, hogy ebben az ütemben egy hét alatt, egy hónap alatt, illetve fél év alatt mennyit fogyhatunk (illetve hízhatunk, ha sikerült pozitív előjelű napot produkálni).

Nem akarok nagyon belemenni a honlap leírásába, a lényeg, hogy az oldal felépítése, a regisztráció és a használat is rettenetesen egyszerű.

Regisztráció után meg kell adnunk az adatainkat (magasság, testsúly, aktivitási szint, kor, nem, stb.), ami alapján az oldal kiszámítja az ideális testsúlytartományt, a BMI-t és az alap napi kcal felhasználásunkat is. (Minden fogalomhoz találunk magyarázatot is a honlapon.)

Ez után csak annyi a dolgunk, hogy meghatározzuk a célunkat, vagyis azt, hogy hány kilótól szeretnénk megszabadulni. Több módon is elérhetjük a célt:
1. Beállítunk egy napi keretet, ami alapján a rendszer kiszámolja, hogy ilyen feltételek mellett mikorra érjük el a kívánt súlyt. Pl. a napi keretet beállítod 1400 kcal-ra és mondjuk 10 kilót szeretnél leadni, akkor a rendszer kiszámolja, hogy ez kb. mikorra sikerülni, a napi keret betartásával. 
2. Meghatározom, hogy egy adott időpontra hány kiló szeretnék lenni és a rendszer azt számolja ki, hogy a cél eléréséhez mit kell tennem, azaz mekkora legyen a napi keret.
Pl. megadom, hogy 2013.július 1-re mondjuk 60 kiló szeretnék lenni és a rendszer kiszámolja, hogy ehhez milyen napi keret ideális. 

(A cél beállításánál viszont fontos szem előtt tartani, hogy az egészséges és tartós fogyás mértéke 0,5-1 kiló/hét, ezért 1000-1200 kalóriás napi keretnél alacsonyabbat nem szabad beállítani, mert akkor a szervezet raktározó üzemmódba kapcsol és nem indul meg a fogyás úgy, ahogy kellene.) 

Ha sikerült a célt beállítani, már nincs más teendő, mint hogy naponta kitölteni a főoldalon szereplő - Mit ettél? Mennyit? Mit sportoltál? Mennyit? - sorokat. Ha a nap végén rányomsz a Nap kiértékelése gombra, azonnal látod, hogy aznap mennyit haladtál a fogyás útján.:)

Ahogy fogysz, a napi keret és az alap kalóriafelhasználás úgy csökken, hiszen a kisebb testsúly kevesebb kalóriaégetéssel és kalória szükséglettel jár. Az idő előrehaladtával tehát egyre kevesebbet ehetsz vagy egyre többet kell mozognod, hogy fenntartható legyen a fogyás. 

Nagyon pozitív, hogy a kalóriatáblázatban rengeteg választható étel van, többféle mértékegységben is megadhatod az elfogyasztott étel mennyiségét és a bevitt ételek fehérje-szénhidrát és zsír tartalmát is figyelembe veszi a rendszer, tehát folyamatosan látod, hogy aznap még mennyit ehetsz és milyen tápanyag típusból kellene/nem kellene bevinni a szervezetbe. (Mindezt a jobb oldalsávban tudod nyomon követni.)

Ez egy teljesen átlagos nap volt, nem kifejezetten "fogyókúrázós". :P
  Ennek ellenére a fenti napon a napi kereten belül maradtam, sőt, még ehettem is volna valamit, de kicsit túl sok volt a szénhidrát és kevés a fehérje. Aznap mozognom kellett volna valamit és akkor jobban mutatna a tápanyag eloszlás, de lusta voltam...
  ....viszont így is tökéletesen teljesítettem a tervet. :) Bár a vízfogyasztásom siralmas...:(

Az étkezési napló (eszközök fül) összegzi az elmúlt napok eredményeit, vagyis az is egyértelműen látszik, hogy melyik nap sikerült gyengébben, melyiken tetted oda magad, mikor "bűnöztél" sokat, stb.
Ezen kívül a centiben és a kilóban mért fogyást is vezetheted az oldalon (jobb oldalsáv), sőt, egy  szép kis grafikonon is nyomon követheted a tervezett és a tényleges fogyásodat. :)


Én  11,5 kilótól szeretnék megszabadulni, de nem gyorsan, nem éhezve, hanem egészséges ütemben, így napi 1400-as kalóriabevitelt állítottam be kezdésnek. Ebben az ütemben, egy hét alatt kb. 0,5 kilót fogok fogyni, vagyis a honlap szerint augusztus közepére érem el a kívánt testsúlyt. (Egyelőre nem akarom elárulni, honnan indultam és mi a cél, de annyit azért elmondok, hogy két hét alatt 1,5 kg-t fogytam.)

