2017. szeptember 5., kedd

Teszt: Milani Rose pirosító - Awakening Rose

A Milani Baked pirosítóit nagyon-nagyon szeretem, így várható volt, hogy előbb-utóbb lecsapok a Rose kollekció darabjaira is. A ma bemutatott szín ugyan limitált kiadás volt, így már sajnos nem elérhető, de mindenképpen szerettem volna írni róla, hogy tudjátok mennyire jók ezek a rózsás mintázatú Milani pirosítók is. :)

Csomagolás: A Milani termékek rendszerint fényes arany vagy matt arany csomagolást kapnak, erre a pirosítóra az előbbi a jellemző. Viszonylag nagy alakú, sőt elég vastag is, de ez engem nem kifejezetten zavar. Az átlátszó tető praktikus, látni engedi a pirosító színét és a gyönyörű, rózsás felületét. (Ami persze viszonylag hamar eltűnik állandó használat mellett, de az elején mindenképpen szemet gyönyörködtető látvány!:) Jól záródik, viszont könnyen karcolódik, úgyhogy vigyázni kell rá.




Illat, textúra, pigmentáltság: Szépen pigmentált, nem kell építgetni/rétegezni. Könnyen felveszi az ecset, így nem kell durván bánni vele, de nem is kell óvatoskodni, mert annyira nem pigmentált, hogy az első mozdulat után bohócos legyen a végeredmény. Ha mégis kicsit túlzásba esnél vele, akkor sincs baj, mert egy-két réteg púder hatására nem tűnik el az arcról, de sokkal szolidabb, természetesebb hatású lesz. Szépen eldolgozható, nem foltos, egyenletesen fed.
Egy picit jobban porol, mint amihez hozzá vagyok szokva, de ez csak annyiban zavar, hogy így előbb lekopik a rózsa minta. :( Illata nincs.

Szín, finish: A kézfejemen nem tűnik teljesen mattnak, de az arcon inkább matt hatású, mint fényes. Van egy kis fénye, de nagyon kis visszafogott, ezért nem kell attól tartani, hogy diszkógömbbé válnak az almácskáink tőle.



Ami a színét illeti, elsőre egy unalmas, barackos-barnás, természetes színű pirosítónak tűnik, de felvíve kiderül, hogy ennél sokkal összetettebb. Az alapja egy meleg tónusú, szép, natúr, barnás szín, de a fénye erőteljesen barackos-rózsaszínes-korallos, amitől igazán egyedivé válik ez a pirosító.
Nem is túl sötét, nem is túl világos, így világos és sötétebb bőrön is jól mutat.

(Az első 3 képen önmagában, púder felett, az utolsó 3 képen pedig lepúderezve láthatjátok.)







Tartósság: Rajtam nagyon-nagyon tartós, este is határozottan jelen van, nem kopik le, nem folyik le az arcomról, maximum egy kicsit megfakul kb. 8-10 óra után. :)

Beszerezhetőség, ár: Én az ebayről szereztem be az enyémet, kb. 2500 Ft-ért. Ahogy már említettem, ez a szín sajnos már nem elérhető, de az állandó szortiment részét képezi a Tea Rose, a Romantic Rose és a Coral Cove nevű árnyalat, illetve a Milani évente előrukkol limitált kiadású színekkel is, úgyhogy érdemes nyitott szemmel járni. :D

Összességében: Azt hiszem az, hogy még két árnyalatot szereztem be ebből a pirosítóból augusztusban, egyértelművé teszi, hogy mennyire megszerettem ezt a pirosítót. Ha tehetitek, mindenképpen szerezzetek be egy ilyet. Nem fogtok csalódni. :)

2 megjegyzés:

  1. Ez a pirosító nekem is megvan és IMÁDOM!Ma is ez van rajtam.:) A képeid szépen visszaadják a termék színét.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...