2012. október 10., szerda

A mélyen ülő szemek sminkelése


Személyes megfigyelésem alapján rengeteg lánynak van ilyen szeme, ezért most kicsit hosszabban boncolgatnám a témát, ha nem bánjátok. :)
(A Facebook-on sminkmodellnek jelentkező lányok többségének is ilyen szeme volt, így ezzel a szemformával volt a legkönnyebb dolgom a választásnál.) 

A mélyen ülő szemek jellemzője, hogy a szem a szemüregben mélyén helyezkedik el, vagyis a
a szemöldökcsont láthatóan kiugró a szemhez képest. A szem úgymond árnyékban van, ami gyakran szomorú illetve leharcolt, fáradt tekintetet eredményez.

A mélyen ülő szem tulajdonképpen a kidülledő szem tökéletes ellentéte. (Míg a kidülledő szemnél a mozgószemhéj a hangsúlyosabb, az magasodik ki a szemüregből, a mélyen ülő szemnél a szemöldökcsont az előre ugró, az az erőteljesebb.) 

Ennek a szemformának a sajátossága, hogy a szempillák ilyenkor szinte mindig érintik a szemhéjat, sőt, van hogy a teljes szempillasor ráfekszik a szemöldökcsontra. (Ha Nálad is ez a helyzet, akkor tuti biztos, hogy ilyen szemed van.)
Az is jól megfigyelhető, hogy ennél a szemformánál a mozgószemhéj a külső szemzug felé vékonyodik: azaz a belső szemzugban több látszik belőle, mint a külsőben.
Ezek a típusú szemek ráadásul gyakran rejtett szemhéjjal társulnak, ami szintén nehezíti a sminkelést.

A fentiek hallatán nem kell kétségbe esni, rengeteg hírességnek van mélyen ülő szeme, például Nekik:


 Julianne Moore:
 Látjátok milyen hangsúlyos ezen a képen a szemöldökcsont?


Nicole Kidman:


 Julia Roberts:

Megan Fox:


 Kim Kardashian:


Camilla Belle:
Ő már a szomorú szemeknél is szerepelt, de rejtett szemhéja is van, ráadásul mélyen ülnek a szemei...nem túl szerencsés párosítás.

Gwyneth Paltrow:


Halle Berry:


Cameron Diaz:


Cheryl Cole:

A cél, hogy optikailag kiemeljük a szemet a szemüregből.
Ez nagyon egyszerű. Azt mindenki tudja, hogy a sötét színekkel mélyítünk, a világosakkal kiemelünk. Ebből következik, hogy a mélyen ülő szemek esetén előnyösebb, ha világos színeket használunk és kerüljük a nagyon sötét, füstös sminkeket.  

A sminkelésnél a következőket érdemes szem előtt tartani:

A mozgószemhéjra és a belső szemzugba mindig világos szín kerüljön! Ez lehet fényes, metál, csillogó, matt, igazából mindegy, a lényeg hogy világos legyen. (Ha színesebb sminket szeretnél, akkor a világos színek helyett, élénkebb, vibrálóbb színeket is felvihetsz a szemzugba és a mozgószemhéjra.)

A mélyítővonal itt nem sok szerephez jut (hiszen szinte alig látszik), ezért a mélyítővonal hangsúlyozása helyett, a közepesen sötét árnyalatok a szemöldökcsontra kerüljenek, hogy az ne tűnjön annyira előre ugrónak. A középsötét színekkel tehát a mélyítővonal felett és a külső szemzugban érdemes dolgozni, (mint a rejtett szemek esetén) már amennyire ezt a szemöldökcsont engedi.
Az igazán sötét színek (fekete, vagy nagyon sötét barna, lila, kék, zöld) inkább csak a felső szempillasor külső szélénél mutatnak jól.
Fontos, hogy a szemöldökcsonton használt szín mindig matt legyen, itt abszolút ne használj metálfényű, szaténfényű vagy csillogó szemhéjfestéket, ide mindig matt szemhéjpúder kerüljön!
A szélek legyenek nagyon lágyak, puhák, mert ha nem stírozod el eléggé a színeket, még jobban kihangsúlyozod az előre ugró szemöldökcsontot!

Közvetlenül a szemöldök alá sem szabad fényes highlightert használni, mert az még jobban felhívná a figyelmet az amúgy is hangsúlyos szemöldökcsontra. Használj matt bőrszínű szemhéjpúdert!