Ha tehetem, minden étkezés után felviszem az oldalra, hogy mit és mennyit ettem (mobilról is feltölthetőek az adatok), így mindig tudom, hogy még aznap mennyit ehetek, így ha megéhezem és választani kell, hogy mit egyek, mindig jó döntést tudok hozni, mert látom, hogy mi fér bele a mai napba és mi nem. 

Akkor sincs baj, ha megeszek egy-két szelet csokit napközben. Ehetek hamburgert és sült krumplit is, ebben az esetben viszont számolnom kell azzal, hogy vagy túllépem a napi keretet,  akkor viszont legalább annyit kell mozognom, hogy az értékek visszakerüljenek a a megengedett kalóriabevitel alá, vagy aznap már csak alacsony kalória tartalmú ételek közül válogathatok.
Pl. egyik nap 1600 kalóriát ettem, de elégettem 230 kalóriát a délutáni edzéssel (az alap kcal égetésen kívül, ami olyan 1900 kcal), így tulajdonképpen aznap is sikerült kb. 600 kalóriát elégetnem. :)

Összefoglalva: 
A kalóriaszámolás módszere rendkívül egyszerű és rugalmas. 
Akkor és azt eszel amit csak akarsz, nincsenek tiltott ételek, csak arra kell odafigyelni, hogy a napi kalóriabevitel alacsonyabb legyen, mint az elégetett kalóriák. Igazából zabálhatsz is, ha utána órákat futsz. :P
Eheted azt, amit szeretsz, nem kell az egész étrendedet felborítanod, de számolnod kell azzal, hogy a magasabb kalóriatartalmú ételekből kevesebbet ehetsz csak, legalábbis ha a napi kereten belül akarsz maradni. Ha végül minden kötél szakad és mégis egy kicsit többet ettél, mint szabadott volna, mozgással bármikor korrigálhatsz.

A kalóriaszámolásban pedig óriási segítség a Kalóriabázis, mert: 
- nem kell kalóriatáblázatokat böngészni,
- nem kell füzetbe írogatni,a neten bármikor megtalálod az adatokat, 
- motivál,
- az eredmény jóformán garantált, ha tartod magad a napi kerethez,
- ha "bűnöztél", pontosan tudod, hogy mennyit kell korrigálnod, hogy ne hátráltasd magam a fogyásban
- később pedig, ha a kívánt súlyt már elérted, akkor is hasznos az oldal, de ekkor már csak arra kell ügyelni, hogy a nap kiértékelésnél lehetőleg 0-t mutasson a képlet. 

Mióta rátaláltam erre a weboldalra és elkezdtem használni, egyértelműen a kalóriaszámolásban látom a megoldást. Bízom benne, hogy a Kalóriabázissal és rendszeres testmozgással végre elérem a célomat. :)
(Legközelebb jön egy poszt arról is, hogy milyen mozgásformát választottam.) 

UI: Bármennyire is úgy tűnik, a posztért semmilyen ellenszolgáltatást nem kapok, a bejegyzés azért született meg, mert tényleg hiszek az oldal működésében és szívből ajánlom Nektek is. :)

24 megjegyzés:

  1. Már egy hete én is ezt az oldalt használom, és nagyon tetszik :) Tényleg jó látni, hogy amit megeszem, az hány kalória, és kétszer meggondolom, hogy mit eszek meg. Csak nálam az a probléma, hogy elég alacsony vagyok (153 cm) és nem vagyok elhízva sem, (csak egy keveset szeretnék fogyni, plusz azt megtartani) és éppen ezért akárhogy számolom, nekem alapból 1050 kalóriát ad ki napi keretre, ami elég kevés :( És elég nehéz tartani úgy is, hogy szinte minden nap egy órát biciklizem :( Ettől függetlenül nézem minden nap, és ami mindenképpen pozitívum, hogy kevesebb egészségtelen ételt eszem, mert elrettent, hogy milyen sok kalóriát tartalmaznak :) Neked pedig kitartát, remélem sikerül! :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem a kalóriaszámolás nem a legcélravezetőbb módszer..Helyette inkább a szénhidrátot számold, sokkal hatásosabb..
    Megeszel például egy hamburgert és hiába "fér bele" a kalória számításba, szénhidrát rengeteg van benne..
    A példád alapján - ahol leírtad egy napi étkezésedet - is látszik, hogy habár benne maradtál a kalóriaértékben, az ételekben amit megettél, sok a szénhidrát..Az activia joghurt, a győri édes mind elég sok cukrot tartalmaz. Az almaleves és a káposztasaláta is, ha nem édesítővel készült. A rántott hús bundája is eléggé szénhidrát dús, este a zsemle és a keksz már nem túl jó ötlet..A kalóriaérték inkább egy tájékoztató, a szénhidrát sokkal inkább informatív és ha azt kordában tudod tartani, akkor eléred a célodat..
    Szerintem a napi 3x-i étkezés helyett 5x egyél és ügyelj a szénhidrátra, valamint több fehérjét egyél szerintem és a vízfogyasztás is nagyon fontos..
    Én nem okoskodni akarok, csak segíteni, hogy ha már küzdesz és odafigyelsz, akkor legyen is eredménye..Én 30 kilót fogytam le, szóval eléggé képben vagyok a módszerekkel, ezért is vettem a bátorságot leírni neked ezeket..Remélem, hogy sikerül elérned a kitűzött célt és jobban fogod érezni magad a bőrödben :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazad van, a szénhidrát fogyasztást mindenképpen csökkenteni, a fehérje fogyasztást mindenképpen növelni akarom és a vízfogyasztásra is jobban kellene figyelnem. A gond az, hogy az ebédet mindig bent, a munkahelyemen eszem, menzán, és van úgy, hogy nem tudok szénhidrátszegény ételt választani, ezért is szerepel az a rántott hús az aznapi étrendben.

      A napi 5x-i étkezés amúgy megvan, de pont rossz napot választottam a példába, mert történetesen két hete ez volt az egyetlen nap, amikor nem napi 5x ettem. (Aznap nagyon sok volt a munka, nem volt időm uzsira és tízóraira.)

      Szóval köszönöm a tanácsokat, igyekszem ezekre jobban odafigyelni. :)

      Törlés
  3. A bejegyzésed hatására én is regisztráltam :) Bár inkább csak "felmérés" céljából, hogy tudjam, mennyi az annyi - azaz mennyit is eszek egy nap, és ez mennyire van összhangban az ideálissal (sejtésem alapján semennyire :D).

    VálaszTörlés
  4. 20 kilo minusz a Dukan diètàval.ennèl jobb modszer nincs.:)
    csak proteint kell enni,nagyon kevès szènhidràtot ami alap èletvitelhez kell.nem èhezel,nem fogysz gyorsan ès a leadott kilokat sem szeded vissza.
    11 kilot ezzel a diètàval simàn le lehet dobni,ha èrdekel irj nekem privit-igaz blogom is van irtam errol,nagyon szivesen segitek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok az eredményeidhez, nem semmi.
      Elolvastam egyébként a blogodon a Dukan diéta alapjait, és el is hiszem, hogy bevált Neked, de én erre nem lennék képes. Nekem ez nagyon szigorúnak és egyhangúnak tűnik, de leginkább az aggaszt, hogy türelmetlenné, fáradékonnyá tehet, amit nem engedhetek meg magamnak.

      Törlés
  5. Én is regisztráltam. ^^
    Én 90 napos diétával fogytam 5 kilót, de a felénél abbahagytam, viszont ott is kalóriát kellett számolni, szóval én hiszek ebben a módszerben. Köszi az oldalt, nagyon hasznos már regizek is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. áhh nagyon jó ez az oldal. Milyen jó, hogy kiszámolja, hogy kb. mennyi idő múlva éred el az álomsúlyt. Meg az is jó, hogy itt 1100-1200 kalóriát ír napi fogyasztásnak ami nagyon ideális orvosok szerint is, nem pedig 6-800at amit a tv-ben mondanak.. és egy jó nagy badarság, aki azt beveszi, hogy lehet normálisan élni 600 kalóriával.

      Törlés
    2. Bocsi, de a 90 napos diéta azért rossz, mert csak 4 naponta van fehérje nap, addig a szervezeted fehérjehiánnyal küzd. Aztán 3 nap (szénhidrátnap), hiszen a keményítő is szénhidrát, és a gyümölcscukor is szénhidrát. Amúgy lehet hogy peregnek le a kilók, de ahogy abbahagyja valaki a diétát, ugyanúgy vissza is jön mind, ha csak nem még több. Nagyon kell figyelni az abbahagyása után. Remélem nem bántottalak meg! Amúgy, ha gondolod nézz be hozzám, pont most állítottam össze egy kényelmes diétát, amit tartani is lehet.

      **********
      www.imadeitiloveit.blogspot.com

      Törlés
  6. Ó, köszi a tippet! Otthon azt hiszem én is "rávetem magam", úgyis szeretnék kicsit fogyni, de kb. sosem sikerült eddig, ilyen téren sajnos nulla a kitartásom. De próba cseresznye, talán ezzel elérek valamit :)

    VálaszTörlés
  7. Ezt az oldalt használom én is. :) Sokáig irtóztam már attól is, ha meghallottam a kalóriaszámlálás szót, mégis ez az a módszer, ami bevált eddig nálam és nem érzem korlátozva magam szinte semmiben. 2 hónapja használom az oldalt, és eljutottam odáig, hogy már arra is elkezdtem odafigyelni, miből mennyit viszek be egy napon, úgyhogy itt jön képbe az életmódváltás is, ezért azt mondom, a kalóriaszámlálás és az egészségesebb étkezésre való törekvés előbb-utóbb összefügg.

    VálaszTörlés
  8. De jóó, nem ismertem eddig ezt az oldalt, de most aztán... ;) Köszi :)

    VálaszTörlés
  9. na, ez nagyon tetszik, örülök, hogy ajánlottad! hasonló appot letöltöttem a telefonomra, de az sokkal macerásabb volt, úgyhogy ki fogom próbálni. a legnagyobb baj az ilyen-olyan diétákkal nekem az, hogy nem sulikompatibilisek. mert értem én, hogy be van osztva, mikor-mit-hogyan, de az időközöket nem tudom betartani. ez a kalóriaszámolgatós dolog szimpatikus, főleg, hogy nem nekem kell vacakolni vele.=D regisztráltam is, és tetszik, köszi a posztot.=)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon nagyon köszi, egy csoda ez az oldal! Örülök hogy így általad rátaláltam, regisztráltam is, remélem les eredménye! :) Neked sok kitartást kívánok, remélem gyorsan eléred a célod! :)

    VálaszTörlés
  11. Én is nagyon szeretem a kalóriabázist, már több, mint két hónapja használom. Előtte excelben számolgattam, de nagyon megkönnyítette a dolgomat az oldal :))) Dóri hozzászólásával egyébként teljesen egyetértek, én is az általa vázolt módszert követem és 14 kg mínusznál tartok (3 hónap után).

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  13. Lehet, hogy én leszek itt az egyetlen ellenvélemény, de azért elmondom. Szerintem kifejezetten macerás ez az oldal, ráadásul viszonylag pontatlan is. Sok étel nem található meg a kalóriatáblázatban, és a mozgásfajták is eléggé sekélyesek; én rendszeresen futó ember vagyok, és konkrétan nem tudtam kiválasztani a rám jellemző futás-típust, mert pl zsírégető övvel futok terepen, változó tempóban... Ahhoz meg, hogy mit együnk, nem kell feltétlen ilyen táblázat, mert józan paraszti ésszel is meg lehet már állapítani, hogy mi a helyes élelmiszer, és a nap mely szakában érdemes és mit bevinni. Plusz ha egész nap csak édességet ettem, de még csak 1000 kalóriánál tartok, akkor még betolhatok majd egy tábla csokit, és akkor kalóriák szerint nem híztam? Ez sarkított példa ugyan, de nem valószínűtlen. Hatalmas problémaként állítjuk be a fogyást és egészséges életmódot, holott pofon egyszerű. Helyes szénhidrát, no cukor - vagy ha mégis, akkor csak délelőtt, hogy legyen ideje a szervezetnek feldolgozni. És moz-gás! Mindegy milyen és hogyan, csak mozogjon az ember. AZ hozza meg az életkedvet, a jó közérzetet. Így lehet igazán életmódot váltani, ha az ember megerőlteti magát és kivetkőzik a komfortzónájából, és meghajtja a lusta testét. Hiába a kis sali, ha puhány vagyok! Én mindenkinek a mozgást ajánlom elsőként, az meghozza a kedvet az egészséges kajákhoz is, erőre fel! Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló Névtelen!
      A kaloriabazis.hu oldal fejlesztője vagyok. Észrevettem, hogy erről a blogról jöttek ma látogatók, hát megnéztem, mert érdekelnek a független kritikák.
      Természetes az oldalon nem igyekszünk, mivel nem is lehet minden ételadatot pontosan úgy feltüntetni, ahogy azt a felhasználók készítik, elfogyasztják. Próbáljuk a legáltalánosabb értékeket rögzíteni, de sajnos hibák mindig lesznek. Azonban ha bárki hibás adatot talál és azt pl. a fórumban jelzi felénk, akkor azt rögtön javítjuk. Kérlek téged is, hogy küldd el nekünk az általad talált hibákat.