A kontúrozáskor a felső tusvonal legyen nagyon-nagyon vékony és közvetlenül a szempillák tövébe vidd fel, az alsó pillasoron pedig légy óvatos. Ha a mélyen ülő szemed, kicsi, keskeny szemmel társul (mint általában) akkor ne húzd a vonalat a belső szemzugig, hogy ne tűnjön kisebbnek a szem!
A spirállal sem kell kesztyűs kézzel bánni, és a műszempilla is sokat dob ezen a szemformán (is).


Íme néhány kép, hogy miről is beszéltem eddig.Én így sminkelnék egy mélyen ülő szemet:

 Nem célom népszerűsíteni a Lancome-t, de ez a smink pont ide vág. :)



És íme, néhány NEGATÍV PÉLDA, azaz, hogy hogyan nem kéne sminkelni a mélyen ülő szemet:

Ettől a matt feketétől még mélyebbre került a szem.


Bár a sminkelésnél felvázolt javaslatok sokasága miatt nem úgy tűnik, de a mélyen ülő szemeket egyébként nagyon könnyű sminkelni, mert a vezető vonalak már adottak. Jól látszik, hogy hol a mélyítővonal, meddig kell felvinni a szemhéjpúdert, a szemnek már önmagában is van mélysége.
Szinte nem is lehet máshová felvinni a szemhéjpúdereket, csak oda, ahová valók! :)

Most ennyi csajok, legyetek jók, sziasztok! :)

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szuperül összeszetted! :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem pont olyan a szemem, mint Camilla Belle-nek. Kb semmi nem látszik a szemhéjamból, ami rettenetesen idegesítő mert nem tudom szépen kisminkelni mert összevissza keni egymást pl 2 szín a tusvonal felragad ha egy picit(tényleg picit) kinyitom a szemem száradás közben. Tényleg zavaró, de kipróbálom amit leírtál. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Mélyen ülő, véleményem szerint egy kicsit rejtett szemem is van ( majdnem olyan mint Angelina Jolie-nak, az első képén, de kicsivel több hellyel a szemöldököm és a szemem között). A tusvonal mindig felkenődik egy picikét a szemhéjamra...
    Mit tanácsolsz, mi lenne a az ideális nappali/buli smink?
    Köszönöm!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Nem lehet, hogy a tusban van a hiba? Jó minőségű tusod van?
      Esetleg elsatírozhatnád vagy rakhatnál a tetejére egy kis fekete szemhéjpúdert, akkor tartósabb lenne és talán nem kenődne fel a szemhéjadra.

      Mivel a mélyen ülő/rejtett szemeknél az az előnyös, ha a mozgószemhéjra világos szín, a mélyítővonalba pedig közepesen sötét/sötét szín kerül, azt mondanám, hogy nappalra és party-ba is használj, bézst, fehéret, rózsaszínt, barackot, vagy bármilyen világos árnyalatot a mozgószemhéjra, és árnyékold a mélyítővonalat, illetve a szemöldökcsontot egy sötétebb színnel. Ha partyba mész, nyugodtan húzhatsz egy szép csillámos tusvonalat a felső szempillasor fölé, az is szépen odavonzza a tekintet ahová kell. :)

      Törlés
  4. Szia!

    Igen, jó a tus, legalábbis az essence zselés tusa...

    Köszönöm szépen a tippeket, kipróbálom ^^
    Jha igen...és halmozottan hátrányos helyzetű vagyok, mivel szemüvegem is van :D

    VálaszTörlés
  5. Az én szemem is mélyen ülő és sötétbarna majdnem rejtett szemhéj és kicsit szomorkás is úgyhogy nehéz kisiminkelni.főleg a tusvonalnál okoz gondot mert alapból lefelé hajlik a szemem és nehéz szép felfelé irányuló ívet húznom.Szerintem Angelina szeme nem mélyen ülő hanem normál pont ilyen szemet szeretnék mint neki van, de mindegy nem akarok belekötni.
    Szóval én mindig bajban voltam az árnyékolással mivel a mélyítővonalam elég mély így akkor a vonal fölé tegyek sötétebb színt?És fényeset nem szabad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha tényleg mélyen ülő szemed van, akkor semmiképp se tegyél fényes szemhéjpúdert a szemöldököd alá, mert az még előrébb hozza a már amúgy is kiugró szemöldökcsontot.

      A mélyítővonal felett is használhatsz árnyékoló színt szerintem, de az is matt legyen!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...