      Az egész nap édesség kérdésedre is reagálnék: ha naponta megennél két tábla csokit (kb 1100 kcal), akkor igenis fogynál, ezt már bebizonyították. A kísérletről többek közt itt olvashatsz bővebben:
      http://edition.cnn.com/2010/HEALTH/11/08/twinkie.diet.professor/index.html

      Más kérdés, hogy ez mennyire egészséges fogyás, pontosan ezért hívjuk fel az oldalon a figyelmet a tápanyagok megfelelő arányára.

      Napersze mindettől függetlenül én se mondom, hogy a kalóriaszámolás mindenkinek való. Ha valaki ilyen típusú (vagy ennél egyszerűbb) segítség nélkül is le tud magától fogyni, annál jobb!

      Törlés
  14. Alapvetően nem rossz az oldal, becslésre kiváló, de azért nagyon oda kell figyelni, mert rengeteg étel adata el van írva.
    Kíváncsiságból bevittem egy már értékelt napom (myfitnesspal-t használok) és óriási eltérések születtek.
    Sokan csak a kalóriaértéket töltik ki, a szénhidrát-fehérje-zsír adatok lemaradnak, illetve az "egy adag" értékek sem mindig helytállóak.
    Szóval csak odafigyelve! ;)

    VálaszTörlés
  15. Szia!

    Bocs, h beleszólok, de ezzel pont az a baj, h azt hiszed bármit ehetsz ha az adott napi kalória alatt maradsz, pedig nagy tévedés. A minőségre kellene helyezned a hangsúlyt. És ez lenne az életmódváltás lényege, h egészséges alapanyagokból készült ételeket egyél, lassan felszívódó szénhidrátokat, mint a zab, barna rizs és ehhez megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjét és rostokat persze. Szóval lehet,h ezzel a módszerrel lefogysz,de h egészséges nem leszel az tuti. És hosszú távon ezt kellene megértenie mindenkinek,h nem az számít,h a tükör mit mutat, hanem az egészségünk sokkal fontosabb, és az a mondás, h az vagy amit megeszel. Tehát nem értem azt, h ha már belevágtál miért maradsz a régi rossz ételeknél, h ha ugyanúgy rántott húst eszel krumplival de keveset akkor az már jó, ezt nem gondolhatod. A másik meg azért nem szabad a diéta alatt bűnözni, h méregtelenítsd a szervezeted és ezáltal is segíted a fogyást. Sztem járj utánna jobban a témának!

    VálaszTörlés
  16. Ha elfogadod az étrendedhez adnék pár tanácsot. Semmi értelme a kalória számlálásnak ha ilyeneket eszel. A győri édes, meg a joghurtokat is elkéne felejteni, semmi tápláló nincs bennük csak a rengeteg cukor hidd el. Egy alap egészséges diétás étrend valahogy így néz ki:
    Reggeli: zabkása, zabpehelyből, lehetőleg természetes édesítővel mint a stevía. ez a legjobb reggeli mert eltelít és rengeteg tápanyaggal lát el a zab.
    Tízórai: alma, pár szem mandula, dió, mogyoróval mert ezek a jó zsírokat tartalmazzák amikből kell még diéta alatt is, de csak pár szem, mert magas a kalóriaértékük
    Ebéd: barnarizs, csirke, saláta, ennél egészségesebbet nem lehet kitalálni
    Uzsonna: teljeskiörlésű kenyér vagy kornspitz kifli sajttal, sonkával
    Vacsora: fehérje turmix
    Azt meg megértem, h dolgozol és bent eszel, én is de szakítok este időt,h megfőzzem a másnapit amit magammal vihetek, egy kis csirkét megpárolni meg rizst főzni nem sok idő, szóval megoldható.

    VálaszTörlés
  17. Pontosan ma van két hónapja hogy használom ez az oldalt. A napi kalóriabevitelem végig durván 1000 volt és minden napos tornával, heti ötször 20 perces biciklizéssel 9,5 kilogrammot fogytam. Hamarosan elérem a célom, már csak 3,5 kilogramm választ el az álomsúlytól. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, mert nagyon sokat segített. Egyszerű és teljesen reális, mi kell még? Kitartás mindenkinek! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...